2011. február 17-én nyílik meg a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban működő alkotói kör és baráti társaság csoportos kiállítása a brassói Reménység Házban. A tárlat védnöke Házy Bakó Eszter, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke, a kiállítást berendezte Lázár-Prázsmár Endre művelődésszervező, a munkákat bemutatja a Jászvásárban grafika szakot végzett Daczó Enikő szakkörvezető.
A közös akció ötletét Rosinecz Lászlónak a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett egyéni kiállítása adta Szentgyörgyön. A Brassóban első ízben megrendezett kiállítás átfogó képet szeretne kerekíteni a képzőművészeti kör tevékenységéről. Megtekinthetők azok az alkotások, amelyek híven tükrözik a csoport és a művészeti kör jelenlegi álláspontját, munkásságát, ugyanakkor célja lehetőséget nyújtani a különböző technikákkal, eljárásokkal alkotott művek bemutatására, és keresztmetszetet adni a művészeti ágazatok alakulásáról, valamint az utóbbi négy év újabb tendenciáiról.
A társaság tagjai amatőr, akadémiai képzettséggel nem rendelkező tevékeny emberek, de többen oklevelet szereztek a szentgyörgyi Művészeti Népiskola grafika és festészeti szakán. Ők azok, akik a hagyományoktól függetlenül alakították ki fantáziavilágukat, vállalva a naiv művészetről elterjedt definícióit, miszerint a francia Rousseau nevéhez fűződő stílus az egyik legnagyobb vonzereje, hogy az ábrázolásnak nem szab gátat semmilyen objektív pontosságra törekvés. Ma már kiforrott csapatként, erőteljes kiállítási koncepcióval állnak közönség elé. "Másrészt a kör tagjain olyan szépérzékű, esztétika iránt fogékony embereket értünk, akik nem világváltásként, megélhetésükért művelik a szépséget, és választották ezt az életformát, hanem kedvtelésből, hobbiból, kísérletezésből ragadnak ceruzát, festéket — számukra az alkotás a pihenés örömét jelenti, és boldogok, ha színes vásznaikkal, különös világukkal megajándékozhatják a nézőket" — olvashatjuk a 2009-ben Daczó Enikő által szerkesztett színes katalógusból.
A művészetről, valamint az autodidakta, amatőr alkotókról böngészve a következő érdekes véleményre bukkantam, melyben Fazekas István így fogalmaz: "Vajon mi végre kaptuk a teremtőtől a művészetet? Azt hiszem, elsősorban azért, hogy meghatározó része legyen életünknek, hogy felfrissítse a szürke és piszkos hétköznapokat, hogy varázserejével talpra állítsa az eltiport embert az emberben. Talán azért is, hogy boldogságunk legyen a boldogtalanságban. A művészet mindig gyógyír is volt, mindig humánus, ám néha néma kegyelet helyett ordító kegyetlenség is. Mert sokszor csak az észveszejtő kitárulkozás segít elviselni a tragédiák fájdalmát."
Vetró B. S. András
