A magyar állampolgárság megszerzésének egyszerűsítése lélekben érintett mélyen. Érzem, valami megindult a nemzetet ért tragédiák lassú jóvátétele felé.
Felmenőim, nagyszüleim, szüleim nem mondtak le magyar állampolgárságukról, nem hagyták el szülőföldjüket, ragaszkodtak ahhoz a földhöz, amelyből vétettek, amelynek birtokosai voltak. Mindent megtettek hazájukért: nagyapám az első világháborúban Galíciában harcolt, és a harci zajok egyik elcsitult pillanatában, 1916. március 6-án a következő, ma is megható sorokat írta: "boldogságos Szűz Mária, könyörögj miérettünk, az egész emberiségért és a szép magyar haza boldogabb jövőjéért"; apám, nagybátyáim a második világháborút harcolták végig; egyik nagybátyám, Pakó Mátyás a földvári fogolytábor áldozata lett. Harcuk hiábavaló volt, a győztesek egy kis csoportja egyetlen tollvonással nemzetek, népek sorsáról, területek felosztásáról döntött.
Amikor a magyar állampolgárságot kérem, nem az anyagi hasznot kérem, nem kárpótlást elődeim szenvedéseiért, megaláztatásáért, hanem jogot. Jogot, hogy visszakapjam, amit tőlük elvettek, és igazolhassam állampolgárságommal is nemzeti hovatartozásomat. Ennyivel tartozom elődeimnek!
Tóth Mária, Kézdivásárhely
