Romániában a kifejezések világában felparázslott a cigánykodás és a romakodás. A kormány, a Román Tudományos Akadémia, a Demokrata Liberális Párt cigánykodni akar, törvénnyel kísérelte meg visszaállítani a cigány megnevezés hivatalos használatát. A romák és szervezeteik, a diszkriminációellenes tanács pedig fütyül arra, hogy a románt és a romát összekeverik bizonyos népek, és ez állítólag rontja a románok megítélését a nagyvilágban.
Jómagam nyelvi ízélményeimhez igazodva nem a román szó fényezése miatt fogadom el a cigány kifejezés használatát, hanem a nyelvi szokások, a szóhasználati beidegződések figyelembevétele és tisztelete miatt. Cigány kifejezésünk egy sokszavas szócsalád szóvajdája, famíliája rendkívül gazdag, szószármazékai szaporák, akárcsak a cigány népcsoport. A szó köznapi nyelvhasználatból való kiiktatása finnyáskodó szélmalomharc, reménytelen dolog. "Muzsikus romát" vagy "roma muzsikust" használnánk a cigány muzsikus helyett, s a világhírű Száztagú Cigányzenekart is Roma Zenekarnak titulálnók? A "sátoros roma", a "vályogvető roma", a "roma tánc" sem azonos a cigánytánccal, s a cigánymeggy helyett "romameggyet" mondanánk? "Romapurdét", "romaputrit", "romapecsenyét", "roma nótát", "romasort", "romautat" cigányút helyett? Ennél is nevetségesebb lenne, ha a sok-sok közmondás cigány szavát akarnók a mesterkélt roma szóval helyettesíteni. A biztatja, mint cigány a lovát, a cigány sem veri a maga lábába a szöget, az öreg cigány mindennap egy nótát felejt és száz meg száz ezekhez hasonló szemléletű közmondásban a cigány szó romára váltása modoros és nevetséges lenne. Kivitelezhetetlen.
A roma szó 1971-ben az Első Roma Világkongresszus határozatában (London, április 8—12.) nyert polgárjogot, amelyet a cigány népcsoporthoz tartozó küldöttek konszenzussal fogadtak el. Használata kettős: jól elkülöníthető a nemzetközi fórumokon hivatalos roma fogalomhasználat s a különböző nyelvekben a köznyelvbe, népnyelvbe mélyen meggyökerezett cigány kifejezés.
A roma szó nemzetközi és főleg értelmiségi használatát, amihez a mi nyelvi szokásaink következtében tapad valamiféle mesterkéltség és modorosság, az is indokolja, hogy a cigány népcsoporthoz tartozást a különféle nyelvekben más szavakkal jelölik. A legelterjedtebb a magyar nyelvben is használatos cigány megnevezés. A szó feltehetően délszláv közvetítéssel jutott el hozzánk. Csehül cikan, latinul cinganus, németül Zigeuner, franciául tzigane, tsigane, olaszul zingano, portugálul cigano, románul ţigan, spanyolul zingal, svédül zigenare, a szerb, horvát és szlovén nyelvben a magyar nyelvbélivel azonos a megnevezés: cigan.
A cigányok másik megnevezése több száz éven át a romák "egyiptomi" származására utal, elmélet, ami éppen egy magyar papnak köszönhetően a 19. században megdőlt, és ma az általánosan elfogadott eredettörténet Észak-Indiához köti őket. Egyiptom és Kis-Ázsia csupán a cigányok egyik ágának volt szálláshelye a Balkánra történő áttelepedésük előtt. A cigányság angol neve — gipsy, gypsy — az egyiptomi szálláshelyre utal, és ez az eredője annak is, hogy a középkorban Fáraó népének (popolus Pharaonis) is nevezték őket. A sokáig feltételezett egyiptomi származás emlékét őrzi az albán, a görög, a spanyol és a latin aegyptanus megnevezés is.
A cigány kifejezés akkor sértő, ha különféle minősítő jelzők tapadnak hozzá, amelyeket most nem idézünk. De utalhatunk arra, hogy a magyar, román, német, zsidó megnevezések is sértővé válhatnak negatív tartalmú jelzős szerkezetekben.
A legvalószínűbb, hogy a roma és a cigány kifejezés a rétegnyelvhasználathoz igazodva egymás mellett él hosszú ideig. És ez így normális.
Máthé László lapunk kiadójánál megjelent könyvének címe szerencsésen társítja és élteti egymás mellett a két fogalmat: Cigánytáltosok. Zágoni roma mesék.
.jpg)
