Indulás előtt még egyszer elolvastam a Comenius Johannes Amos (1592. III. 28., Magyarbród—1670. XI. 5., Amszterdam) cseh pedagógus — egykor Sárospatakon is tanított, ahová Lorántffy Zsuzsanna hívatta meg — gondolatát tolmácsoló sorokat: ,,A fának légzésre és sűrű élénkítő mozgásra van szüksége, amelyet szél, eső, fagy idéz elő, máskülönben könnyen kiszárad. Éppígy igen nagy szüksége van az emberi testnek is a mozgásra, aktivitásra, komoly testgyakorlatokra vagy játékokra."
A sepsiszentkirályi iskola udvarán, az orvosi rendelő előtt egy óvodáskorú legénykére figyeltem fel. Ő is észrevett. Rám nézett, és bemutatkozott: — Istvánka vagyok. Az orvos bácsihoz jöttem. Beteg vagyok, náthás... Istvánka az orvosi rendelőbe, én az óvodába léptem be.
— Ma kevesen vagyunk — mondja Nagy Otília óvónő —, sok a beteg gyerek. Egyébként tizennégy óvodásom van. Ez az egészségtelen időjárás megrostálta a gyerekeket, sokan hűléssel küszködnek. Istvánka is — láttam az ablakon át, hogy beszélgettek —, aki az orvoshoz igyekezett... Na persze itt, az óvodában megy tovább az élet. A maga rendjén. Minden reggel játékkal kezdünk, aztán játékosan tanulunk. Most éppen zene mellett készülünk a farsangi ,,mulatságunkra", verset tanulunk, rigmusokat, álarcokat készítünk, igyekszünk ezúton is ápolni a hagyományokat. Holnap újra játékkal indítjuk a napot, aztán kézimunka következik, természetesen játékkal. Fontos, nagyon fontos a mozgás, s ezt a játék biztosítja... Kicsi a terem, ráadásul sok benne a szemléltetőeszköz, a játék. Van egyébként számítógépünk, másolónk, videónk, egy sor szemléltetőeszközt mi is elkészíthetünk, de vannak dolgok — didaktikus anyagokra gondolok —, amelyek meghaladják képességeinket, ezeket meg kellene venni... Jó érzés látni a gyerekek mosolygós arcát, csillogó szemét, tapasztalni nap mint nap játékkedvüket, szorgalmukat, s érezni viselkedésükből, hogy szeretnek óvodába járni.
A szemben levő ajtó mögött az I—IV. osztályosok osztályterme húzódik meg. Feltűnően csend van. Aztán kiderül, hogy miért. Nagy Erika tanítónő előtt mindössze két gyerek foglal helyet a padban. — Összesen öten járnak az I—IV.-be, a hiányzó három beteg. Roma gyerek mind az öt. Kevesen vannak, de megsokszorozott figyelemre késztetnek minden órán. Analfabéta szülők gyerekei, s ez a tény külön feladat elé állít, mindent, mindent itt, az iskolában kell elvégezni, a tanítást, a tanulást, a nevelést. Az egészséges életmód itt, nálunk napi téma, mindegy, mi az óra tárgya, olvasás, matematika... egyre-másra előjön a téma. Akárcsak az egészséges táplálkozás, a vitaminok fogyasztása, az ,,almaprogram", mindennap elmondom nekik: a napi egy alma az orvost távol tartja... A mozgás az ő esetükben nem gond. Délután otthon mozognak, játszanak eleget. A heti két testnevelési órát szakos tanár, az illyefalvi iskola tanárnője, Gyergyai Piroska tartja. Szerdán volt testnevelési órájuk — mutat a két gyerekre.
Elköszöntem, és máris indultam Illyefalvára, hogy mire kicsengetnek, legyek ott.
Öt gyerek mellé szakos tanár — így én. — Ez egészen jó. Tudom, Gyergyai Piroska, az egykori kosárlabdázónk (akkor Barabás) harmincéves tapasztalattal rendelkezik, főiskolán szerzett testnevelő tanári tudással. Tehát számára igazán nem gond, hogy mihez nyúljon, ha az izomcsoportok foglalkoztatását, fejlesztését vagy az érzékszerveket, a gyerekek ütem- és ritmusérzékét iktatja be testnevelési órája témájául. És az sem gond, ha a legtermészetesebb emberi mozgásokat, a pszichikai képességek fejlesztését tervezi... Nem lehet gond, hiszen tisztában van a torna, az atlétika, a játékok oktatásban betöltendő szerepével. Ismeri minden bizonnyal A Kárpát-medence magyar gyermekjátékai című könyvbe Magyar György által összegyűjtött 199 játék mindenikét. Tudja, hogy a gyerekek a játékokban szívesen kipróbálják környezetük örömeinek általuk elképzelt variációit. Tehát ez sem gond. Akkor mégis mi lehet problémás? A kis létszám? Az összevont négy osztály gyerekeinek korkülönbsége? Próbálom magamat ebbe a helyzetbe hozni. Nem, nem tudom, mit is csinálnék ilyen helyzetben. Kíváncsian vártam, hogy mit mond a tanárnő.
A találkozásunkat követő beszélgetést azzal kezdem: — Hogyan boldogult szerdán a két gyerekkel és a többi napokon az öttel? Mit tud például velük játszani? Most, télen és bent, az osztályban?...
— Nem könnyű feladat — így a tanárnő. — Megoldás mindenre van, csak legyen hozzá a gyerekek részéről is kitartás. Én az öt gyerekben ezt hiányolom. Gondolom, ebbe az is belejátszik, hogy délutánjaikat örökös mozgással, játékkal töltik el. Elvégzem, amiben segítenek, de nagy célokat nem tűzhetek ki a testnevelési órák elé, hiszen nem csak kicsi a létszám, hanem korban erősen megoszlott. Nehéz összehangolni a hétéves első osztályos anyagát a tizenöt éves negyedikesével... Ha beköszönt majd a tavasz, és kimehetünk az udvarra, segít a labda. Megtanulhatják a labda fogását, kezelését, dobását, vezetését... egyszóval az alapelemeket. Na de addig is igyekszem, hogy ne maradjak adós se velük, se magammal szemben. Igyekszem hivatásomnak eleget tenni.
Jó munkát, tanárnő!