Tegnap a miniszterelnök kérésére lemondott posztjáról Decebal Traian Remeş mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter. A lemondás egy nappal azután történt, hogy a köztévé egy korrupciós ügy kapcsán készített kép- és hangfelvételeket tett közzé, az Európai Bizottság pedig a támogatások 25 százalékos csökkentésével fenyegette meg Bukarestet az agrárszektorban tapasztalt hiányosságok miatt.
Remeşt azzal vádolják, hogy mintegy 15 000 eurót fogadott el egy üzletembertől cserébe, megígérve, hogy állami ajánlattételi felhívások elbírálásánál közbenjár az illető érdekében. ,,A miniszterelnök az utóbbi napok sajtóbotrányainak hatására hozta meg döntését, miután úgy ítélte meg, hogy a miniszter többé nem tudja megfelelően ellátni feladatait" — állt a kormány közleményében. A pártok többsége pozitívan fogadta a miniszter lemondását, sőt, az SZDP és a DP az egész kormány lemondását követelte. Abban azonban megoszlanak a vélemények, hogy a leleplező felvételek közzététele mennyire volt helyes és törvényes, illetve azt firtatták: milyen politikai megrendelésre történhetett a felvételek kiszivárogtatása.
Băsescu a DNA felszámolásától fél
Az est folyamán Traian Băsescu államfő sajtónyilatkozatban jelentette be, hogy elfogadta a miniszter lemondását, és felkérte a kormányfőt, minél hamarabb nevezze meg azt a kompetens utódot, aki képes eleget tenni az Európai Bizottság ultimátumának. Az államfő utalt ugyanakkor arra, hogy az országnak olyan kormányra van szüksége, amely átlátható módon bírja a parlament ötven plusz egy százalékának a bizalmát. Băsescu utalva azokra az állítólagos információkra, amelyek szerint a kormány a korrupcióellenes ügyészség (DNA) felszámolását tervezi, nyomatékosan felszólította a kormányfőt, hogy ne akadályozza az igazságszolgáltatás munkáját, mert ellenkező esetben az unióval kötött csatlakozási szerződés erre vonatkozó védzáradéka léphet érvénybe. Újságírói kérdésre Băsescu megerősítette, a köztévében nyilvánosságra hozott felvételeket nem ő szolgáltatta ki, a szekrényébe bezárt dossziékban egyébként is ennél sokkal fontosabb bizonyítékok találhatók.
Leállították a folytatást
Tegnap a köztévében Alexandru Sasu elnök döntése nyomán nem tették közzé a leleplező felvételek folytatását. Az elnök közleménye és belső utasítása szerint hasonló felvételek közvetítése egy belső vizsgálat eredményéig nem helyes, nem törvényes és nem időszerű. Rodica Culcer hírigazgató elnézést kért a nézőktől, és kijelentette, a közérdek arra kötelezné, hogy levetítsék a szóban forgó felvételeket, ám az elnöki cenzúra ebben megakadályozza.
Dacian Cioloş a miniszterjelölt
Az est folyamán a miniszterelnök Dacian Cioloş államtitkár-helyettes személyében megnevezte új jelöltjét a mezőgazdasági tárca élére — közölte a Realitatea TV. Cioloş 36 éves agrárközgazdász, nem tagja a liberális pártnak, de támogatja annak mezőgazdasági programját.