Péter Alpár grafikája

Nem beteg gyomornak való étek, az biztos. Hanem jó, kaszálás idejére készített kaja. Úgy vág utána az acél, mint a penge. És nem fárad a derék, bírja a kar és a láb és minden egyes izom, amit megmozgat — és melyiket nem mozgatja meg — a szerszám.
Csak egy baj van az elfogyasztása után. Hogy veti szét az embert a gyomorban keletkező, majd felgyülemlő feszültség. Ami ha egyszerre, egyetlen erőteljes durranásra szabadulhatna ki, úgy elsurrogtatná a gazdáját kaszástul, mindenestül, akár egy kilőtt rakétát; testét úgy elröpítené, mint amikor az elszabadult lufiból egyszeriben kiszalad a szél, és purcogva futja, lebegi, járja körbe a levegőeget.
Nincs az az óriáshajó, amelynek a motorházában a kavargás, zakatakolás, dörömbölés, zörömbölés, a dugattyúk és hengerek ritmusos működése, a kerekek és csapágyak sivitelő forgása eszeveszettebb, őrültebb ritmusú lenne, mint egy kiadósabb csülkös bableves után az emberi gyomorban. A belek sötét járataiban, tekergőző alagútjaiban úgy futkároznak a szelek, mint valami eltévedt, barlangba rekedt turisták, akik sehogy sem találják a fény útját, a szabadulást jelentő kijáratot. Persze, a szelek azért sokkal talpraesettebbek, mint a zöldfülű természetjárók. Ta­nul­hatna is tőlük egy-egy ilyen kezdő bagázs, mert a kis szelecskék — nagyobbacska testvéreikkel, apjukkal, anyjukkal, nagyszüleikkel, meg felnőtt rokonaikkal kézen fogva — nagyon gyorsan ráakadnak a megfelelő, a legmegfelelőbb kijáratra, ahol aztán — szinte azt mondtam, hogy kedvükre — távozhatnak. Nem éppen kedvükre, mert a gyomor gazdája, tulajdonosa, attól függően, hogy éppen hol tartózkodik, tehát a külső feltételeket maximálisan figyelembe véve, hol különböző szorításokat, préseléseket "eszközöl" a pajkos szelecskék ellen, hol pedig megpróbálja őket visszaszuszakolni a szülő- és keletkezési helyükre, a zakatoló, zörömbölő gyomorba; hol pedig, de az ilyen ritkább, széles, tágas, úgyszólván csűrkapunyi teret tár — hadd menjen, aminek mennie kell! — a távozandó, az összes pereputtyukkal kifelé igyekvő szélrokonság, szélnemzetség előtt. Ilyenkor azok — hálából — a világ összes hangját képesek imitálni, a vékonyka fuvolahangtól a furulya játékos danolászásáig, az oboa vagy a vadászkürt harsányságától a repedt réztrombita rekedtes hangjáig vagy a sztálinorgonát decibelben megközelítő sorozatokig, akár a nehéztüzérség robbantásait utánzó durrogásokig.
Nagyapáink még úgy tartották, hogy a férfi férfiasan teszi a dolgát még ilyenkor is. Hogy is mondjuk: nála a hang dominál. Tehát (ha nem látják, nem hallják) bele egyenesen, "torkaszakadtából" a nagyvilágba. Az ájerbe. Minél drasztikusabb, annál férfiasabb. Míg a "női hölgyek" olyan titokzatosan, olyan finomkán, mint távoli erős időkor a fény- és hangjelenségek, hogy csak előbb látszik a villámlás, mint hallatszik a dörgés. Illetve dörgés nem is hallatszik egyáltalán, egyéb árulja el a füle hegyéig, feje búbjáig elvörösödött női hölgyet. Mert akinek van némi tapasztalata ez ügyben, és kinek nincs, az jól tudja, hogy nem csak a hang lehet árulkodó. Sőt!
Nagyanyám egykori falusi szomszédasszonya pedig — régi ember volt, megtehette — azt mondta a szemtelenkedő, nyilvánosan "hangoskodó" gyerekeknek, hogy ő példának okáért soha nem tesz ilyet: ő elizzadja. És ez valahol érthető is volt. Azokban az időkben ugyanis sokkal jobban tette az ember, ha bizonyos dolgoknak egyáltalán nem adott hangot, hanem inkább hangtalanul, csendben elpárologtatta ma­gából. Mint ahogy tették ezt oly sokan — a félelem és a különböző, regnáló diktatúrák éveiben — hosszú évtizedeken keresztül, C. elvtárs és elődei dicstelen uralma alatt.
Napjainkban, a mai félresikerültben már mindent lehet (mondják a régi emberek): a belül keletkező feszültséget, a felgyülemlő energiabombát már egyszeriben kipukkantva vagy ajtót-kaput törve, zúgva-bőgve is útjára lehet engedni. A világ pihentebb vidékein még ilyen harsánykodó versenyeket is rendeznek. Az a nyertes, aki legszívhezszólóbban tudja kimuzsikálni a hátsójával a szomszéd, de nem a baráti, hanem ellenséges ország himnuszát. Aki meg a nagy igyekezettől egyébbel, mondjuk egy kisebb, be nem kalkulált balesettel is tetézi a szférák altesti zenéjét, azt úgy kivágják a versenyből, mint a macskát a dolgára.