Kiterjesztenék a csángók oktatását

2011. március 8., kedd, Közélet

A moldvai csángómagyarok oktatási programjának fejlesztését és kiterjesztését szorgalmazta az asszimiláció megállítása érdekében Solomon Adrián, a Moldvai Csángó­magyarok Szövetségének elnöke az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tegnapi budapesti ülésén.

Solomon Adrián kiemelte: míg 2000-ben két helyszínen, ma már 24 faluban folyik magyar oktatási program, sok gyermek jelentkezik magyar tanítási nyelvű intézménybe to­vább tanulni. A 2010—2011-es tanévben 1860 gyermeket sikerült a programba bevonni, ugyanakkor szeretnének minél több óvodáskorú gyermekkel foglalkozni. Még legalább húsz-harminc helyszínt szeretnének bevonni a programba, és újabb magyar házakat alakítanának ki. A magyar házak nem csak a gyermekek, hanem az egész falu életében nagyon fontos szerepet játszanak — hangsúlyozta. Szorgalmazta továbbá, hogy Bákóban, ahol a legtöbb csángómagyar él, alakítsanak ki egy oktatási-kulturális központot, és magyar nyelvű médiumok is működ­jenek Csángó­földön. Mint mondta, az anyanyelven való tanulást a törvények ugyan biztosítják, de a helyhatóságok gyakran nem tartják azt be.
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója szerint a csángókérdés egyrészt sikertörténet, másrészt nagyon sok még a megoldandó probléma. Ha nem indult volna el a csángó oktatási program, ma nem beszélhetnénk a Kárpátokon túli magyarságról — fogalmazott. A jövőre nézve elengedhetetlennek tartotta Bákóban magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény kialakítását. Megje­gyezte: mára a korábbi 62 000-ről 45 000-re csökkent a magyarul még beszélők száma, és a korfája is meglehetősen rossz ennek a népcsoportnak. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy az elmúlt tíz évben az oktatási programot miért szinte kizárólag magyarországi forrásból valósították meg, miért volt elenyésző a román forrás, s az RMDSZ miért nem lépett fel hatékonyan. Pákozdi Judit, a Kereszt­szülők a Moldvai Csángóma­gyaro­kért Egyesület elnöke az előrehaladott asszimilációra hívta fel a figyelmet. Horváth Szi­lárd, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány elnöke szerint jó lenne, ha minden magyarul tanuló csángó gyermeknek lenne egy befogadó családja Magyarországon. A diószéni születésű, moldvai csángó keramikusművész, Petrás Mária arról beszélt, először történik meg, hogy a magyar Országgyűlés asztalára kerül az ügyük.
Kalmár Ferenc KDNP-s po­litikus elsősorban a székelyföldi kapcsolatok terjeszté­sében lát lehetőséget. A bákói magyar ház felépítése szerinte kemény ellenállásba ütközik majd, de ennek ellenére meg kell próbálni — vélekedett. Szili Katalin, a bizottság független alelnöke problématérkép készítésére tett javaslatot, hogy valóban elérjék a nyelv és a kultúra megtartását Csán­góföldön. Azt is kezdeményezte, hogy a finanszírozás ügyét később tűzze napirendjére a bizottság. Szávay István (Jobbik) arra biztatta képviselőtársait, hogy hozzá hasonlóan vállaljanak keresztszülőséget egy-egy csángó gyer­mek támogatása érdeké­ben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 705
szavazógép
2011-03-08: Máról holnapra - Bogdán László:

Egy csokor virág

nincsenek véletlenek...
bizonyára az sem véletlen, hogy a nemzetközi nőnap március 8-ára esik...
2011-03-08: Közélet - Kuti János:

Jobban élünk majd, ha…? (A múlt hét)

Mondhat itt bárki bármit, röpke egy hónap múlva úgy fellendül a gazdaság, hogy csak na! Ez derül ki a Demokrata-Liberális Párt, az RMDSZ, a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja által aláírt együttműködési szerződésből is. Idén 1—1,5, jövőre 4—4,5 százalékos gazdasági növekedés várható.