Engedmények a munkatörvénykönyvben
A koalíciós pártok tegnap megállapodtak abban, hogy az új munkatörvénykönyvben utalnak a kollektív munkaszerződésekre, amelyeket külön törvényben szabályoznak. A kormány által eredetileg elfogadott változatban utalás sem maradt volna a kollektív munkaszerződésekre.
Abban is egyetértettek a kormányzó pártok, hogy a tömeges elbocsátás révén állás nélkül maradt alkalmazottak 45 napig elsőbbséget élveznek az újraalkalmazásnál — jelentette be tegnap Marian Sârbu, a Románia Haladásáért Országos Szövetség elnöke. Amennyiben tehát a tömeges elbocsátáshoz folyamodó munkáltató 45 napon belül új alkalmazottakat venne fel, köteles ugyanazokat visszavenni ugyanarra az állásra versenyvizsga vagy próbaidő nélkül. A kormány eredeti javaslata szerint a munkáltató szabad kezet kapott volna, hogy kollektív elbocsátás után másokat vegyen fel az újraalapított állásokra. Sârbu szerint az intézkedéssel a visszaéléseknek kívánják elejét venni. Az említett módosításokat tegnap esti rendkívüli ülésén a kormány is jóváhagyta.
Kormánybuktatással próbálkoznak
Véglegesítette a bizalmatlansági indítvány szövegét az ellenzéki Szociál-Liberális Unió, a dokumentumot azt követően nyújtják be, hogy a kormány ma felelősséget vállal a munkatörvénykönyvért a parlamentben. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke tegnap bejelentette: szerintük az új jogszabály elszegényíti a lakosságot, hiszen kisebbek lesznek a fizetések, nagyobb lesz a munkanélküliség, és több cég megy csődbe. Az ellenzékiek sérelmezik továbbá, hogy a Boc-kormány kétéves tevékenysége alatt immár tizenegyedik alkalommal folyamodik a felelősségvállalási eljáráshoz, azaz megkerüli a parlamenti vitát. Ponta szerint ez azt tükrözi, hogy a kormánynak nincs támogatottsága, képtelen parlamenti többséggel átvinni a törvényeket. Mint mondta, arra számítanak, a kormánypárti honatyák egy részének lesz bátorsága, hogy a pártutasítást megszegve azokkal szemben teljesítse kötelességét, akik a parlamentbe küldték. Az ellenzékiek felhívással fordultak a legnagyobb kormánypárt honatyáihoz, emlékeztetve: a bizalmatlansági indítvány megszavazása révén tisztességgel, becsülettel szabadulhatnak meg Boctól, nem kell párton belüli cselekhez folyamodniuk.
Csökkentek a fizetések
Tavaly decemberhez képest a nettó fizetés januárban 4,8 százalékkal (72 lejjel) csökkent 1424 lejre. Az Országos Statisztikai Hivatal közleménye szerint a legnagyobb béreket — 3430 lejt — az informatikai ágazatban dolgozók kapták, a legalacsonyabb a szállodai, vendéglői alkalmazottak bére: ők átlagosan 847 lejt vihettek haza. A 15 százalékos béremelésnek köszönhetően az állami ágazatban 2010 decemberéhez képest nőtt a nettó átlagfizetés: a tanügyben a nettó bérek 11,1 százalékkal nőttek, az egészségügyben 6,8, a közigazgatásban pedig 6,3 százalékkal. A decemberi prémiumoknak, különféle juttatásoknak köszönhetően az elmúlt év utolsó hónapjában a legtöbb ágazatban nagyobbak voltak a bérek, mint ez év januárjában.
Igen a vizitdíjra
Ötvenhárom szavazattal ötvenegy ellenében elfogadta tegnapi ülésén a szenátus a vizitdíj bevezetéséről szóló törvénytervezetet. A jogszabály értelmében a jövőben fizetni kell a családorvosi, szakorvosi, laboratóriumi vizsgálatokért, a kórházi ellátásért. A vizitdíj összegéről az egészségügyi ellátásról szóló keretszerződésben rendelkeznek, a kormány javaslata szerint azonban egy év alatt a beteg legtöbb 600 lejt fizethet, ezen felül mentesül a vizitdíj kifizetésének kötelezettsége alól. A jogszabályt a képviselőháznak is jóvá kell hagynia.
Mit dolgoznak honatyáink?
A Közpolitikai Intézet közleményben jelezte: újraindította az alesiivoteaza.ro internetes oldalt, amelyen az érdeklődők a szenátorok és képviselők tevékenységével kapcsolatos információkat tanulmányozhatnak. A honlapon a választók rákereshetnek, mit dolgoznak választottjaik, hogyan szavaznak egy-egy törvénytervezetről, megtudhatják, mennyit hiányoznak a parlamenti, szakbizottsági ülésekről, kik a legtevékenyebb honatyák, kik igazoltak át egyik alakulatból a másikba, de egy-egy jogszabály útját is nyomon követhetik. Heti hírlevélben tájékozódhatnak képviselőjük, szenátoruk munkájáról, az őket érdeklő törvénytervezetről.