Ismerve történelmünket, a határon túl rekedt magyarság politikai helyzetét, úgy vélem, a székely haza megteremtése közös ügy, pártpolitikai megfontolásoktól független. Ez olyan sarkalatos kérdése az erdélyi magyar politizálásnak, amelyben nem lehet kompromisszumot kötni.
Ezért kell írásban, szóban, elkeseredve, lelkesedve, reménykedve, reményvesztetten, gerincet egyengetve mondanunk a magunkét, akárcsak az idős Cato, aki Rómában szenátusi beszédeit mindig azzal fejezte be: Karthágót el kell pusztítani! Eredménye: Róma világbirodalomként írta be nevét a történelem nagykönyvébe. Catóhoz hasonlóan mi is rendületlenül ugyanazt mondjuk, annyi különbséggel, hogy a székely haza, a székely jövő megteremtése senki ellen nem irányul. Olyan közjogilag intézményesített politikai entitást akarunk szervezni, amely több évezredes katonai múltra, szabad emberi státusra büszke nép, a székelység fennmaradásának a kerete, záloga lehet. Csak a társnemzeti státus lehet a székelység további züllésének, önfeladásának gátja, csak ez garantálhatja a székelymagyarság megmaradását ősei földjén. A székely nép, bár megilletné az önálló államiság joga, hajlandó lemondani a teljes önrendelkezésről, ha Románia lehetőséget teremt a teljes jogkörű területi autonómia létrehozására. Székelyföld területi önkormányzata Románia határai közt elképzelhető, mert a 21. században a határok mozgatása nélkül is részesei lehetünk a magyar nemzetnek, miközben a geopolitikai és földrajzi körülmények Romániához kötnek.
A székelység, mivel nem jövevény, hanem őshonos nép, képes olyan autonómiát teremteni, ahol a városokba betelepített románság, valamint a korábbi évszázadokban a Székelyföld peremvidékén letelepedett román közösségek is otthon érezhetik magukat. Székelyföld önkormányzatát, társnemzeti státusát mind a történeti jog, mind a népességarány indokolja. 1918 decemberében a Gyulafehérváron ígért alapjogok, az 1919-ben aláírt kisebbségi szerződés, mind-mind arra biztatták a székelyeket, hogy Románia keretében is megőrizhetik nemzeti létüket. Ugyanezt ígérték az erdélyi magyarságnak is. Nem véletlenül emelte fel szavát az autonómiáért a trianoni békediktátum utáni évben az első erdélyi magyar párt alapítója, Kós Károly. A nagy polihisztor 1921-ben írt röpiratában, a Kiáltó szóban egyértelműen fogalmaz. Érdemes idéznünk szavait: "Nyíltan és bátran kiáltom a velünk megnagyobbodott Romániának: mi, magyar fajú, magyar hitű és magyar nyelvű polgárai Romániának nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában bennünk Nagy-Románia megbízható polgárokat fog nyerni!"
Kilencven évvel később mi is ezt kiálljuk: területi és nemzeti autonómiát akarunk. Ha van autonóm Székelyföld, akkor az erdélyi magyarnak is van belső anyaországa, felépülhet egy valóban demokratikus ország. Ami Erdélyben az elmúlt évtizedekben történt, súlyos jogsértés volt, mert az önrendelkezés joga nélkül nem lehet egyenjogúként élni. Meg kell érteni: ahhoz, hogy az erdélyi magyarság egyenjogú lehessen a románsággal, szüksége van megfelelő intézményrendszerre. A szórványban élő magyaroknak a kulturális, a településen belül többségben élőknek a helyi önkormányzat, míg a Székelyföldön és Partium bizonyos régióiban élőknek a területi autonómia teremtheti meg az identitás megőrzésének optimális kereteit.
Székelyföld autonómiája Románia keretében azért is jogos követelés, mert a hivatalos népszámlálási adatok szerint a tervezett székely autonóm területen a székely népesség 76 százalékarányt képvisel, a 809 000 fős népességből 613 000 főt. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a székely önkormányzat jogossága történelmi alapokon nyugszik. A székely nép Magyarország és Románia keretében 997 éven keresztül autonómiával rendelkezett. A román politikai elitnek meg kell értenie: Románia érdeke (is) a székely területi autonómia kiépítése. A mintegy tízezer négyzetkilométernyi terület önkormányzása, néhány száz kilométer távolságra a román―magyar határtól, Románia területének és lakosságának négy százalékával, nem jelent veszélyt a román államra nézve. Ellenkezőleg, ha a "problémát" megoldják, akkor a továbbiakban nem forrása politikai, társadalmi feszültségeknek.
A példás egyenjogúság megteremtése révén Székelyföld, azaz a két és fél megye területe modellé válhat a kölcsönös érdekek alapján létrehozott intézmények működtetésével, amelyek keretében biztosítható a székely és az itt élő románság egyenjogúsága, megőrizhető mindkét nép identitása. A közhivatalokban megvalósulhat a részarányosság elve, a kétnyelvűség, mert alaptörvény által garantálható a román nyelvnek a magyarral való egyenrangúsága. Az erős és jól szervezett autonóm Székelyföld segíteni tudja az erdélyi, bánsági és partiumi magyarok identitásának megőrzését is.
Ne feledjük: ha nem leszünk képesek együtt küzdeni a székely haza megteremtéséért, akkor a tömbmagyar Székelyföld népe is ― belátható időn belül ― az erdélyi szórványmagyarság sorsára jut.
