Kongresszus, paktumok, pártpuszilózások és egymást ócsárló gyalázkodások közepette próbálok olyan ,,apróságokra" figyelni, amelyek szerintem fontosabbak lehetnek akár egy grandiózusan megszervezett kongresszusnál is. Az új oktatási törvényben ugyanis jóváhagyták Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történő tanítását.
Ez persze csak lehetőség, és hosszú az út addig, hogy gyakorlattá váljék. És nemcsak az iskola, a tanodák, az egyetemek ügyévé, hanem mindannyiunké, a romániai magyar közösségé.
Hinni merem, hogy az oktatási programok kidolgozói, a tankönyvírók és -szerkesztők a sokágú politikai csetepaték ellenére, amelyek társadalmunkat jellemzik, a felkínált lehetőségektől felajzva, nemzeti hivatástudattal és elkötelezettséggel dolgoznak, a pedagógusok pedig, két vagy több sztrájk között alulról építkezve, az óvodák, iskolák, főiskolák, egyetemek szintjén máris az új lehetőségek szellemében cselekednek. Megismétlem: cselekednek, mert a cselekvésen és nem a témáról való politikai szövegelésen a hangsúly.
De ez sem elegendő ahhoz, hogy történelmünket, földrajzunkat és az ország egészének históriai és geográfiai értékeit birtokba vegyük. Anyanyelvünkön.
A mi esetünkben rövid megszakítással kilencven és egynéhány év történelmi tudatirtás és hamisítás — sok esetben sikeres — próbálkozásai, fizikai és szellemi kötődésünk színtereinek elidegenítése szinte felmérhetetlen károkat okozott. Mondjuk ki, hogy a sok pozitív kivétel ellenére nemzettudatunk sérült. A történelem és földrajz anyanyelvű oktatása elsősorban azon múlik, hogy milyen tanítási nyelvű iskolába íratjuk be gyerekünket. És a közelgő népszámlálás alkalmával milyen rubrikába kerül be a nevünk. A földrajz és történelem anyanyelvi oktatásához nemcsak tankönyv kell tehát, hanem szülői, közösségi akarat, olyan közeg, amely igényli is ezt. Különösen vegyes lakosságú közösségekben vagy szórványban.
A történelem és földrajz vonatkozásában a hazai magyar társadalmi igény — túlzás nélkül — rendkívül alacsony szintű. A közigazgatásban, a vállalkozásoknál, a zöldségpiacon, a névadásban, mindenhol. A már meglévő lehetőségekkel sem éltünk — nem élünk.
Éljünk, ha magyarként élni akarunk!