A magamfajta mezei RMDSZ-tagnak nem lehet nagyobb elégtétele, mint az, hogy óhaja meghallgatásra talál. Természetesen tudom, hogy Kelemen Hunor nem az én Háromszékben megjelent írásom (Pártinfláció évadja, 2010. december 21.) olvastán választotta Kolozsvárt az RMDSZ elnöki székhelyéül, de azt bizonyára érzékelte (hozzám hasonlóan), hogy az erdélyi magyarság színe-java (sajnos) nem Marosvásárhelyen lakik, hanem a még 19 százaléknyit sem elérő Kolozsváron.
Ugyanakkor azt is remélem, hogy elszakadása az egykori székely fővárostól előjele egy más — nevezetesen markói — elszakadásnak. Rákényszerítették (ellenőrzésképp?) egy markói elkötelezettségű ,,politikai alelnök" (??) és ,,főtitkár" (??) alárendelését (fölé rendelését?), a tisztségre alkalmatlan Borbély Lászlót, illetve Kovács urat, mondván, hogy eme tisztségekről majd demokratikusan szavaznak. Jól mondta Eckstein-Kovács: semmi szükség ezekre az elnök szuverén tevékenységét gátló tisztségekre.
Mi, az egyszerű, mezei RMDSZ-tagok nem a ,,hagyományokat folytató" Kelemen Hunort várjuk. Nincs azzal gond, hogy ő lett a megválasztott elnök, de azzal már baj lenne, ha a sem hideg, sem meleg markói vonalat folytatná.
Legyen első dolga leegyszerűsíteni a túlméretezett, nehézkes és drága RMDSZ-bürokráciát.
Második dolga legyen felfuttatni az eddig semmibe vett kolozsvári magyarság politikai képviseletét, és hagyja a múlt rossz emlékének a marosvásárhelyi négyes-ötös klikket. Betartva ígéretét, forduljon (ne csak szavakban) a vidék magyarsága felé. Őket hallgassa meg, véleményük legyen programja.
Rögtön a legközelebbi gondja legyen felvenni a kapcsolatot az erdélyi románság hiteles és magyarbarát képviselőivel, amely kapcsolatból akár az autonómia is megszülethet (előbb-utóbb). Erre ugyanis semmi remény a románság támogatása nélkül. Erre eddig egyetlen magyar párt, szövetség nem alapozott. A rivális magyar alakulatokkal nem kell komolyabban foglalkoznia.
Ami az anyaország pártjait, kormányát illeti: őket az alkotmány kötelezi a Kárpát-medencei magyarság erkölcsi és anyagi támogatására. Ezért nem kell sem a bal-, sem a jobboldalnak gazsulálnia. Egyébként létezett hiteles magyar baloldal és liberalizmus is, de ezeket ma utódkommunistáknak, illetve globálkapitalistáknak nevezzük.
Végül: csak addig kell a sokszorosan szorosra csomózott demokrata-liberális szövetséget tiszteletben tartania, ameddig három fontos elvárásunk teljesítését nem csak vállalják, hanem tesznek is érte: a kisebbségi törvény elfogadása, a regionális átrendezés (székelyföldi tömörüléssel) és a független magyar felsőoktatás. Ezek esetében határidőket kell kitűzni, és betartásukat el kell várni szövetségeseinktől.
