Szegeden tojással ­fogadták Gyurcsányt

2007. október 13., szombat, Világfigyelő
A csütörtöki szekszárdi incidens után Szegeden is megpróbálták tojással megdobálni Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, amikor egy megnyitóra érkezett. Itt két embert vittek el a rendőrök.

A kormányfő délután két óra előtt néhány perccel érkezett meg a Szegedi Tudományegyetem épülete elé, hogy megnyissa az Utak a tudásalapú társadalomhoz című konferenciát. Gyurcsány Ferencet a közelben csaknem húsz, Árpád-sávos és nemzetiszínű zászlókat lengető tüntető várta. Amint a miniszterelnök kiszállt az autóból, az egyik demonstráló tojást akart felé hajítani, a rendőrök azonban gyorsan közbeléptek, így azt el sem tudta dobni. Az egyenruhások két férfit állítottak elő a történtek után. Csütörtökön délután Szekszárdon történt hasonló incidens. A kormányfő a tolnai megyeszékhelyre az MSZP egyik programsorozata miatt látogatott. Amikor kiszállt a kocsiból, az ott tüntető, körülbelül kétszáz fős tömegből több tojást is dobtak felé. A kormányőrök esernyőt húztak, így egy sem találta el a miniszterelnököt. A rendőrök négy ember ellen indítottak rendzavarás miatt eljárást. A miniszterelnök ezt követően rendben megkezdte programját. A Táncsics Alapítvány konferenciájának megnyitóján elmondta, Magyarország legnagyobb konfliktusa az, hogy találkozik egymással egy erőteljes, rövid távú társadalmi igény az állami védelemre, és a versenyképesség hosszú távú szükséglete. Véleménye szerint a konfliktus lényege az a kérdés, hogy mire fordítsák az erőforrásokat. Gyurcsány Ferenc az MTI-nek elmondta: a hangsúly azon van, hogy a hagyományos jóléti szerepfelfogás és a hagyományos szociáldemokratikus megközelítés felett járt el az idő. Ők nem feladják a jóléti rendszert és a szociáldemokráciát, hanem megújítják — szögezte le.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 113
szavazógép
2007-10-13: Világfigyelő - x:

Kitüntették Al Gore-t és a klímaharcosokat (Nobel-békedíj)

Al Gore volt amerikai alelnök és a klímaváltozás problémájával foglalkozó kormányközi szervezet (IPCC) megosztva kapta idén a Nobel-békedíjat.
2007-10-13: Világfigyelő - Bogdán László:

Népszavazás vagy kutyakomédia (Magasles)

Az utóbbi időben a népszavazás — mint a demokrácia fontos intézménye, a nép akaratának kinyilvánítása — a hatalomért folyó perfid perlekedéssé vált Magyarországon.