Árkoson jártunkban ismét bebizonyosodott, mennyire fontos kisebb településeken is a lelki-szellemi táplálék, és hogy mindez ne csak "kívülről" jöjjön, hanem helyi művelői, teremtői legyenek. De azt is írhatnám: helyi szolgálói. Hiszen szolgál az, aki időt és energiát nem sajnálva — példának okáért — kóruséneklésre adja fejét.
És ez a szolgálat a legnemesebb tartalmakkal telítődik, hiszen művelője is hamar rájön: önmegvalósítás ez a javából, tanúságtétel, amely a kultúra értelmet varázsoló áramába "sodorja". Így teremtve közösséget művelőnek és (esetünkben) hallgatónak egyaránt.
A Régeni Áron Dalárda egyházi és világi művekkel örvendeztette meg a laptalálkozó közönségét A szerző felvétele
Az ilyetén közösségszolgálat pedig ott szervesülhet a leginkább, ahol korábbi időkből származó táptalaja van művelésének. Árkos pedig — hasonlóan sok háromszéki, székelyföldi településhez — olyan énekmesterekkel büszkélkedhet, akik a felismerésen túl éltek is ezzel az ajándékkal. Így hát aligha véletlen, hogy az új nemzedékek sem feledkeznek meg Régeni Áronról, tudatosan nyúlnak vissza az egykori énekmester örökségéhez. A lehetőség és a felelősség eme édes kényszerében Márk Attila unitárius kántor felismerte azt az utat, amely egykori elődjét, a korálszerzőként is ismert énekvezért (akinek néhány kéziratos művét, illetve gyűjteményét büszkén őrzik az árkosiak) munkára sarkallta. Aztán felismerték az énekelni vágyó unitáriusok és reformátusok (mindkét felekezet lelkésze erősíti a férfiszólamokat) és ki tudja, még milyen vallásúak, a dalárda létszáma így egyre bővült, immár közel harmincan tudnak színpadra, közönség elé állni.
Az árkosi Régeni Áron Dalárda mintegy háromesztendős működése immár bizonyosság: Árkoson ismét gyökeret vert az igényes együtt éneklés szelleme. Az az elhivatottság, amely örömet szerző útján múlt hét derekán laptalálkozónk közönségét örvendeztette meg, de fellép a falu minden ünnepén, na meg — a szaporodó meghívások révén — immár távolabbi közösségek előtt is.
