Az árkosi Háromszék-találkozón mi, szerkesztők és külső munkatársak kaptunk hideget, meleget: meleg fogadtatással, telt házzal vártak, az emlékezés kellemes melege jár át bennünket most is, ha a Régeni Áron Dalárda fellépésére gondolunk, amely egymagában és önmagában is érdemessé nemesítette ezt a kiszállást, kedvünkre valóak voltak azok a meleg szavak, amelyek többek részéről lapunk érdemeiről szóltak, arról, hogy újságunkat, Szakács Magdolna mérnöknővel szólva, családtagnak tekintik, melegség járja át szívünket, amikor érzékeljük, hogy van település — Árkos ilyen —, ahol a lapterjesztéssel nincs sok gond, mert nem a posta hordja szét a lapot, hanem a saját lapterjesztőnk, és hogy pontot tegyek e hosszú mondat végére, örülünk, hogy lapunkat a magyar nyelv ápolása, a magyar azonosságtudat és az összetartozás fórumának tartják.
El ne felejtsem, igazi szeretetvendégségben volt részünk nemcsak a finom foszlós kalács, a résztvevők egész seregének juttatott bor, szilvórium, hanem az általánosan jó hangulatú est révén is. Külön kiemelendő a fáradhatatlan Bálinth Zoltán szervezői szerepe, akit nincs a megyének olyan jelentősebb kulturális rendezvénye, hogy zsinóros zekéjében, posztóharisnyájában ott ne látnánk, akár az Óriáspince-tetőn, akár Sepsiszentgyörgyön vagyunk, ahová nagybecsű néprajzi gyűjteményét is magával viszi, mielőtt ezek a tárgyak, eszközök végleg kihullanának az idő lyukas rostáján.
Kaptunk hideget is, volt, aki lapunktól keményebb és csípősebb ostorozását várta a potentátoknak, a kormányzati szerepvállalásnak, a pártalapítások elburjánzásának, és volt, aki ennek ellenkezőjét képviselte: nem akarja a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket is, mert érzékeli, hogy az egyéneknek és csoportosulásoknak sikerélményre is szükségük van, dicséretre is érdemesülhetnek, ha erre rászolgálnak, mert nem igaz, hogy minden, de minden bűzlően rossz ezen a világon, nem igaz, hogy itt húsz év alatt semmiben sem történt előbbre lépés.
Sorolhatnám még a bennünket ért hideget-meleget, s az volt ezen az estén az érdekes és figyelemre méltó, hogy élénk beszélgetés, vita alakult ki, több esetben maguk a jelenlevők igazították kitakarított medrek felé a vélemények, a politikum folyását, mert az is baj, ha a szennyes árnak nincs lefolyása, és elönti a lélek tiszta tereit is.
Szóval így kerek a világ, ha van ilyen vélemény, de van olyan is. És a lap arra való is lenne, vagy talán arra is jó, hogy ezekből a vitákból kiolvastassa, merre is tartson, merre forduljon a világ. Nem annak az egésze, hanem ami ebből ránk szabott és ránk tartozik.
A jelen lévő újságírók fellépését mintegy meglepetésként az árkosiak politizáló hajlama sorsunk alakulásának mikéntjei máig megválaszolatlan kérdései felé mozdította el.
Ezeknek a dilemmáknak a kezelésében — Czegő Zoltán metaforáját kölcsönvéve — a kötelékben repülés a legfontosabb. Miesnapi nyelvre fordítva: ha alapvető kérdésekben — autonómia, régió-újraszabások, kisebbségi törvény, nemzeti összefogás stb. — kötelékben, szövetségben cselekszünk. Másképp, ha a választási megmérettetések idején nem egy nemzeti közösséghez tartozókként lépünk fel, ha az RMDSZ nem tud egyezségre lépni az EMNT-vel, amire itt is, ott is mutatkozik a szándék, de jelen van ennek az ellenkezője is, akkor búcsút mondhatunk a parlamenti képviseletnek, amit a hazai magyarság nem engedhet meg magának.
Alapjában véve jóízű, kalácsillatú volt ez az árkosi est. Székely Szabó Zoltánnak, a bécsi taxinésznek külön köszönjük, hogy a szövegek színészi megjelenítésével színezte az estet, gratulálunk a látványként is mutatós dalárdának, s melegen köszönjük, hogy az árkosiak közül sokan bennünket, illetve lapunkat családtagként fogadják.
Jó volt látni a sok ismerős arcot.
