Minthogy a magyar szabadság születésnapjának március 15-ét tartja ama történelmi napok egyik főszereplője, az idei ünnepi tárlat megnyitóján a szabadságról lenne illő elmélkedni. De ismerjük-e egyáltalán az újszülött világra jöttének körülményeit? Ha történelmi tényezők és meghatározottságok felől közelítjük meg, igenlő lehet a válaszunk. Így pedig életünk része lehet, hiszen a régiek szerint a történelem az élet tanítómestere. Mivel azonban születésről, illetve teremtésről, esetünkben a magyar politikai szabadság létrejöttéről van szó, nem tekinthetünk el a rejtélytől, a misztériumtól, ami minden teremtett lény esetében fennáll.
Vetró András: Gábor Áron
Nemcsak rendkívüli emberek születését övezi ugyanis misztérium, mint amilyen számunkra Petőfi, akinek világra jöttére — Illyés Gyula szerint — egy nemzet készülődött századokon át, az egész ország egy izgalom volt, de rendkívüli értékekkel is talán ez történik. A szabadságról mint a szellem legmagasabb rendű meghatározottságáról (Hegel) legalábbis ezt elmondhatjuk. Ki tudná elősorolni, hány szent akaratnak kellett életre kelnie és sorvadoznia, míg végre létező valósággá lett a magyar politikai szabadságjog 1848. március idusán. Különben nemcsak Petőfi, de Széchenyi is e napok történéseit hasonlóan ítélte meg, csodának tartotta, s akkori érzéseit ez határozta meg. "Én teli vagyok a legszebb reményekkel. (...) Nekem úgy látszik, mintha ránk, magyarokra elvégre felnyílt volna az ég!" — írta március 17-én.
Persze a szabadságnak nincsen nemzetisége, viszont az is igaz, hogy társadalomba, illetve nemzetbe ágyazottan s az egyenlőséggel szerves összefüggésben mint valóságos társadalmi állapot teljesedhet ki igazán. Hazádban élheted meg igazán a szabadságot. Hogy pedig a hazát sem csak földrajzi értelemben kell elgondolnunk, nyilvánvalónak tetszik. Mert ha csak ebben a leszűkített értelemben gondolnók el, akkor mit mondhatnánk azokról, akiknek például — alkotókra, művészekre terelve a szót — egyedül az anyanyelv volt úgymond a hazájuk életük valamely nehéz időszakában vagy a fehér vászon és a paletta meg az ecset, esetleg egyetlen hangszer, amelyen a száműzött művész kizenghette a jajt, ami nemcsak saját lényéből fakadt fel, de a nagy családéból, a nemzetéből is.
Így teremthetett maga köré virtuális hazát, hazát a magasba egy-egy alkotó ama hiányzó helyett, ha azt el kellett hagynia, s mint üldözött, bújt, illetve akkor, ha nem lelé honját a hazában. De nemcsak alkotó ember, hanem mindenki más, akinek valamilyen helyzetben ajkán az Elindultam szép hazámból kezdetű dal szólalt meg.
Köllő Margit: Rétyi nyír
A szabadság és a haza végső soron egy — Eötvös József ki is mondta, hogy "ahol nincs szabadság, ott haza sincs" —, s bizonyára mindkettőt a lélekben kell keresni. Legalábbis ott kell megszületnie és élnie mint individuális igénynek, majd állapotnak, hogy aztán külsővé válhasson, s amelyről majd akkor is elmondhatja az ember, hogy e tájék nekem szülőhazám, ha netán szögesdróttal szegik be — mint tették egykoron —, s mindössze mint térképre tekintenek rá. A sok-sok egyéni, lelki haza és szabadság aztán képes lakható, élhető, ha tetszik, térkép szerinti hazát életre hívni, hiszen Berzsenyivel együtt állítjuk: "lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat". (A magyarokhoz) Egyénenként mi magunk naponta tehetünk azért, hogy — Radnótit parafrazálva — ne csak szívünkben hordjuk mindazt, mit érdemes még.
Kosztándi Jenő: Tavaszi zsongás
S hogy szívünkben mindenképp hordhassuk a szabadságot és a hazát, hozzásegítenek minket e tárlaton kiállító művészek. Vonalak, színek, formák és élettelen tárgyak válnak jelekké, s látható "testükre" tekintve mondhatni szempillantás alatt idéznek fel a befogadóban gondolatokat és érzéseket, egyszóval jelentéseket, lelki és szellemi többletben részesítenek. S ha ez a felidézés, a jelentés képzése élménnyel jár együtt, megfogamzik a szemlélőben. Hiszen nemegyszer megerősítésre szorul az emberben akár a 2x2 bizonyossága is, vagyis azonosság- és nemzettudata, sőt, szükségesnek tartom az effajta megerősítést esetünkben, mivel nemegyszer igazolódni látszik ma is a Petőfi által kiállított látlelet hitelessége, hogy tudniillik "a magyar magyarnak lenni elfeled vagy szégyenel". Éreznünk és tudnunk kell ugyanis, amit klasszikusaink éreztek és tudtak, s ebből következően a legelemibb dolgokat is ennek a lelkületnek és tudásnak a prizmáján keresztül szemlélték, sőt, egyik nagy költőnk veszélyeztetett élethelyzetében is vállalta magyarsága melletti döntését. Radnóti ugyanis költőként kimondta, hogy áldozatvállalásra is kész: "Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó, / piros a vér és piros a pipacs. / És a pipacs szöszöske szára zöld. // Olyan, kit végül is megölnek, / mert maga sosem ölt." (A "Meredek út" egyik példányára)
Koszta Ervin: 1848
Ama márciusi eseményekben részt vevő s lelkesültségének hangot adó Széchenyi is fontosnak tartotta figyelmeztetni: "Ha reakció nem történik, és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység, s több a polgári erény, mint a dicsvágy... én biz azt hiszem: lesz még a magyarbúl valami — éspedig sok!" A magunk számára sem lehet bizonyára haszontalan ilyen alkalmakkor, ha magunkba tekintve kérdőre fordítjuk a Nemzeti dal erkölcsi felhívását, s megkérdezzük önmagunktól: Hí a haza? Hiszen fontos önvizsgálatot tartania kinek-kinek, hogy érzi-é legbelül hívó szavát a hazának. Hazáját ugyanis nem szeretheti igazán az ember, ha csak beszél róla, de érte való tettei elmaradnak. Élesen különválasztotta Petőfi is a demagógot a hazafitól, azt írván: "Kinek a hon mindig ajkain van, / Nincsen annak, soha sincs szívében! (...) Áldozat s tett, ez a két tükör, mely / A valódi honfiút mutatja." (A szájhősök)
A mindennapiságból kiemelkedő "lények" ezek a munkák, tehát akár rejtély is övezheti létrejöttüket, hiszen a tehetséggel megáldott alkotó csodát művel általuk, olyat, amely a hozzájuk fordulót jó esetben megszólítja, és mélyen megérinti, a művész felnyitja általuk szemünket, lévén, hogy eredeti gondolatokra képes. Tulajdonképpen azt a szabadságot kívánja általuk átadni a világnak az alkotó művész, ami nélkül nem is hozhatta volna létre ezeket, s ami nélkül a műnek önmagában való léte is kérdéses. Mert hiszen törékeny minden ily teremtmény, akárcsak a szabadság, amely szabad emberek és haza nélkül elvész.
Elhangzott 2011. március 13-án a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban a március 15-i ünnepi képzőművészeti tárlat megnyitóján.
