Már ilyen a világ forgása, csak körbe-körbe... Aki most látja először, valószínű, hogy lelkesedik érte, pedig nem is olyan rég sokan még maradinak találták azt, ami ma ismét divatos. Eldobni a régit, leverni a korlátokat, ez volt a mindenkori fiatal nemzedék jelmondata, és hitte is, hogy ötletei csakugyan korszakalkotóak. A forma azonban a tartalom kísérője: a hippi őszintén hitt az együvé tartozás erejében, a szeretetben a pénz hatalma helyett, és gyerekes szertelenségében ezért díszítette csupa virággal ruházatát. A nagymamák korában is hittek abban, hogy a nőiességet kiemelő formákat is ötvözni kell a kényelmi tényezővel, mert akkor szép és egészséges a cipő.
Vajon a ma embere hisz valamiben a pénz hatalmán kívül?
Sok kérdőjelem lenne sok mindennel kapcsolatban, ami a divatgurukat vagy a divatos irányzatok képviselőit illeti, legyen az zene, életmód, istenített példakép vagy egyéb... Nézem ugyanis a versenyt, melyet a televízió közvetít, és amelynek célja a legmegfelelőbb manöken kiválasztása. A sokadik próbán túl a megmérettetésre vállalkozó lányokat mínusz huszonnégy fokos hidegben egy tó jegén masíroztatja bikiniben és rövid, vállra vetett bundában az elismert szakember. A sikerért, a divatért és a szépségért nagy áldozatokat kell hozni – bizonygatja, és már-már a versenyben levőket tartaná gyengének a néző, ha az egyik lány a hidegtől elszenvedett sokk hatására nem ájulna el többször egymás után a tévékamera előtt. Önkívületében az apját hívja segítségül, és nyöszörög, mint egy bajba jutott, szófogadatlan gyerek...
Hát gyönyörűek a lányok, érdekesek a modellek, fenséges a zúzmarás táj, sokat ígérő a szakma – ezért is íratja minden második szülő manökenképzőbe a kislányát –, de ez a régi dal csendül fel bennem: Jégből vagyok, talán fel sem olvadok, / nyújtsd két kezed, érintsd meg jégszívemet...