A hétvége hírei

2011. március 28., hétfő, Közélet

Példamutató színházak
Színházzal az európai közeledésért cím alatt kétnapos szlovák–magyar színházi fesztivál nyílt meg tegnap Pozsonyban. A színházi világnaphoz időzített rendezvénysorozatot a pozsonyi Kis Színpad szervezte meg, együttműködve a pozsonyi magyar kulturális intézettel, valamint a szlovák kormányzati szervekkel. A rendezvényt Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter nyitotta meg.

Előretörnek a felkelők
A líbiai felkelők tegnap bevették Rasz Lanuf városát, majd a még nyugatabbra lévő Ben Dzsávádot is. Előzőleg elérték el-Ukeilát, az utolsó várost a nyugatabbra fekvő, stratégiai jelentőségű Rasz Lanuf olajkikötő felé vezető úton. El-Ukeila mintegy 110 kilométerre nyugatra fekszik Adzsdábíja városától, ahonnan a felkelők szombaton kiszorították Moammer Kadhafi erőit. Közben sikerült ellenőrzésük alá vonni Brega városát is, amely egy héten át a kormányerők kezén volt: a város fontos olajterminál. Adzsdábíja és Brega bevétele a felkelők első jelentős hadi sikere azóta, hogy a nyugati szövetséges légierő megkezdte támadásait. A kormányerők folyamatosan vonulnak vissza Kadhafi szülővárosa, Szirt felé. A lázadók előrehaladásának üteméből arra lehet következtetni, hogy Adzsdábíja elvesztése után Kadhafi csapatai gyors visszavonulásra kényszerülnek. A nyugati országok légiereje a jelek szerint jelentős segítséget nyújtott a felkelőknek. A harci gépek szombaton megkezdték Szirt bombázását is. Egész éjszaka szakadatlan folytak a légicsapások, és a város valóságos tűztengerré vált. A városlakók közül sokan a sivatagba menekültek. Miszrátát viszont a Kadhafihoz hű erők vették tűz alá szombaton. Egy helyi orvos szerint legkevesebb 117 civil halt meg március 18. óta a városban, amely ugyan a felkelők kezén van, de a kormányerők körbezárták.


Vallásháborúvá fajulhat a beavatkozás
A Bahreinbe bevonult szaúdi és más külföldi csapatok kivonását sürgette Núri al-Máliki iraki kormányfő, aki korábban is bírálta, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek katonái bevonultak Bahreinba. Irakban síiták szimpátiatüntetést is tartottak, jelezve, hogy kiállnak a bahreini tiltakozók mellett. A parányi öbölbeli államban a kisebbségi szunnita népcsoporthoz tartozó al-Kalifa család van hatalmon. A többségi síiták a múlt hónapban az észak-afrikai arab országokban zajló tiltakozó megmozdulások hatására tüntetéssorozatba kezdtek, az alkotmányos berendezkedés reformját követelik. Szorongatott helyzetében a bahreini királyi család az Öböl Menti Arab Államok Együttműködési Tanácsához fordult segítségért, és nem egészen két hete ezer szaúdi katona vonult be Bahreinbe. Az iraki miniszterelnök attól tart, síita–szunnita visszállyá fajulhat a helyzet, mely kiterjedhet az egész térségre. Tegnap két, fegyvert szállító iráni hajót tartóztatott fel Katar a bahreini vizek közelében.


Sötétbe borult a világ
A világ 134 országának több ezer településén aludtak ki a fények szombat este a Természetvédelmi Világalap Föld órája elnevezésű akciója keretében, a klímavédelem és az energiatakarékosság jegyében. Sötétségbe borultak a gízai piramisok, az Empire State Building, az Eiffel-torony, a Buckingham-palota, a Big Ben, a római Colosseum, a sydneyi operaház, a Rio de Janeiró-i Krisztus-szobor. A 2007-ben Ausztráliából kiindult akció mára a világ legnagyobb klímavédelmi mozgalmává nőtte ki magát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 127
szavazógép
2011-03-28: Közélet - Mózes László:

Szövegtől az előadásig (Színházi világnap Sepsiszentgyörgyön)

A színházi világnap számunkra, de a színházba látogatók számára is fontos nap, hiszen úgy érzem, ebben a megállni nem tudó, egymásra nem figyelő világban nagyon nagy szükség van a színházra, amely megpróbálja megállítani az időt, és rákényszeríteni az embereket arra, hogy egy kicsit magukkal és egymással is foglalkozzanak – fejtette ki tegnap lapunk érdeklődésére Bocsárdi László rendező, a Tamási Áron Színház igazgatója.
2011-03-29: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Hegyfarkáról jobban látni

Szebb helyet nem találhattak volna az első telepesek, akik a Bábolna- és a Kecs­kés-árok közötti hegyfarkon ütötték le az első cöveket. Akárcsak az Óriáspince-tetőről, innen is messze látni, kitárul a tündérszép háromszéki róna. A Kútpatakánál bronz­kori cserepek kerültek napvilágra, a VIII–IX. században szláv telepesek mondták magukénak a Bodoki-hegység utolsó nyúlványát, a Hegyfarkot, a közeli Bábolna árkából, ahol a legkorábban csalja ki a földből a tavaszi virágokat a megütköző napsugár, majdnem minden történelmi kornak előkerültek tárgyi emlékei. Az egykori kőbánya anyagából épültek itt a legrégebbi házak. Ma már alig látszik, üregében a köz­ség húszéves szemetét tárolták, talaj födi, villámgyorsan meghódította a növényzet. A Szépmező felől érkezünk, kukorékolás, kutyaugatás jelzi: Angyalos él.