Sport

2011. március 29., kedd, Sport

MSC—Steaua II. 29–37 (17–17)
Szabó Kati Sportcsarnok, kb. 60 néző. Játékvezetők: Paraschiv C. és Albu M. (Piteşti). MSC: Ciulei–Croitoru 5, Cristolovean 4, Bucşa 6, Bakk 1, Bogdán 3, Lohan 6–Stoica, Nişte 1, Blaj 3, Deák, Scalco, Dobrean. Steaua: Ionţă–Stanciu 4, Luscan 10, Popescu 3, Ştefan 3, Constantin 11, Barbu 1–Dănuleţ, Găină 2, Chinkira 1, Ghencu 2, Ganea 1, Marin. Büntetőpercek: 2–6. Hétméteresek: 4–2 (értékesítve: 4–2).

Az MSC kezdett jobban, s az 5. percben már 5–2-re vezetett, aztán a vendégek megkezdték a fokozatos felzárkózást, s a 20. percben egyenlítettek (20–20), hogy az egyenlőség megmaradjon a félidő végéig. Szünet után az első öt perc a hibasorozatok percei voltak, majd a következő öt percben felpörgött a vendégcsapat, és háromgólos előnyt szerzett (17–20), melyet aztán az utolsó negyedórában tovább növelt, végül nyolcgólos győzelmet aratott. Elfáradtunk, fizikailag és idegileg is. Ma jobb volt a Steaua II.(áros)


Tompa idei első futamgyőzelme
Vasárnap a Giurgiu melletti Prunduban rendezték meg az országos motokrosszbajnokság második futamát. Megyén­ket hét versenyző képviselte, a legjobb eredményt Tompa Krisztián érte el, aki megnyerte a 85 cm3-es kategóriát. Az 50-eseknél Ördög Zoltán ötödik lett, a 65 cm3-es géposztályban Blága Botondot harmadikként, míg Kádár Benedeket negyedikként intették le. Az amatőröknél Demeter László negyedikként, Ursuly Harold hatodikként és Kiss Ákos nyolcadikként ért célba. A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián a hét végén Macedóniában vendégszerepel, ahol a Kelet-európai Kupa első versenyét rendezik meg. A román pontvadászat május 7–8-án folytatódik a Tg. Jiu-i, harmadik futammal.


Egy harmadik hely
Az elmúlt hét végén Brassóban rendezték meg a Golden League K1 és Kickboxing versenysorozat egyik szakaszát, amelyen közel 230 sportoló vett részt. A sepsiszentgyörgyi Shoto Team Karate egyesület színeiben indult Vass Albert és Georgescu Szabolcs is. Előbbi az ifjúságiak között a 60 kg-os súlycsoportban negyedik lett, utóbbi pedig a 81 kg-os kategória viadalát a harmadik helyen zárta, miután sérülés miatt az elődöntőben feladni kényszerült a küzdelmet. Mindkét megyeszékhelyi harcosnak ez volt élete első megmérettetése.


Labdarúgás
* Az Eb-selejtezők hét végi eredményei: A-csoport: Ausztria–Belgium 0–2, Németország–Kazahsztán 4–0; B-csoport: Írország–Macedónia 2–1, Andorra–Szlovákia 0–1, Örményország–Oroszország 0–0; C-csoport: Szerbia–Észak-Írország 2–1, Szlovénia–Olaszország 0–1; D-csoport: Albánia–Fehéroroszország 1–0, Luxemburg–Franciaország 0–2, Bosz­nia-Hercegovina–Románia 2–1; E-csoport: Magyar­ország–Hollandia 0–4; F-csoport: Málta–Görögország 0–1, Izrael–Lettország 2–1, Grúzia–Horvátország 1–0; G-csoport: Bul­gária–Svájc 0–0, Wales–Anglia 0–2; H-csoport: Norvégia–Dánia 1–1, Ciprus–Izland 0–0; I-csoport: Spanyolország–Csehország 2–1.
* Ma tíz mérkőzéssel folytatódik a 2012-es futball Eb se­lejtezője: A-csoport: Törökország–Ausztria, Belgium–Azer­baj­dzsán; C-csoport: Észtország–Szerbia, Észak-Írország–Szlo­vénia; D-csoport: Románia–Luxemburg (20.40 óra, RTV1); E-csoport: Svédország–Moldova (20 óra, Dolce Sport), Hol­landia–Magyarország (21.05 óra, M1); F-csoport: Izrael–Grúzia; I-csoport: Csehország–Liechtenstein (18.30 óra, DigiSport), Litvánia–Spanyolország (21.45 óra, DigiSport).


Motorsport
A címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte a Forma–1 idénynyitó viadalát, az Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben. Mögötte a második helyet a brit Lewis Ha­milton (McLaren), a harmadikat pedig az orosz Vitalij Petrov (Renault) szerezte meg. * A francia Sébastien Ogier nyerte a Portugál Ralit, az idei világbajnoki sorozat harmadik állomását. Ogier mögött honfitársa, a sorozatban hétszeres vb-győztes, címvédő Sébastien Loeb lett a második, a finn Jari-Matti Latvala pedig a harmadik.

Összeállította: Tibodi Ferenc

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 127
szavazógép
2011-03-29: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Színház
* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház ma 11 órától a színház előcsar­nokában Loredana Grigoriu Dabada şi Nubanu című gyermekelőadását játssza Sergiu Aliuş rendezésében. * Ma 19 órától a stúdióteremben Er­nesto Ca­ballero: Auto. Ren­dező: Ho­raţiu Mihaiu.
2011-03-29: Gazdakör - Incze Péter:

A területalapú támogatások szigorú szabálycsomagja

Újra központi téma a megműveletlen területekre kivetendő adó vagy büntetés kérdése. A bírságként befizetendő összeg is elhangzott – 400 lej hektáronként –, ám a mezőgazdasági minisztériumnál sem egyértelmű, hogy ez adó vagy büntetés legyen-e. Az új, alakuló törvénycsomag-tervezet megkönnyítené a bérbeadást, külön támogatásban részesítené a fiatal bérbevevőt, és felmerült az életjáradék újraindításának ötlete is.