Jól dobbantott a Megyei Művelődési Központ a Jeles napok Háromszéken indító rendezvényén, a Végh Antal-emlékünnepségen az ágyúöntő és ezermester honvéd főhadnagy születésének kétszázadik évfordulóján, amelyen meglepően sokan vettek részt Csernátonból meg máshonnan is. Az ünnepi ceremóniák ilyen alkalmakkor szokásos rutinelemeit érzelmileg is családiasra hangszerelte Végh Antal leszármazottjainak jelenléte és fellépése, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum évtizedek alatt összegyűjtött mezőgazdaságigép- és eszközgyűjteménye, amely mintegy műszaki háttérként szolgálta a rendezvényt, ennek központjába a Végh-féle vaseke kiállított példányai kerültek, természetesen és az alkalomhoz illően szemléltetve azt a gondoskodást, amellyel a népes Haszmann família ezeket a tárgyakat kezeli és gondját viseli.
A rendezvény kulturális műsorát a Végh Antal Általános Iskola tanulói adták elő környezethez és alkalomhoz illően. D. Haszmann Orsolya néprajzosnak a Végh Antal életpályáját taglaló előadása szakmai vonatkozásban is figyelemre méltó dolgozat.
A megemlékezés színtere a temetői ceremónia után a csernátoni múzeumkertben, a Végh Antal-portrészobor előtt folytatódott, s az alkalomra kiállított Végh-féle vasekék szerencsésen "hozták össze" az ágyúöntő főmester és a feltaláló ezermester személyiségének lényegét, a negyvennyolcas szabadságharcos és a cséplőgép-, gőzgép-, vízimalom-építő műszaki zseni arcát.
Végh Antal személyiségének és teljesítményének megbecsülését tekintve nem volt látványosan hálás az utókor. Csernátoni leszármazottjainak köszönhetően a 19. század fordulója táján kísérleteztek – egyébként eredményesen – 1848–49-es szereplésének köztudatba építésével. Mellőztetését sokan negatív ténysorozatként értékelik, és szembeállítják Gábor Áron és Turóczi Mózes szerepének kiemelési szándékával. Véleményem szerint azonban a forradalom és szabadságharc bukása után nem lett volna szerencsés, illetve életveszélyes lett volna azzal hivalkodni, hogy a csernátoni ezermester milyen meghatározó szerepet játszott a kézdivásárhelyi ágyúgyártásban. Cselekedeteinek "mellőzését" felerősítette közismert szerénysége is, hisz az 1867-es kiegyezés utáni szabadabb légkörben sem fogadta el a találmányért felajánlott budapesti jutalmat. Szerénysége és a Bach-korszak idejére datálható visszafogottsága mellőzöttségét erősítette. A csernátoni tájmúzeum érdeme, hogy a Végh leszármazottak, elsősorban Fekete András 19. század végi rehabilitációját követően, közel száz év után újabb mozgalmat kezdeményeztek Végh Antal örökségének erkölcsi-etikai és technikatörténeti jogaiba helyezéséért.
Jómagam Csernáton szülötteként és Háromszék művelődési mindeneseként a hetvenes évek elején abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy tehettem a tájmúzeum létesítéséért, és Végh Antal ténykedésére összpontosítva a portrészobor születésénél is bábáskodhattam. A Végh családhoz kötődő érzelmi szálakat az ünnepség alkalmával összecsomózva említem, hogy gépész-gazdaember apám maga is az ezermesterhajlamot örökölte. Személyes élményeim közé tartozik az is, hogy 1940-ben, Észak-Erdély visszacsatolásának évében valamelyik Végh csemete kinőtt Bocskai-ruháját magamra öltve vehettem részt a bevonuló magyar honvédeket fogadó ünnepségen Kézdivásárhelyen. Természetesen, csak felnőtt koromban jutott el a tudatomig, hogy ez a "beöltözés" szimbolikus értelmezést is nyerhet.
