Nem mindennapi esemény utóhangját jegyeztem le a lyra.prod.uf.uf világhálós honlapról. Tény, hogy magam is meglepődtem most, április elsején éjszaka a felhajtástól. Minden ott kezdődött, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség meghívott, mutatnánk be új regényemet, a Döglött svábbogár címűt az őrjöngő budapesti közönség előtt, mégpedig a Puskás Ferenc Stadionban, régi nevén Népstadionban.
Már március 31-én délben negyvenezer ember gyűlt a stadion előtt, a rendőrség hatalmas erőket mozgósított a szerző védelmére, arra azonban nem számítottunk együtt sem, hogy a líra és a regény, az epika őrjöngő szurkolói megszokott hidegvérüket feledik. Ezt a hidegvért a kortárs írótársadalom ugyancsak ismeri mostanság.
Óriási plakátokat tartva gyűltek Újpest szurkolói, a hatalmas felületeken a bibliai Énekek éneke remekmű, mellette hasonló helyen egyik versem négy sora. A rendőrség kimondottan rendőrnőket alkalmazott erre a könyvbemutatóra, azok csiklandozták, matatták-motozták a kihevült újpestieket. Ám megjelentek a Ferencváros – kódolt néven Fradi – tömegei. Akkor már félájultan omlott össze a budapesti rendőrfőkapitány otthon a tévé és a vodkája mellett, hitvese följegyezte ájulása előtti utolsó szavait: Jöjjön, aminek jönnie kell...
A fradisták arcára festett ábrák nem sok jót ígértek számomra, aki benn ültem a gyepen egy hokedlin, kezemben az új regényem: az arcokra festett betűkből és a tekintetekből kiolvastam: Újpest = Döglött svábbogár. És ez volt olvasható a plakátokon is, meg a vörös szalaggal áthúzott LÍRA szó. Nos, itt műfaji összecsapás lészen, gondoltam. Negyvenezer ember! Egek, és a könyv megjelent háromszáz példányban. Engem széttépnek. És már teljesen mindegy, hogy az újpesti lila-fehérek vagy a ferencvárosi zöld-fehérek, piros vérem itt ontatik ki a zöld gyepen. Csak ne húgyoznák le, az fájna. Hogy miért is nem fogadtam el az illyefalvi meghívást ezeké helyett...!
A találkozót Ottrokócsi Vitéz Gabriella nyitotta meg. Óva intett mindenkit, fenyegetőzött, majd elszavalta egyik sírversemet, könnyei hullottak, az újpestiek sírva fetrengtek a LÍRA plakátok alatt: ők a Versre szavaztak, zsebükben levő kemény vodkásüvegeket tapogatva. A fradisok is némán álltak, akkor egyikük kitántorgott mellém, nyakamba könnyezett, és olvasni kezdte a regényt, elölről. Akkor tört ki a botránynak alig nevezhető, könyvbemutatónak még kevésbé, a düh Vezúvja, s ömlött végig a Thököly úton, a Dózsa György úton, leállt a forgalom, és a Harmadik félidő nevű sörözőben ingyen mértek.
Pár szót szólottam népemhez. Befelé sírtam, nehogy valamelyik színes vezér a színei nevében szájon verjen: vers vagy regény? – ez itt a kérdés.
A nyugati tudósítók 77, a hazaiak 13 áldozatról beszélnek: a fradisok tűzre vetették regényem felvásárolt példányait, az újpestiek a verseskönyveimet égették-áldozták a teljesen kivilágított stadionban.
A rendőrnők még följegyeztek 99 magzatvesztést, a boldog anyák gyermekeikkel együtt jól érzik magukat. Engem Ottrokócsi Vitéz Gabriella vigasztalt, mondván a csatatérről elszöktetve, hogy a bevételem huszonnégymillió forint volt, azt a Szövetség a Sérültekért Civil Szervezet fájdalomdíjként még fölpótolta tizennéggyel. Valóban fájt, ahogy rám hullott egy prózás meg egy lírás az öltözőben. Kissé ittasan dallották összeölelkezve a Ringy-rongy szerelem kezdetű slágert.
