A kézdiszentkereszti Háromszék-találkozón régi polyáni emlékeimmel babrálva a Balog Józsi balladájával kapcsolatos történeteimet említettem. Ebben nem annyira az én históriám érdekes, hanem a népi kultúra történetében az a ritka helyzet, amikor egy balladahős és a valós személy azonosítható.
A kopjafaállítást Balog Józsi emlékére néhai Kerezsi András iskolaigazgató kezdeményezte a 70-es évek elején. Én megyei kultúrmindenesként bólintottam az elképzelés kivitelezésére. Az akkori törvények szerint ugyanis amennyiben egy emlékjel nem kerül köztérre, út mentére, utcára, hanem belterületre, nem kell a felettes szervek írásos beleegyezéséért folyamodni, Polyánban adott volt az az épület, amelynek pincebörtönében a moldvai sóhozatalon kapott Balog Józsit kivégzése előtt fogva tartották. Ebben az épületben állomásozott a polyáni osztrák kommandó parancsnoksága. A hetvenes években pártszékházként fungált. Valaki Balog Józsit, illetve az ő emlékjelét, akárcsak az 19. század elején, újra feljelentette. Engem a megyei vezetés elé citáltak, hogy újabb "emlékművet" állíttattam a törvények megkerülésével. A bűnlajstrom külön témájaként szerepelt, hogy a hatóságok által székely kapukkal együtt nacionalista szimbólumnak minősített kopjafa a pártszékház előtt áll. Ez az eszement "érvelés" harminc év múltán, a ’89-es fordulat után fordult a visszájára, amikor a székely kapuk és kopjafák máig tartó és általános magyar szimbólummá vált reneszánsza bekövetkezett.
Bennem az akkori affér során indulatokat gerjesztett az is, hogy a megyei tanács első alelnöke azt kérdezte: most már a sótolvajoknak is emlékműveket állíttattok? Balog Józsi szerelemféltésből elkövetett agyonlövetéséhez csak ürügy volt a "sóra menés", és én ezt akkor nem a legudvariasabb formában közöltem az akkori megyei vezetéssel. Olyannyira, hogy Király Károly megyei első titkár kiutasított a teremből. A kopjafát a pincebörtön épülete elől eltávolíttatták, és áthelyeztették a kivégzés helyszínére, az akkor még be nem épített Vasút utcába. Ezzel a kecske is jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon megoldással el akarták kerülni a lakossági felháborodást. A kopjafa most is ott áll, egyébként korhadtan és elrepedezve. Elkelne egy kopjafasebész gyógyító szikéje.
A kopjafa önmagában is izgalmas történetének más eszmei üzenete is van. Példázza, hogy az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot megelőző, idegenek által gyakorolt lakossági sanyargatás mihez vezet. A kopjafa ebben az esetben egy históriai felkiáltójel, felemelt mutatóujj.
Egyébként a balladahős megérdemelne egy újabb kopjafát az eredeti helyén. Nem minden településnek van ugyanis ilyen jellegű népköltészet-történeti emléke. És ezt jobb, ha én javaslom, nehogy azon múljék a régi kopjafa felújítása és az új felállítása, hogy kinek az ötleteként született meg.
