Ér-e valamit a prefektus ígérete?
Az aldobolyi közbirtokosság több mint egy évtizede küzd, hogy visszakaphassa az ősök vásárolta teljes erdőbirtokát. Doboly a kitárulkozó alsó-háromszéki medence amolyan síksági települése, a mögötte lévő helyeken már nem volt annyi és olyan erdő, ami fedezhette volna évszázadokon át a tagság szükségleteit. Ezért kellett az elődöknek erdőt vásárolniuk a Dobolló fölötti Piliske-hegy oldalában. Erre azonban a dobollóiaknak rég fájt a foguk. Már a múlt század húszas éveiben kezdeményezték, hogy valamennyit lehessen abból államosítani. A második világháború utáni időkből brassói törvényszéki idézés bizonyítja, hogy az akkori faluvezetés magáénak akarta tudni "a dobolyi Kétág-erdő egy részét". Majdnem fél évtized pergett le azóta, hogy ismét a jogos tulajdonos, az aldobolyi erdő-közbirtokosság kérte vissza itt részét. Aki időt nyer, csatát nyer alapon húzta-nyúzta a vagyon rendezésének kérdését a dobollói földosztó bizottság és az önkormányzat, s lám, 2011-et írunk, és Doboly még most is erdőjussáért harcol. Önként is felvetődik a kérdés: miért nem lépett a megyei önkormányzat, miért hallgatott a megyei földosztó bizottság, miért nem segített a faluközösségen az RMDSZ? A dobolyiak nem azt akarták, amit a törvény nem enged meg, hanem azt, hogy tisztán lássanak: mi illeti meg őket és mi nem. S ez nem volt sok. De sok a száma azoknak az éveknek, amióta az ügy húzódik!
– Mennyi a juss, amit magukénak akarnak tudni? – kérdeztük Muscalu Ágotát (képünk), a közbirtokosság vezetőségének tagját.

– 378 hektárra van telekkönyvünk. Ebből vissza­kaptunk 178 hektárt, de nincsen birtoklevél rá. Még kértük a hiányzó kétszáz hektárt is, a különbözetet. Igen ám, de a jó szomszédok még a 178 hektár létjogosultságát is megkérdőjelezték. Állítólag – szerintük – az egész erdőt államosították. Bizonyítékuk nincs erre, csak az az említett, megkérdőjelezhető törvényszéki idézés, amit eddig csak ők láttak! Csergő Mária birtokossági titkár nem egy alkalommal járt a prefektúrán azzal a kéréssel, hogy szakember mondjon hivatalos jogi véleményt. No, azóta is mind tisztázzák. A megyevezetésnél soha senki nem vett annyi fáradságot, hogy személyesen kiszálljon a dobolyiakkal a helyszínre, és ott tisztázza a dolgokat. György Ervin, amikor a prefektusi székbe ült, megígérte, azóta lepergett egy ciklus, ismét ő került a posztba, és ismét megígérte. Egy ilyen játékban türelmét veszti az ember, hát még a birtokossági tagok! Láttuk Dobollón a hirdetőtáblán, hogy a mi erdőrészünkből valami hatvanhektárnyit Lunkának adtak, a többit Dobolló megtartotta magának. A fájdalmas az, hogy jelenleg is – hallottuk – masszívan vágják-tarolják az erdőt, s ha végül is sikerül visszaszereznünk, már nem lesz benne értékesíthető faanyag.
– Dobollónak nem volt soha saját erdőbirtoka, így tudjuk – folytatta Csergő Mária. – Legutóbb az alprefektusnál voltunk. Ők küldtek egy levelet Dobollóra és Illyefalva községnek is ebben az ügyben. Senki nem adott hivatalos választ! Egy Şerban nevű, aki a dobollói tanácsnál a "földes", azt állította, hogy felküldték a mi jussunkkal kapcsolatos aktákat a megyei bizottsághoz, s amikor ott érdeklődtünk, a prefektus azt mondta, hogy ő nem tud róla, és kérjük el az iktatószámot. Mi kérjük el? – kérdeztük, Önnek nem könnyebb lenne? Teljesen tanácstalanok vagyunk. Nincs senki pártfogónk, ügyvédhez kell folyamodnunk. Most azt gondoltam, még egyszer elmegyünk György Ervin prefektushoz. Pert sem tudunk indítani, mert nincsen birtoklevelünk. Dobolló nem küldött semmilyen választ: sem azt, hogy igen, sem azt, hogy nem. Nincs, amire hivatkozni. Közben változtak a törvények, fel kell méretni a területet, rajzot kell készíttetni, ami pénzbe kerül... 124 örökhagyó család tagja a birtokosságnak, de legtöbbjük elhalt, így megszaporodtak az örökösök, akik türelmetlenek.

A Sziszi-emlékfák mögött
Mekkora lehetett a nemzeti gyász, amikor Erzsébet magyar királyné halálának híre Al­dobolyba ért? Kik voltak akkor – 1898-ban – a dobolyi elöljárók, hogy emlékfákat, gesztenyéket ültettettek az egykori faluháza elejébe, hogy őrizzék annak az osztrák császárnénak és magyar királynénak az emlékét, aki nagy szorgalommal tanulta anyanyelvünket, s aki állítólag szerette a magyar népet? Sziszi emlékfáit megkímélte az azóta lepergett 113 esztendő, de még jobban a dobolyi nép fák iránti szeretete és tisztelete. A mai fiatalabb emberöltő már nem is tudja, nem is sejti, hogy a nyáron hűs árnyékot vető fák egy valamikori szép asszony emlékét őrzik, aki könyörögve kérte a császárt, hogy kegyelmezzen, adjon amnesztiát az osztrák börtönökben szenvedő magyar negyvennyolcas rangos katonaembereknek. Aldoboly férfinépe is jelent kiáltott a szabadságharcban: Incze György 21 éves korában esett el a kökösi csatában, Farkas István eltűnt a harcban, Joó Miklós, Néda János és Vaszi János pedig hősi halált halt a borgói ütközetben. Reznek Kósa Károly alszázados várfogságot szenvedett, dálnoki Lázár Mihály százados nevét ma is őrzi a Lázárfalva nevű falurész. A falu temetőjében nyugszik Abod Zsigmond honvéd főhadnagy. Tizenkét negyvennyolcas közhonvéd hazajött a harcok után, s itthon tagjai közé választotta a honvédegylet.
A gesztenyék mögötti iskola udvara azonban hangos. Okos Claudia tanítónő (képünk) hat gyereket oktat az aldobolyi román nyelvű, összevont I–IV. osztályban. Elmondta, nem volt annyi magyar gyerek a faluban, hogy magyar nyelvű osztály is indulhatott volna.

– Nincs ennek szerintem nagy jelentősége – hangsúlyozta –, mert a gyermekek zöme vegyes házasságból született, és mind a két nyelvet beszéli. Az én osztályomban csak egy román gyerek van. Vegyes házasságból született gyerekek járnak az óvodába is, de ott van magyar csoport. Mindenki oda megy, ahová a szülők adják. Ott tizenegy gyerek van. Az V–VIII. osztályosok Illyefalván vagy Sepsiszentgyörgyön tanulnak, iskolabusz szállítja őket. Aldobolyban évek óta ez a helyzet. Még nem sikerült megoldást találni arra, hogy az a gyerek, aki magyarul akar tanulni, magyarul tanulhasson...

Újrakezdő eklézsia, éneklő közösség
Egy éve sincs még annak, hogy tiszteletes Benke János f(képünk) iatal református lelkipásztort, aki Lipcsében végezte tanulmányainak egy részét, kihelyezték a t. Győrbíró Sándor lelkész távozásával megüresedett és jelenleg 310 tagot számláló gyülekezetbe.
– Kérem, beszéljen gyülekezete életéről. Az aldobolyi magyarság megmaradásában az egyháznak kiemelt szerep jut.

– Befejeztem a családlátogatást. Nagyon fontos volt számomra, mert most tudtam megismerni híveimet, mindenkivel találkozni. Sikerült eligazodnom az egyházi vagyon helyzetét illetően. Ez is fontos. Van szántó- és kaszálóterületünk, amire már leadtuk a formaságokat a támogatásokat fizető ügynökségnek. Harminchektárnyi erdő is az egyházközségé, amit a sepsiszentkirályi református egyház fölös erdőrészéből írtak át ennek előtte az aldobolyi egyházra. Nem kérték még vissza. Gyanítom, azért, mert visszaíratása nagy költséggel járna. Közepes minőségű a faállomány. Csupán annyit lehet belőle kivágni, amennyi szűkösen elég a templom és a papi lakás fűtésére. Felvettünk a kapcsolatot a svájci flimsi gyülekezettel, akik régebben már ellátogattak Aldoboly­ba amolyan testvérgyülekezet gyanánt. Ez a kapcsolat időközben megszakadt, de most bejelentették, hogy a nyáron újra meglátogatnak.
Akad éppen elég gondja a presbitériumnak, mert felszívta a nedvességet a templom fala, és kiszárításra lenne szükség. A harangtorony megerősítése is időszerű, mert itt-ott repedések jelentek meg. Az egyház két ingatlanja, a volt kántori lakás és az egykori felekezeti iskola épülete is tatarozásra szorul. Utóbbinak tavaly a tetőszerkezetét megújították, kellene vakolni és padolni. A kántori lakás is megviselt állapotban. Télen, bár eléggé szűkös, gyülekezeti teremként használják.
A dobolyi újrakezdés jele az is, hogy egyházi kórus, dalárda alakul. Vezetését díjmentesen vállalta Szőcs András katolikus kántor. Nagyon fontos egy ilyen kórus a falu életében. Ha repertoárja bővül, minden közösségi rendezvényen részt vehet, emelheti annak színvonalát.

Ha hidegek is még az éjszakák, olykor északi, kora tavaszi szél kötelez még vastagabb öltözetre, a Dora Kft. virágkertészetében rég eljött a tavasz. A fóliák alatti meleg és párás levegőben szemet kápráztató színekben tündököl a tulipán, krókusz, jácint és primula. Doina Tripon (képünk) kertészmérnök, a tulajdonos már a nyári kínálattal foglalatoskodik. A teraszok, erkélyek, verandák virágainak – muskátli, petúnia, verbéna, törpe szegfű és törpe dália – vetett ágyat. A melegebb idő beálltával a virágágyásokat a nagyon hálás petúniákkal, jégvirágokkal és szalviákkal teheti álomszéppé, aki ragyogóvá akarja varázsolni udvarát-kertjét. Nem annyira az egyenként vásárlók hajtják itt a hasznot, inkább a nagybani felvásárlók. De egyre nő a bámészkodók száma, akik a fólia alatt akarnak gyönyörködni a virágözönben. Ezeket is szeretettel kiszolgálja a tulajdonos. S bár nem Aldobolyban ringatták bölcsőjét, ha beáll a meleg idő, mindig virággal kedveskedik a faluszépítőknek, a magyar és a román egyházaknak. Innen jut virág azoknak az ismert és ismeretlen katonáknak a sírjára is, akik a falu alsó kijáratánál a hősi temetőben nyugszanak.