Sőt, leírhatjuk, hogy az erdélyi költészetben divatossá is vált, Kovács András Ferenc, Jánk Károly, Fazakas Attila is adott ki az elmúlt években kizárólag haikukból álló gyűjteményeket, s nem véletlen, hogy a szonettjeivel és gyermekverseivel az irodalomba hosszú hallgatás után visszatérő Markó Béla legújabb kötete, az Út a hegyek között is 99 haikut tartalmaz. "Belefér-e a haikuba a világ? – teszi fel a kérdést egy vallomásában Markó Béla. – Nyilván, nem. De belefér a világ lehetősége. Tervrajza. Iránya. Lelke. Mindegy, hogy fogalmazunk. Elég nagy képzelőerő kell elfogadni, hogy a dióban ott a diófa, és nem az alma- vagy körtefa, a szilvamagban pedig ott van a szilvafa, és nem a cseresznye- vagy meggyfa. De ahhoz, hogy egyáltalán képzelődni legyünk hajlandók, önmagában is szépnek kell lennie a diónak vagy a szilvamagnak. Tessék megnézni: szépek is! Hát valami ilyesmit gondolok én most hirtelenjében a haikuról." (Bookart katalógus)
A kötet szerkezete, méltóan a haiku szelleméhez, a négy évszak körforgásában alakul, a 99 haiku négy ciklusba rendeződik: az első, a Kívánság – tavaszi versek sorozata, az Együtt darabjai a forró, szikrázó nyárt idézik, a Készenlét versei az őszre irányulnak, az elmúlás mélabús szomorúságát közvetítik, míg a negyedik, a Megváltás a tél szédületét igézi. Vonzóan és felejthetetlenül. A szonett, Markó kedves versformája is zárt szerkezet, de mégiscsak 14 sor, amelybe sok minden belefér, míg a haiku csupán három töredezett sor. És mégis, talán a költő régi versköteteit is figyelembe véve, legszemélyesebb hangú könyve. Közvetíteni tudja a tavasz ébredését, a zöld gyönyörű robbanásait, a megújulás, az újjászületés örök üzeneteit. Nézzük például az Újjászületést: "még alig csordul / este a zöld a fákból / s reggel eláraszt", vagy a Találkozást: "két aranyeső / ágai összeérnek / tudják-e ők is?" De a tavasz, a reménykedés évada hamar ellobban, s itt a nyár. "tele van a kert / ha belépek tücsök- / zene kicsordul. (Együtt) S hogyan teszi mindezt személyessé a költő? Varázslatosan. "hangyaként járok / a fehér porcelánon / mégis szeretlek." (Remény) Vagy: "hökkenve járkál / a nyelv egy másik szájban / hány otthonunk van?" (Erotika) Az őszi versekben, az elmúlás szédületében is folytatódik a vallomások bűbájos sorozata: "tűsarokkal állsz / roncsolt szilvalevélen / Krisztus tenyerén" (Nézlek ) Vagy: "két forró szeder / szájadhoz ér s elugrik / aztán lesüllyedsz". (Áhítat) A tél verseiben kimerevednek a képek: "hó-abrosz ott, fent / reggeli maradék-e / vagy már vacsora?" (Út a hegyek között), de a személyesség velünk marad, "ahogy egymásba / illeszkedik a két test / újra csak egy van." (Magány) És a kötet utolsó verse mintegy összefoglalja az egészet, és felmutatja: "árnyék vetül rám / világosság van mégis / tudom te állsz ott." (Szédület) Markó e kecses gyűjteményével – s kiemelnénk Láng Orsolya derűs rajzait – eljutott az út végére, a hallgatás szakadéka elé, de a verseknek nincs, nem lehet vége. A játszma és a szonettek folytatódnak...

Markó Béla: Út a hegyek között. Bookart. Csíkszereda, 2010.