Sokat, sokan és indokoltan kesergünk az apró falvak sorsáért. Van is okunk rá: Romániában az "átkosban" rájárt a rúd a kistelepülésekre és tanyabokrokra, s ez az erdélyi falucskákat érintette különösen, mert a rendszer- és impériumváltások során már a 14. századtól okiratokkal is adatolt magyar közösségek élettere szűkült és sorvadt véglegesen el. És groteszk módon, amikor már nálunk a szervezett falurombolás a ’89-es fordulat után alábbhagyott, megrökönyödve észleltük, hogy a balliberális magyar kormányok rontanak rá a magyarországi falvakra.
Ilyen körülmények közepette örvendeztünk, ha a nagyközségek szorításából kiszakadó apró, de nagy múltú falvak újra községi központokká válhattak, mint nálunk Dálnok, Esztelnek, Málnás, Sepsibükszád. És a közvélemény örömmel nyugtázza azt is: ha ilyen-olyan oknál fogva a közigazgatási önállósulás nem lehetséges, a helybeliek, az elszármazottak és az új telepesek más megoldásokat találva emelnek gátat a pusztulásnak. Bikfalva vagy Árkos, Ojtoz vendégforgalmi és panziókínálata ebben a vonatkozásban beszédes.
De örültünk annak is, ha tőlünk földrajzilag távoli, szellemileg, kulturálisan viszont hozzánk közel álló térségek, a szórványban lévők juthattak egy szusszanásnyival több levegőhöz, ami nélkül megmaradásuk, a régi énjük megőrzése válna lehetetlenné.
Egy ilyen folyamatnak a sodrásába suvadt most bele a Felső-Nyárád mentén, Mikházán a Pesze- vagy másik nevén az Árnyék-patakba egy egész mart, amely felkavarta, zavarossá kavarta és kavarja a szellemi élet erdélyi vizeit.
Az történt, hogy a mára apró, de nagy múltú településen – itt volt Csíksomlyó után nagyságrendben a második búcsújáróhely, itt bővített ferences kolostort, majd innen indult Kájoni János dalgyűjtő és egyházi énekszerző útjára –, Mikházán kilenc évvel ezelőtt az innen származó Szélyes Ferenc színművész előbb Isten szabad ege alatt szervezett nyaranként a Nyárád mentiek szívéhez-lelkéhez kötődő színi előadásokat. Rossz idő esetén nem egy ízben az egyik csűr védelmét vették igénybe, de az eső gyakran szétverte az érdeklődők seregét. Ekkor fogamzott meg az a gondolat, hogy a tágas csűrből színpadot kellene kialakítani, s elébe sátorszerű nézőteret építeni.
Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke támogatta az elképzelést, Koszta Árpád különleges, a tájba illő színpadot és öltözőket, ez elé Keresztes Géza a Makovecz Imre építészeti stílusához igazodó, hatalmas jurtaszerű nézőteret tervezett, és megszületett – tudtunkkal – a Kárpát-medence egyetlen Csűrszínháza. Az idén kellene a rendezvény kilencedik kiadásának sorra kerülnie.
A Csűrszínház révén az ősi település kontinensnyi távolságokra is ható vonzerővel rendelkezik. A mikházi ferences kolostor és templom a másik turisztikai attrakció. A modern mikházi Reneszánsz Panziót az egyik Amerikába szakadt mikházi vállalkozó építtette, idős Szélyes Ferenc a falu szülöttének, Kacsó Sándornak rendezett be emlékszobát.
Az idei rendezvény, amelyre június végén, július elején kerül sor, még hangsúlyosabban kötődik Erdély népi kultúrájához. Kallós Zoltán híres néprajzi gyűjteményének egy részét állítják ki, Federico García Lorca Vérnászának csűrszínházi bemutatója – ugyancsak Török Viola rendezésében – a klasszikus világirodalom felé tágítja a repertoárt.
Nagy kár és veszteség lenne, ha a Lokodi Edit Emőke tanácselnök és Szélyes Ferenc között megromlott kapcsolat eldurvulna, és nem a Csűrszínház eddigi szellemiségéhez igazodó rendezvények mosnák ki Mikháza Szélyes Ferenc és az őt támogatók elképzeléseinek lényegét.
Hinni merjük, hogy a mikházi dörgés és villámlás hamarosan elmúlik, és a Nyárád zavaros vize újra "megszáll", hogy lovunk megihassa.
