Kicsid Vince 1943. július 7-én született Gelencén. Ősei közül senki nem volt kovács, elmondása szerint a mesterséget nem örökölte, hanem "ellopta" Zölde András bácsitól, akinél három évig inaskodott Sepsiszentgyörgyön. Miután 1964-ben leszerelt a katonaságtól, Szentkatolnán egy műhelyben helyezkedett el, majd Kézdivásárhelyen és Kovásznán építőtelepeken, a keményítő- és csavargyárban vasbetonszerelőként, illetve kovácsként kereste kenyerét.
Tamás Ferenc, a kézdivásárhelyi fás vállalat akkori "lóbrigádosa" hazahívta kovácsnak, ott húsz évig dolgozott, patkolta a lovakat, majd kedvezményes nyugdíjba vonult. Nyugdíjba, de nem nyugalomba, hiszen Kicsid Vince hű maradt a kovácsmesterséghez, a Szaladár falurészen levő portáján ma is naponta tesz-vesz kis műhelyében, és arra panaszkodik, hogy egyre kevesebb a munkája, holott negyven-ötven évvel ezelőtt nyolc kovács élt Gelencén, és mindegyiknek volt bőven tennivalója. Egész héten egyetlen lovat patkolt meg.
Mára alig kétszáz ló maradt a faluban, sorra meghaltak a kovácsok – mondja a mester –, s velük együtt a mesterség is ki fog halni. Vasból bármit elkészít, ott-jártunkkor éppen patkón dolgozott unokájával, a tizennégy éves Vajda Endrével, aki szeretné folytatni nagyapja mesterségét. A patkónak való vasat 1200 fokon hevíti fel a tűzben, majd az ülőn hajlítja, farcot húz, hogy a szeg feje süllyedjen jól bele, és többet tartson. Egy patkó hat héttől két hónapig tart, attól függően, hogy a ló aszfalton vagy mezei úton jár. Kicsid Vincén kívül Balázs Sándor és Tarcsi Lajos űzte, űzi még néhanapján Gelencén a kovácsmesterséget.
