Szegénység

2007. október 18., csütörtök, Család

A Nemzetközi Valutalap (IMF) és a Világbank idén tavasszal ismertetett adatai szerint a XXI. század első négy évében a világ népességének 18,4 százalékára csökkent azok aránya, akik napi egy dollárnál kisebb összegből tartották fenn magukat; ez 985 millió embert jelentett, szemben az 1990-es 1,25 milliárddal. Szintén csökkent azok száma, akik naponta két dollárnál kevesebb összegből éltek, ők 2004-ben 2,6 milliárdan voltak.

2000-ben az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóján a világ nemzetei nyolc fejlesztési célt fogalmaztak meg, ezek egyike szerint tizenöt év alatt felére csökkentenék a súlyos szegénységet, azaz a napi egy dollárnál kevesebből élők legalább egymilliárdos tömegét. Az ENSZ fejlesztési programja (UNDP) csak mérsékelten derűlátó: szerintük a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve 2015-re mintegy 800 millió ember él majd rendkívüli szegénységben, de további 1,7 milliárd is csupán napi két dollárból (kevesebb, mint öt lej) tengődik majd. A szegénység, a szociális kirekesztettség főként a nőket veszélyezteti, a világ szegényeinek hetven százaléka nő.

A jelenség súlyosságára való tekintettel az ENSZ Közgyűlése 1992-ben október 17-ét a szegénység elleni küzdelem világnapjának nyilvánította. A gondolat még régebbről, a francia Joseph Wresinski atyától, az ATD — Negyedik Világ mozgalom alapítójától származik. 1987. október 17-én tömegek gyűltek össze Párizsban annak a kőnek a leleplezésére, amelyre Wresinski szavait vésték: ,,Valahányszor férfiakat és nőket arra ítélnek, hogy súlyos szegénységben éljenek, emberi jogok sérülnek. Magasztos kötelességünk, hogy erőink egyesítésével biztosítsuk a jogok érvényesülését." (Sajtóadatbank)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 686
szavazógép
2007-10-18: Család - Puskás Attila:

Miért a gyilkos galóca a legveszélyesebb? (Háziorvos)

A gombamérgezéses esetek többsége (statisztikák tanúsága szerint) nem a gyilkos galócának (Amanita phalloides) tudható be. Sokkal több olyan, gyomor-bél tüneteket vagy idegi, izomtüneteket mutató — nem halálos — mérgezésről tudunk, amelyet más, toxikus hatású gombák okoznak (pl. a párducgalóca, világító tölcsérgomba, mezei tölcsérgomba stb.).
2007-10-18: Sport - Hecser László:

Remek baróti szereplés a vb-n

A regionális és országos versenyek után a baróti szkanderesek Veliko Turnovóban világversenyen bizonyíthatták, hogy Erdővidéken is teremnek erős és technikailag jól felkészült emberek.