A gombamérgezéses esetek többsége (statisztikák tanúsága szerint) nem a gyilkos galócának (Amanita phalloides) tudható be. Sokkal több olyan, gyomor-bél tüneteket vagy idegi, izomtüneteket mutató — nem halálos — mérgezésről tudunk, amelyet más, toxikus hatású gombák okoznak (pl. a párducgalóca, világító tölcsérgomba, mezei tölcsérgomba stb.).
Szerencsére ezek a mérgezések a gomba elfogyasztása után percekkel, esetleg néhány órával később hányással, hasmenéssel, görcsökkel, viselkedési zavarokkal és egyéb tünetekkel jelentkeznek. Ilyenkor a még gyomorban lévő gomba eltávolítható, és az azonnali kórházi ellátás segít átvészelni a mérgezést.
Más a helyzet a gyilkos galócával, amelyről az évek folyamán már többször írtunk. Ugyanis a gyilkos galóca okozta mérgezés lappangási ideje 8—24—40 óra! A gomba egyébként ízletes (ami a gyanútlan fogyasztót becsapja), és a későn jelentkező tünetek el is terelhetik a gyanút a két-három napja fogyasztott gombáról. Persze, már több óra, fél nap után nincs a gyomorban, béltraktusban a gomba, toxinjai felszívódtak. Csak a betegség súlyosságának fékezésére van lehetőség, de erre is kevés a remény, mivel mind a fallo-, mind az amatoxinok sejtmérgek, a máj sejtjeit elpusztítják (sárgaság alakul ki eközben), a béltraktusban, a bőr alatt vérzések jelenhetnek meg, majd rövid, látszólagos javulás után a vesekárosodás (urémia) vet véget a szerencsétlen áldozat szenvedésének.
Idős és legyengült szervezetű emberek, gyermekek a leggyakoribb áldozatok szervezetük csökkent ellenálló képessége miatt.
Hasonló tünetekkel (és véggel) járhat a vörhenyes őzlábgomba (Lepiota helveola) és a hozzá hasonló, kis termetű mérgező őzlábgombák fogyasztása is (parafalloid szindróma).
