A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban 2011. április 22-én Sipos Sándor Montrealban élő, farkaslaki származású képzőművész másodszor mutatkozott be alkotásaival. Első alkalommal az 1994-es AnnART 5 és Medium 3 – Lövészárok Művészeti Fesztiválon láthattuk alkotását ugyanitt (reprodukció a fesztivál katalógusának 16. oldalán). Akkor és most is ünnepértékű alkalom kitelepedett, elmenekült, idegenbe szakadt művésztársunkat vendégül látni.
Maszk I.
Maszk II.
Évfolyamtársaiként a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban, illetve a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán volt alkalmunk megismerni elhivatottságát, értékelni igen mélyszántású gondolkodását, és – bár a sors úgy hozta, hogy ritkán voltak műelemző, világnézeti eszmecseréink – alkotásai révén megközelíthettük sugárzó egyénisége titokzatosságát. Csupán megközelítés említhető, mert a spontaneitást is nagymértékben szóhoz engedő társunk elsősorban a mívesen kidolgozott részleteket részesíti előnyben. Viszont minduntalan a titkok felfedhetetlenségébe ütközne, aki a pontos megfejtéseket keresné. Az ilyen titokzatosan és aprólékosan megmunkált felületei energiákat sugároznak a néző irányába, és erre az "adóállomásra" hangolt "vevőkészülék" feltöltődhet a Sipos-erősugarakkal. Elsősorban e vizuális energiák átadását tarthatjuk lényegi üzenetnek a 25 éves tevékenységet átölelő, itt bemutatott festmények, nyomatok, rajzok, talált tárgy assemblage-ok, fényképek, vegyes technikájú alkotások sokaságában. Ebben a sokszínűségben Nagy Pál (képzőművész, tanár 1939–1979) szellemi hagyatékának egyik folytatójaként tartjuk számon kiállítónkat, aki a kísérletező művészt és ugyanakkor az új vizuális megoldásokat kereső alkotót testesíti meg.
Mezei Ottó budapesti művészettörténész a következőket állapítja meg róla: ,,Sipos Sándor munkái általában ellenállnak bármiféle verbális, egyértelmű értelmezésnek, Umberto Eco hatvanas-hetvenes évekbeli divatos szóhasználatával élve »nyitott műveknek« nevezhetők. Mindazonáltal nyitott jellegük több olyan támpontot kínál, amelynek révén közelébe férkőzhetünk e technikailag, formai elemeit tekintve és – egyfajta értelmezhetőség kockázatát vállalva – a racionális-irracionális, köznapi-szakrális merev ellentétet feloldó heterogén együttesnek. Voltaképpen sajátos, a tudat szintjére emelt »világérzés« spontán megnyilatkozásai, lenyomatai ezek a munkák. Együtt van bennük, elfogultság nélkül, a mai, de egy régi és legújabb kultúrákon, korokon, stíluselemeken, tudományos ismereteken, pszichológián, jelelméleten és természetesen irodalmon iskolázott művészember vizuális válasza annak a szociális miliőnek az ingereire, amelyben él(ünk)." A tömör jellemzéshez feltétlenül hozzá kell tennem, hogy mindezt Sipos Sándor montreali erdélyiként vagy farkaslaki kanadaiként éli meg és valósítja meg mindenekelőtt.
Formai megközelítésben a töprengő attitűd soha nem vegytiszta építkezését tapasztalhatjuk. Gyakori az észak-amerikai indián törzsek naiv emberábrázolási megjelenítése. (Egy pillanatig se gondoljunk azonban arra, hogy Sipos Sándor nem tud rajzolni akadémiai szinten, de őt elsősorban nem a test anatómiai ábrázolása érdekli, hanem a lélek kisugárzása földi porhüvelyünkből.) Ebben a vonulatban a dekoratív pont- és vonalhasználat által a grafikusan festőt ismerhetjük meg. És éppen ez az elegyítés valósítja meg a művek kontrasztra épülő értékét. A festői felületek szinte költőien légies mivoltát váltja a már említett, sugárzóan megrajzolt részlet. Szimbólumrendszerében helyet kap a globalizálásra törekvő baloldaliság nyomasztó kísértete: a sarló és a kalapács réme. A meghajlott, állati megkucorodásba görbült antropomorf alakzatok – bogarak, lepkék, oroszlánok, macskák és képzeletbeli szereplők sokasága, mint gyilkos álmok visszatérő motívumai, szintén rémkép jellegűek. A szürrealizmus határán. A csillogó anyaghasználat, mint az említett szemfényvesztő globalizálási kísérlet ámító felülete, rögeszmeként vonul végig a képek egynéhányán. Szervesen épülnek a művek sorába a fényképalapú alkotások is, bár ezek műfajilag eltérőek. De Sipos Sándor nagyszerűsége épp a sokoldalú kutatásaiban, a műfajok keverésében rejlik. Őt nem a műfajok tisztasága érdekli, hanem az üzenet továbbítása, a sugárzó erő célba juttatása. És, ismétlem, mindezt az erdélyi szellemiség jegyében teszi. Az idegenbe szakadt hazánkfia honvággyal keveredő világnézeti víziói rétegződnek a Farkaslakán, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Segesváron megtapasztalt stációk emlékeivel. Montrealban. Különösen hangsúlyossá válnak az alkotások kiállításunk nagypénteki megnyitásaként, a gyász és az ünnep együttes megéléseként. Öröm vendégünket tisztelettel bemutatni Sepsiszentgyörgy művészetpártoló és művészetet igénylő közönségének, miközben a keserűség, a meggyötörtség és az elszakadottság érzetét képről képre tetten érjük. Akár a keresztre feszítés és a feltámadás, legbensőbb lelki gyászunk és ünnepünk párhuzamaként.
A kiállítás május végéig látogatható.
