Sokan vádolják azzal az újságírókat, hajlamosak arra, hogy a rossz dolgokat vegyék észre. Véleményükben van valami igazság, de legtöbben nem osztjuk e nézetet. Erdőfüléről szóló írásunkban arra törekedtünk, hogy a mindennapok történetei mellett olyan embereket szólaltassunk meg, akik jó példával járnak társaik előtt, akik nem siránkoznak, hanem tesznek is azért, hogy szebb legyen az ők és közösségük jövője. Eláruljuk, nem volt nehéz ezeket az embereket megtalálnunk. Megszólaltatjuk a közművelődési életet megszervező Kormos Egyesület elnökét, a falu krónikásának szerepét ellátó honlap egyik készítőjét, a fiatal méhészt, a községet vezető polgármestert, és szóba kerül a falu egyik nevezetessége, a kopjafás temető is.
Megteremteni a vendégforgalom alapjait
Nem könnyű ma a polgármesteri hivatalban dolgozni, hiszen a szükségesnél kevesebb a tisztviselő, s a törvény tiltja az újabb alkalmazásokat. Sok munkát jelent a területek tulajdonjogának tisztázása, ráadásul több dűlő parcellaszámát elírták, azt is ki kell javítani. A legnagyobb beruházás a 322-es kiíráson nyert támogatásnak köszönhető, Bardocot és Erdőfülét érinti: megújul a 42-es községi út, a Kovácsok felé a 125-ös községi út, és épül a szennyvíztisztító állomás. A községi úton felmarják a régi aszfaltot, helyette nyolc centiméter vastag réteget húznak, ahol a hely engedi, járdát, illetve zárt és nyílt betonsáncot alakítanak ki. Az erdei út első másfél kilométerére szintén aszfalt kerül, az Angélika-eltérőig pedig a földutat javítják. Balázsi Dénes polgármester szerint azért létfontosságú a község számára az infrastruktúra megújulása, mert másként a sokat emlegetett vendégforgalom elmarad. "Évek óta arról beszélünk, hogy milyen szép vidéken élünk, milyen gazdag kulturális és történelmi örökségünk, kár, hogy nem tudjuk kihasználni. Már miként is használhatnánk ki, ha útjaink régiek, gödör hátán gödör, gondot okoz a csapvíz, a kút az istálló mellett, a szomszéd trágyadombja pedig egész nap az orrunk alatt bűzölög? Én abban bízom, hogyha ezeket a dolgokat meg tudjuk változtatni, akkor kis ösztönzéssel néhány embert egészen biztosan meggyőzhetünk, hogy alakítson ki vendégszobát, majd nyomukban a panzióknak is meg kell jelenniük." A községvezető úgy vélekedik, a jó példának mindig akadnak követői. Jó ötlet lenne az is, ha a közbirtokosság vadkertet hozna létre – a vadhúst igényli a piac, a vadállatok látványa pedig turistákat vonzana –, a kézművesek és a termelők pedig összefognának, és bemutatóüzleteket hoznának létre, s akár a helyszínen mutatnák meg, miként kell a mézet pergetni, vagy hogyan készül a sajt, illetve lehetne szőtteseket vásárolni. "Hogy mindebből mikorra lesz valami, nem tudom, de előbb a legalapvetőbb feltételeket kell megteremtenünk hozzá " – mondotta Balázsi.
Közösséget kovácsol a Kormos
A falu igazi mozgatójává nőtte ki magát a tíz éve alakult Kormos Egyesület. Legrégebb az Aranyosok amatőr színjátszócsoportot hozták létre, azóta nevükhöz több sikeres, környező falvakban is játszott előadás fűződik, sőt, színjátszótábort is szerveztek. Tavalyelőtt alakult a Dobó néptánccsoport és a Kankalin népdal- és furulyacsoport, az asszonykórus és a barkácsműhely. Ők szervezik a farsangi bált, szerepet vállalnak a március 15-i megemlékezésben, a községnapok programjának összeállításában, anyák- és öregek napi műsorokban vagy akár a temetőtakarításban is.
Legtöbb falustársukat a néptánccsoporttal tudják megmozgatni; István Ildikó és Mihály Pál hétről hétre mintegy hatvan fiatalnak oktat táncot. A hangulat kitűnő – bizonyítja ezt az erdőfülei honlap is: videofelvételükön sok jókedvű fiatalt látni. A zene nem felvételről szól, hanem minden alkalommal Sepsiszentgyörgyről hívnak zenészeket. Hogy honnan minderre pénz? Felét pályázatból teremtették elő, de jelentős a szülők és az egyesület hozzájárulása is. Sokat segít a községi tanács, meg a helyi vállalkozók is, tavaly pedig mintegy száz társukat tudták meggyőzni, hogy adójának két százalékát az egyesületnek ajánlja fel. A következő esztendők legnagyobb kihívásának a falumúzeum megteremtését tartják. Olyan ingatlant szeretnének vásárolni, mely formájában is helyinek nevezhető, s megfelel az egyesületnek székhelyként és az Erdőfülére legjellemzőbb tárgyak is helyet kaphassanak benne. Arra számítanak, hogy Kolumbán Piroska néhai tanítónéni gyűjteményének megmaradt darabjai mellé további értékes tárgyakat ajánlanak fel a faluban, s szép anyag gyűl össze az állandó kiállításhoz.
Az egyesület elnöke, Balázsi Csilla azt mondja, szeretnék, ha a falu igazi közösségként élne, dolgozna, ehhez viszont az kell, hogy kimozduljanak a négy fal közül. "Egyre jobb a faluban a visszajelzés a tevékenységünket illetően. Ha valamit elindítunk, nem késik a segítség, sokan jó szívvel ajánlják fel idejüket, erejüket a szervezésben. Jó érzés volt látni például, hogy az öregek napján tartott ünnepségre nemcsak a családtagok, hanem a barátok is eljöttek. A szülők a kevésből is képesek arra áldozni, hogy gyermekeik megfelelő táncoktatásban részesüljenek, vagy hogy a támogatóink jó szívvel adakozzanak."
Méhek szorgalmával
Nagy István, bár igen fiatal, már tekintélyes, 125 családot számláló méhészettel rendelkezik. A mesterség alapjait gyermekként sajátította el nagyapjától, aki a körülötte tébláboló siheder érdeklődését látva fokozatosan bevonta a munkába. Előbb csak néhány kaptárt bízott rá, de amikor megbetegedett, minden tennivalót ráruházott. Azt mondja, nem bánja, hogy minden kérdés megoldása az ő nyakába szakadt, mert a munkát szereti, s úgy véli, e mesterségre már jövőt is alapozhat. Tavaly a fiatal gazdáknak meghirdetett pályázaton nyert el tizenkétezer eurós támogatást. A pályázatot szakemberek készítették, ám a papírok, dokumentumok beszerzése, az utánajárás elég sok időt vett igénybe, de visszagondolva, minden bizonnyal megérte – mondja. A vállaltak egy részének már eleget tett, 88 családról 125-re szaporított, nemsokára a korszerű pergetőt is beszerzi, majd a nagyapja által vásárolt, de még nem használt utánfutót építi át úgy, hogy méheit vándoroltatni tudja. "Erdőfülében legalább négyszáz méhcsalád van, ami éppen elég, sőt, lehet, túlterhelt is a vidék, és ha fejleszteni akarok, muszáj lesz máshova vinnem őket" – mondja a huszonhét esztendős fiatalember.
Nagy István – valóra váltja a nagyapa álmát A szerző felvételei
Lágyan süt még a nap, de a méhek már bezsongják a falu végi ház udvarát. Arra kérjük Nagy Istvánt, mutasson meg egy kaptárt, hadd lássuk, miként is élnek a szorgos kis állatok. Taplódarabot gyújt meg, beteszi a füstölőbe, s bár nem kell különösebben tartanunk a méhek támadásától, mégis előkerül a hálóval borított kalap. A kinyitott kaptárban alig néhány keret árválkodik, de ez nem sokáig lesz így – világosít fel beszélgetőtársunk. A munka láthatóan jól folyik, néhány hónap múlva tizenötre vagy akár húszra is szaporodhat számuk. A keretek felépítéséről, a szükséges alapeszközökről, a méhek társadalmi berendezkedéséről, feladataikról és a királynő szerepéről esik szó. "Milyen jó lenne, ha mi, emberek is a méhekhez hasonlóan tudnánk a dolgunkat, s akképpen cselekednénk" – sóhajt fel.
Mennyire lehet gazdaságos egy méhészet? – kérdeztük. A tavalyi hideg, esős idő miatt kaptáronként mindössze néhány kiló mézzel számolhatott. A felvásárlási ár is alacsony volt, a méhészegyesületnél alig hét lejt adtak kilójáért, még szerencse, hogy egy brassói kereskedő nagyobb mennyiséget vitt el egy tételben. Idén hajszálnyival jobbak a kilátások: némileg kedvezőbb az időjárás, a telet sikeresen átvészelve szépen szaporodtak a családok, a felvásárlási ár kilenc lejre módosult. Az igazi nyereséget mégsem ez jelentené, hanem ha az utánfutóra felférő szinte kilencven kaptárral lemehetne egy idényre a calafati napraforgótáblákhoz. A néhány hónapnyi vándorlás komoly erőfeszítés lenne Nagy István számára, ám az akár háromszoros termelés reményében vállalná. "Nagyapám sokáig készült a vándorlásra, de sosem jutott el, így most én szeretném álmát valóra váltani."
Hír Erdőfüléről
Erdővidék valószínűleg legszebb és minden bizonnyal leglátogatottabb falusi honlapja Erdőfüléről szól. Az első kezdetleges honlapot tavalyelőtt év végén hozták létre, ám szerkesztői hamar megunták az olcsó sablonokra épülő oldalt, s a tanács segítségével megvásárolták a www.erdofule.ro nevet, tárhelyet béreltek, majd a Kormos Egyesület tagjainak csatlakozásával kialakult a csapat – Szőcs Szilárd, Balázsi Attila, Simon Barna, Szebeni Álmos, Varga Editke és Varga Levente –, amely naprakészen végzi a frissítést, adatfeldolgozást. Nagy sikernek örvendenek a bálokról készített felvételeik, de népszerűek a régi labdarúgóéletet megörökítő, ma már dokumentum értékű fényképek, kis videóik, cikkeik is. Átlagosan naponta százötvenen keresik fel, legnagyobb sikernek az idei Bálint-napi mulatozást megörökítő felvételek örvendenek, hiszen alig huszonnégy óra alatt 367-en nézték meg különböző címekről. Legfrissebb híreikben a községi napokat népszerűsítik, meseíró pályázatot írtak ki, közös temetőtakarításra buzdítanak, sikeres pályázatukról számolnak be, de elérhető erdőfülei népzene is. Írnak a falu történetéről, látnivalókról, borvízforrásaikról, iskolájukról, templomukról. Egyik rovatukból pedig többek közt kiderül, hány harangot adományoztak a szabadságharc idején beolvasztásra, milyen magas az úrvacsorakehely, mikor épült a Boda-kúria, s hány embert foglalkoztatott a XIX. század második felében az erdőfülei vasolvasztó. Az érdeklődők zöme erdélyi egyetemi központokból jelentkezik be, de az elszármazottak az anyaországból is rendszeresen olvassák a lapot.
Kopjafa árnyékában
Az erdőfülei kopjafás temető takarítására szólította a lakosságot a Kormos Egyesület, majd arról számolt be, hogy pályázatot nyertek dokumentumfilm készítésére az elődeik porait őrző, messze földön híres nyughelyekről. A falu honlapján a készülő filmet beharangozó videoanyagot találunk. A régi kopjafák száma az enyészet, illetve az emberi gyarlóság miatt egyre csökken. Meg kellene menteni, biztonságos helyre menekíteni az elhunytak emlékét őrző értékes darabokat, de a hozzátartozók többsége ragaszkodik, hogy a sírjelek – ha megrokkanva is – helyükön maradjanak.
Lesz-e, van-e utánpótlás, él-e még a kopjafaállítás hagyománya? – tettük fel a kérdést Csog Józsefnek.
A hatvanhét esztendős mester betegeskedik, nem dolgozik már, de felesége, Sarolta segítségével idézi fel munkás éveit. A bányavállalatnál dolgozott hosszú időn át, 1973-tól ingyen, csak úgy, kötelességből gombfák tucatjait készítette el. Büszkén mondja, munkái nem csak otthon, hanem Sepsiszentgyörgyön a református templom előtt, sőt, Szarvason is láthatóak. Az elmúlt közel negyven esztendőben változott a világ, változtak a szokások is, ma már pénzért készülnek a míves darabok. Bár egy kicsit fájlalja, hogy eképpen alakultak a dolgok, de megérti, a munka nem könnyű, s utódja, Kelemen József szépen dolgozik. Lesz hát a kopjafaállításnak jövője, ha a régiek ki is dőlnek.
