Az egész úgy kezdődött, hogy reggelente tüzet gyújtani régi dolgozatfüzeteket használok, na nem a sajátjaimat, hanem olyanokat, melyeket ócsaládom egyik tagja hordott haza az iskolaév végén. Valamikor ez volt a nemzet napszámosainak, azaz a tanároknak az egyetlen pótjavadalmazása, ha nem számítjuk a Gergely-napkor kapott tojásokat.
Szokásomhoz híven előbb a füzetet borító kék csomagolópapírt tettem be a kis csempekályhába, majd a keményebb füzetfedél következett, és a teleírt lapok (a még üres lapokat megőrzöm ,,kutyanyelvnek", feljegyzések részére). Beleolvastam az írásba, Răscoala Horia, Cloşca şi Crişan, talán valami ilyen volt az I. évharmadi doli címe, és a kapott jegy 9 (nouă). Tovább lapoztam, második, majd harmadik évharmadi dolgozat, de már magyarul, a kapott jegy pedig mindkétszer 10 (tíz). Furcsa, megnéztem a dátumot, és minden tiszta lett, az 1989—1990-es tanév dokumentumát tartom a kezemben.
Gyors konzultáció a családhoz tartozó tanügyi káderrel, mondom, bár a Jégvirágos forradalom ennyit hozott ifjaink részére, hogy Románia történelmét magyarul tanulják. Lelombozódom, amikor hallom, hogy jelenleg a VIII. és XII. osztályba járó nemzeti kisebbségek Szép hazánk történelmét és földrajzát románul tanulják (újból).
Ez már sok nekem, csak annyit mondok, akkor, t. RMDSZ, fütyülök a politikátokra. (A fütyülök helyett mezőgazdász-kifejezést használtam.) És visszaforgatok vagy huszonöt évet, amikor ,,szexuális" gyűlésre vagyunk hivatalosak mi, mezőgazdasági szakemberek a Nagyházba, Csíkszeredába. A Megyei Pártbizottság értékeli a mezőgazdasági termelőszövetkezetek által az állami alapba (bagóért) leadott burgonyamennyiséget. Nem gyűl a pityóka a rámpákon, legalábbis nem olyan ütemben, ahogy azt ,,Pártunk és Kormányunk", azaz az elvtársak elvárják. (Pár nappal azelőtt fültanúja voltam egy beszélgetésnek, amikor egy elvtárs, valami nagykutya a csécsétől — ez szóhasználatunkban a Comitetul Central, szabad fordításban Központi Bizottság, élén a hőn szeretett és nagyra tisztelt N. C. elvtárssal — lekapja kollégánkat, ,,nyomjátok meg Bukarest felé a pityókaküldést, nincs, mit adnunk a piacokon az embereknek".) Az elvtárs az említett letoló gyűlésen név szerint felsorolja azokat a gazdaságokat, amelyek még sokkal tartoznak az állami alapnak, majd kitör egy nagy kérdéssel: ,,Ce păziţi voi acolo?"
Amikor megtudtam, hogy a magyar diákok megint az ország hivatalos nyelvén tanulják (vagy csak tanítják nekik?) Románia történelmét és földrajzát, felteszem a kérdést az RMDSZ csúcsvezetőségének: Mit őriztek ti ott? (Csak nem a jól fizető állásokat, a húsosfazekat?)
J. Swift pár száz évvel ezelőtt kijelentette: Az, aki két szál rozst vagy két fűszálat növeszt a földnek olyan területén, ahol azelőtt egy nőtt, többet tett az emberiségért és országáért, mint némely politikus-faj összessége. Már jóval későbben született Széchenyi István megállapítása: Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.
Azt már csak én tenném hozzá, hogy ez a szomszédokra is érvényes, és az alsóbb szintre is. Valamikor úgy mondták, hogy a keleti demokrácia biztosítja a szólásszabadságot, a nyugati demokrácia a szólás utáni szabadságot is.
Szathmáry János ny. gazdamérnök, Gyergyószentmiklós
