Önmagát számolta fel a sepsiszentgyörgyi Gámán János Mezőgazdasági Szakközépiskola azáltal, hogy fegyelmi és szakmai tekintetben népszerűtlenné vált, ezért a Puskás Tivadar Szakközépiskolához csatolása elkerülhetetlen – véli Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő. Sepsiszentgyörgyön nem csak ez a tanintézmény veszíti el szeptembertől jogi személyiségét, ősztől a lakónegyedi óvodák közül hármat a közeli iskolához csatolnak.
Jövő év elejétől tanulólétszám alapján kapják az állami finanszírozást az óvodák és iskolák, emiatt is szükséges az átszervezés. Korábban már ismertettük, hogy a Gámán János-iskola kétszázhatvan diákkal nehezen tartható fenn önálló egységként, a főtanfelügyelő által említett problémák nélkül is elkerülhetetlen egy másik iskolához csatolása. A Puskás Tivadar Szakközépiskola jelezte egyetértését az összevonással, a címzetes tanárok majd mindenikét sikerült áthelyezni, néhány eset megoldása még hátravan, a nem didaktikai személyzetet a helyi önkormányzat helyezi át más óvodákhoz, iskolákhoz.
Nevelési szempontból előny, ha az óvoda iskolához tartozik, ezáltal fenntartható a folytonosság, hogy intézményen belül lépjenek a gyermekek óvodából iskolába – indokolja a főtanfelügyelő az Állomás negyedi Napsugár óvoda összevonását ősztől az Ady Endre Általános Iskolával és a Csíki negyedi Árvácska óvodának a Gödri Ferenc Általános Iskolához történő csatolását. Azt már korábban is hangoztatta a tanfelügyelőség, hogy a Dália utcai Pinokkió és Hamupipőke óvoda és napközi otthon az új székházban nem önállóként, hanem a Nicolae Colan Általános Iskola egységeként fog működni, a lakónegyedi iskolahálózati stratégia részeként, ősztől ezt az összevonást is kivitelezik.