1887. május 28-án Császár Bálint gyűlést kezdeményezett, hogy országgyűlési képviselőt jelöljenek. Ez alkalommal kifejtette véleményét a magyarországi politikai helyzetről, és bírálta a kormány székelyföldi politikáját is. Az 1867-ben életbe lépett államszervezet érdekeit csakis egységes párt képviselheti, és ez a szabadelvű párt. Az ellenzék ingatag, személyes érdekek határozzák meg politikáját. Demokratikus elvek nélkül viszont alkalmatlan a nemzet előtt népszerűséget szerezni. A függetlenségi párt be nem váltható programot írt zászlajára, s mivel ennek elvei a törvényes államrend megbontásához vezetnének, el nem fogadhatóak.
Treffort közoktatási minisztert európai szintű politikusnak tartja, de mivel a nagy emberek rendszerint nagy tévedéseket követnek el, ez a miniszter székelyföldi oktatási politikájáról is elmondható. Brassón keresztül kívánta a Székelyföldön a magyarságot győzelemre vezetni – jegyzi meg epésen. Ezért ebbe a városba számtalan oktatási intézetet telepített, míg a székelyektől majd minden támogatást megvont: "Brassó gyarapszik vagyonban, erőben, kulturális fejlődésben, a Székelyföld pusztul, sorvad, a magárahagyatottság minden nyomorúságával. A Székelyföld ki volt szolgáltatva Brassó telhetetlenségének vagyonilag, gazdaságilag. Így nem mentjük meg a székely fajt, ezen az úton asszimilálja Brassó Háromszéket teljesen. Nem tartózkodunk kimondani, hogy ez a közoktatási politika a történeti Székelyföldet megsemmisítéssel fenyegeti." Egyébként a párt elnökének Benedek János királyi közjegyzőt választották, országgyűlési képviselőjelöltnek pedig Beksics Gusztávot, akinek utóbb bizalmat is szavaztak.
A kiegyezéstől a XIX. század fordulójáig a várost az országgyűlésben a következők képviselték: gróf Kálnoki Pál (1867–1869), Császár Bálint (1870–1875), Wodiáner Béla (1875–1878), gróf Tisza Kálmán (1878–1881), Csiky Kálmán (1881–1884), Beksics Gusztáv (1884–1894, 1896–1905).
1878-ban Sepsiszentgyörgy gróf Tisza Kál­mán miniszterelnököt kérte fel a város országgyűlési képviseletének ellátására. Miután megválasztották, küldöttség utazott Budapest­re, hogy felkérje a képviselet betöltésére és mandátumának átvételére. A küldöttség vezetője Pótsa József főispán, tagjai: Császár Bá­lint, Benedek János, Kelemen Lajos ügyvéd, Ötves Pál gyógyszerész, Fogolyán Kristóf kereskedő, Málik József tanár és mások. 1881-ben újból Tisza Kálmánt választotta képviselőjének Sepsiszentgyörgy, aki néhány hónap elteltével elfoglaltságaira hivatkozva visszalépett. 1881. november 13-án dr. Csiky Kálmánt választották meg a lemondott Tisza helyére. 1884-ben Csiky kijelentette, hogy további jelöltséget nem vállal, ezután esett a választás Beksics Gusztávra. 1894-ben Beksicset miniszteri tanácsossá nevezték ki, aki emiatt lemondott képviselőségéről, de 1896-tól újból elvállalta, és megbízatását 1905-ig töltötte be.

Pótsa József főispán (József Álmos gyűjteményéből)

Sepsiszentgyörgy és a Székelyföld érdekeit mindenképpen Beksics Gusztáv képviselte a legméltóbban, aki nem csak parlamenti felszólalásaiban, de közíróként, hírlapíróként is minden kínálkozó alkalmat felhasznált arra, hogy a kormány székelyföldi politikáját bírálja, és az ország közvéleményének figyelmét a székelykérdés elnapolhatatlan megoldására hangolja.
1885-ben a Székely Nemzet című helyi újság vezércikkben elemzi és értékeli Beksics Gusztávnak a székelység helyzetét feltáró és azt több irányból megközelítő erőfeszítéseit, aminek következtében a poli­tikai közgondolkodásban egyre inkább teret hódít a székelykérdés: "Kezdik belátni, hogy elérkezett az idő, mikor ezért a megyéért is tenni kell valamit, hogy ez a valami hol fog kezdődni, azt még természetesen nem tudja senki. Mióta Beksics mandátumával a székelyek iránt való szeretetét, a helyzet komoly ismeretéből merített tapasztalatait bevitte a parlamentbe, és áttette a sajtóba, azóta van székelykérdés, tehát a székelyek mellett megindult a mozgalom."
Beksics Gusztáv 1890-ben választóihoz szóló nyílt levélben összegezte székelyföldi tapasztalatait. A vámháború okozta súlyos gazdasági következményeket tárja fel, és irányt is jelöl a Székelyföld ipari fejlődését illetően. A vámháború a székelyföldi ipart kényszerhelyzet elé állította, egyszerre piacot, hagyományt és eszközöket kellett változtatnia, ellenkező esetben a teljes pusztulás fenyegette volna a székelységet. A keleti határszéli iparnak századok óta Románia volt az elsődleges piaca, ezért az ottaniak ízléséhez igazodott. A határszéli forgalom elmaradása a Székelyföldnek nagy veszteséget jelent. A vámháborút Románia azért kezdeményezte és arra használta, hogy brassói és székely iparosokat Romániába csábítson, vagyis az amúgy is aggasztó székely kivándorlást bátorítsa. A román állam tudatos iparpártoló politikájával szemben Magyarországnak is hasonlóan kellene cselekednie, s erre a legmegfelelőbb a székelyföldi kisipar megmentése volna. A székelyek nem ajándékot, munkát szeretnének, ennek az elvárásnak viszont csak abban az esetben felelhet meg a magyar állam, ha a székelyföldi s általában a határszéli ipar fejlesztésére az eddiginél sokkal nagyobb hangsúlyt fektet. Re­ménykedve előlegez bizalmat a tizenöt évig hatalmon lévő Tisza Kálmán kormányát követő gróf Szapáry Gyula miniszterelnök politikai bölcsességét illetően. Szükségesnek tartja, hogy a székely iparosok – különösen a sepsiszentgyörgyiek – szövetségbe, társaságokba tömörüljenek, ezáltal sikerességük nagyobb garanciát jelentene az állam számára. Az ország ipari fejlesztése elsősorban gazdasági érdek, a keleti határszélen, főleg pedig a Székelyföldön az iparosítást elsőrendű politikai kérdésként kell kezelni. A nemzeti eszme csak abban az Erdélyben érvényesülhet, amely fejlődő, virágzó Székely­földet tud teremteni – zárja elgondolkodtató politikai vitairatát Beksics Gusztáv.
Sepsiszentgyörgy kézműipari, kereskedelmi fejlődését nagymértékben befolyásolta Brassó, kisebb mértékben Kéz­divásárhely közelsége. Brassó minden lehetőséget kihasznált, hogy Sepsiszentgyörgyöt akadályozza a várossá alakulásban. A középkorban Brassó Sepsiszentgyörggyel szembeni ellenségeskedése a vásártartási kiváltság elnyerése, illetve annak használata ellen irányult. Anélkül, hogy részleteznénk a két helység történelmi kapcsolatainak alakulását, néhány példát felidézünk annak bizonyítására, hogy a távolabbi vagy közelebbi korokban mindig akadtak vitát kiváltó események a két város között.
A napóleoni háborúk idején Sepsiszent­györgy és Brassó között a szomszédsági kapcsolat kiéleződött. Az ellenségeskedés kialakulása az újoncozásra vezethető vissza, tudniillik az emberhiány vezetett oda, hogy különösen brassói, de más barcasági települések módosabb gazdái pénz fejében háromszéki illetőségű katonaköteles ifjakat nyertek meg a maguk számára saját fiaik mentesítésére. Mindez azonban az illető település katonaállítási lehetőségeinek megrövidítését jelentette. 1799-ben például "Sepsi királybíró Czerjék András jelenti, hogy egy néhány brassói szászok május 17-én Sepsiszentgyörgyre kijővén ott az ifjúságot nagy summa pénz ígéretekkel, részegítő italokkal katonaságra hódították, egy néhányat el is fogni nem átallották".
A szász vezetésű Brassóval a kapcsolattartásban használt nyelv is indulatokat gerjesztett a két város között. Háromszéken az 1840-es éveket a nemzeti öntudatra ébredés évtizedének is nevezhetjük. A sepsiszentgyörgyiek nem hajlandóak tovább németül levelezni a brassói tanáccsal. 1843-ban német nyelven írott levelük indulatokat váltott ki a címzettek részéről, mint válaszukban jelzik, az 1791-es törvény a német nyelvet nem sorolja az igazgatási nyelvek közé, ezért vagy magyarul, vagy pedig latinul írott levelezést fogadnak el.
Az 1870-es évek második felében kiújult az ellentét a két város között. Az egységes közigazgatás Székely- és Szászföldre való kiterjesztése adott alkalmat az indulatok fellángolására. A vármegyésítés általánosításával olyan elgondolás merült fel, hogy Brassó vármegyét, Brassó város kivételével, Háromszék vármegyéhez csatolnák. A Brassó megyéhez tartozó tíz barcasági, többségében magyarok lakta falu etnikai megfontolásból Háromszékhez kívánkozott. A folytonos súrlódás és viszály a jelzett falvak népe és az uralkodó szászok között lehetetlenné tette az életet. Ebben az esetben is Brassó érdekei diadalmaskodtak: Brassó vármegye megmaradt önálló törvényhatóságnak. 1882-ben Háromszék megye törvényhatósági képviselő-bizottságának februári közgyűlésén dr. Cseh Károly országgyűlési képviselő újra szóba hozta Brassó megye törvényhozási úton való megszüntetését s annak részben Háromszékhez, részben pedig Fogaras megyéhez való csatolását.
Brassónak az úgynevezett kövezeti vám szedésénél tapasztalt visszaéléseivel szemben háborgott Háromszék lakossága. 1883-ban panaszolják a törvényhatóságnak, hogy a brassói vasútállomásra szállított áru után piaci vámot szednek, noha nem Brassó piacán értékesítik, hanem vasúton küldik tovább. Az is általános érdekeket sértett, hogy a kövezeti vámot már a vámsorompón kívül követelték anélkül, hogy áruikkal a brassói piacon kereskedtek volna. Háromszék vármegye lakossága így teljes mértékben ki volt szolgáltatva Brassó város önkényének és hatalmi gőgjének. Háromszék vármegye közigazgatási bizottságának 1883. augusztus havi ülésén Brassó város törvénytelen vámszedési gyakorlata ellen tiltakoztak a képviselők, és utasították az alispánt, hogy a brassói alispánnál emeljen szót a háromszékieket ért sérelmek megszüntetése érdekében. A vasútállomásra gabonával vagy faáruval érkezőket éppen úgy megvámolták, mint akik a vámsorompón kívül kívánták értékesíteni árujukat.
Háromszék vármegye őszi törvényhatósági közgyűlésén elhatározták, hogy miután a két vármegye elöljárói képtelenek voltak egyez­ségre jutni a törvénytelen vámolás felszámolása tekintetében, belügyminiszteri beavatkozással siettetik a helyzet rendezését. Azt a megkülönböztetést tekintették elfogadhatatlannak, hogy míg a Romániával kötött vámszerződés értelmében onnan mindenféle gabonanemű vámmentesen érkezhetett a brassói piacra, addig a háromszékieket minden oda szállított hektoliter gabona után két krajcár vámtarifa fizetésére kötelezték. Ez az eljárás pedig nyomasztóan hatott Háromszék vármegye gabonatermelésére. Felső-Há­romszékről a brassói vasútállomásra szállított deszka- és faféleségeket, melyek a várost nem érintették, szintén vámolás alá helyezték. Ehhez kapcsolódott még a sorompónál és a városi kövezet használatáért szedett illeték. A sok zaklatás miatt és anyagilag is rendkívül megterhelt háromszéki lakosok a kormány beavatkozását sürgették az áldatlan állapotok felszámolásáért.

(folytatjuk)