A soros magyar elnökség alatti uniós együttműködés szorosabbá, kiegyensúlyozottabbá tette a magyar–román kapcsolatokat, olyan alapokat teremtett, amelyekre a későbbiekben is építeni lehet – véli Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete. A diplomata kijelentette: Magyarországra védőhatalomként is számíthat a romániai magyar közösség, és az autonómiatörekvéseket is támogatják.
A magyar uniós elnökség időszakában sokat javultak a román–magyar kapcsolatok – véli Füzes Oszkár, Románia bukaresti nagykövete. A diplomata az egyszerűsített honosítási eljárást tekinti az elmúlt év legnagyobb eredményének, ugyanakkor a gazdasági válság érdekes hozadékának tartja, hogy a két ország vállalkozói még inkább "felfedezték" egymást a krízis alakította kényszerhelyzetben.
– Milyen különleges feladatok hárulnak az Európai Unió soros elnökségét ellátó ország bukaresti nagykövetére?
– Nem ugyanazok, mint bármelyik más magyar külképviseleten, és ez nagyon jó hír. Különlegesen szoros és bizalmi kapcsolat alakult ki ugyanis a román és a magyar fél között, aminek továbbélésére a féléves kiemelt periódust követően is van remény. Már nem csak formai és kényszeredett az együttműködés, hanem tényleges az összehangolás. Nem kétséges, hogy többen összeállva hatékonyabbak tudunk lenni Brüsszelben, főleg, ha két olyan országról van szó, amelynek kapcsolatát nem elhanyagolható történelmi terhek nehezítik.
– Részleteiben hogyan nyilvánul meg ez a szinte tökéletes uniós együttműködés?
– Mindenképpen ide tartozik a schengeni csatlakozás kérdése, a Duna-stratégia, de ide sorolnám – bár még nagyon az elején tart – az európai romastratégiát is, amelyben Románia és Magyarország együtt egészen nagy súllyal tud szerepelni. Álságos lenne azt mondani, hogy megszűnt mindenféle vita, hiszen március 15-e vagy az autonómia ügye ma is állandó vita forrása, de úgy érzékelem, hogy ezekben a kérdésekben is megtanultunk – legalábbis a politika szintjén – kulturáltan viszonyulni egymáshoz. Tudunk már úgy "veszekedni", hogy közben ne dőljön össze körülöttünk a világ.
– A romastratégia ügyében zajló együttes lobbizás közepette azonban nem téveszthető szem elől, hogy a romakérdés romániai dimenziója és optikája is lényegesen különbözik a magyarországitól. Hogyan lehet összefésülni ezt a két látásmódot?
– Valóban két lényegesen különböző látásmódról beszélhetünk, de azért van egy elem, ami összeköt bennünket. Míg a gazdagabb Nyugat a romakérdést nem tekintette uniós ügynek – mindenki kezelje a saját romáit, ahogy jónak látja –, Magyarország és Románia már évek óta hajtogatja, hogy bizony európai ügyről van szó, tíz-tizenkétmillió emberről, akik mozognak az egyesült Európában. A kivezető utat nem a mozgás korlátozása jelentheti, hanem az, hogy használható megoldásokat találjunk e népcsoport civilizációs, kulturális és gazdasági problémáira. Persze, hiba lenne uniformizált válaszokat alkotni, hiszen a kis létszámú nagy-britanniai romaközösségnek például másak a gondjai, mint a szlovákiainak. De erre egyrészt uniós pénzt kell elkülöníteni, ugyanakkor át kell gondolni azoknak az összegeknek a felhasználását, amelyek léteznek az uniós pénztárakban, de az eredeti célok eléréséhez már nincs szükség rájuk. Nem utolsósorban pedig, igenis, európai ügy egy romakonfliktus kezelése, történjen az bárhol. Ha mi közösen nemzeti kisebbségi kérdésként kezeljük a romakérdést, akkor annak egyrészt nagyobb a hatékonysága, másrészt a minta a többi nemzeti kisebbségre is kiterjeszthető.
– Ne feledkezzünk meg azonban a román többség kisebbség iránti érzékenységének szelektivitásáról...
– Mindig abból indulunk ki, hogy minél jobb egy kisebbség helyzete egy országban, annál jobb a többség számára. Ezzel az állásponttal bizonyára a románok számára sokkal könnyebb azonosulni a romakérdésben, mint amikor az erdélyi magyarság ügye a tét, a témakezelés közben pedig a gondolkodás is változik. Óvatosan merem megfogalmazni, de közeledést érzek a két ország nemzetpolitikai és -filozófiai nézetei között. Románia elfogadja a kettős állampolgárságot, a romániai magyarságnak az anyaországgal való szabad kapcsolattartását, az összes identitásmegőrző program lebonyolítását, annak anyaországi finanszírozását. Az esetleges vitáink is kulturáltan zajlanak, egészen addig, míg egyes politikai erők be nem szállnak – nyilvánvaló belpolitikai célzattal. De még ez is árnyaltabb, mint korábban, hiszen míg a március 15-i szövegértelmezés kérdésében a parlamentben ment a cirkusz, a kormánnyal korrekt módon egyeztettünk.
– Bár Magyarország a korábbinál jóval szókimondóbban és egyértelműbben foglal állást az autonómia kérdésében, hangsúlyozott a romániai magyarság igénye a védőhatalmi státus kinyilvánítása és érvényesítése tekintetében. Mi várható e tekintetben a magyar kormánytól?
– Ezt a szerepet már hivatalosan és nem hivatalosan is eljátssza a magyar kormány, és támogatjuk az autonómiatörekvéseket azzal a kikötéssel, hogy békés úton valósuljon meg. A retorika tekintetében a józan ész dönti el, mikor kell keményebben fogalmazni, illetve csöndesebben, visszafogottabban érvényesíteni az álláspontunkat. A védőhatalmi szerep betöltése tekintetében Magyarország eltökéltsége egyértelmű retorika és tettek szintjén egyaránt.
– A magyarországi kormányváltás után szerkezeti átalakítások, a korábbi tevékenység felülvizsgálása címszó alatt néhány támogatási folyamat megtorpant, ami elbizonytalanította az embereket. Nem tart attól, hogy ez alááshatja a romániai magyarság és az anyaország közötti bizalmi viszonyt?
– Magam is érzékelem a bizonytalanságot, a furcsálkodást, a türelmetlenséget. A dologra lehet úgy tekinteni, hogy már eltelt tizenegy hónap, és még semmi nem történt, de érdemes abba is belegondolni, hogy ennyi idő alatt kellett egy teljesen új rendszert felépíteni. Bizonyára sok esetben okozott gondokat ez a csúszás, késlekedés, de most már valóban csak nagyon kevés türelmet kérek, a célegyenesben tart az építkezési folyamat.
– Az egyszerűsített honosítás viszont egyértelműen sikertörténetnek tekinthető...
– Ki merem jelenteni, hogy ilyen léptékű államigazgatási feladatot a magyar közigazgatás Mária Terézia óta nem hajtott végre. Több tízezres nagyságrendű ügycsomóról van szó, 2010 nyarától 2011 januárjáig felállítottunk egy teljesen új közigazgatási apparátust, amely nagyon jól működik – nem utolsósorban azért, mert az embereink többsége reggeltől estig dolgozik ebben a rendszerben. Ezzel együtt tisztában vagyunk, hogy például Csíkszeredában képtelenek vagyunk a lakosság által elvárt ütemben kielégíteni a kéréseket, annak ellenére, hogy a csíkszeredai a legnagyobb magyar külképviselet. Ezért én is csak megerősíteni tudom Zsigmond Barna konzul tanácsát: ha valakinek tényleg nagyon sürgős, forduljon anyaországi hivatalhoz, ott sokkal kisebb a leterheltség, mint a határokon túli képviseleteinken.
– Bukaresti kiküldetése gyakorlatilag egybeesett a gazdasági krízissel, ami jócskán megnehezíthette a két ország közötti gazdasági kapcsolatok elősegítését, fejlesztését. Ezt a területet mínusz vagy plusz jellel látná el?
– Talán meglepő, de csak egészen kis visszaesést tapasztalhattunk. A tőkemozgás visszaesése nem érte el a tíz százalékot, ami a válság globális súlyosságát tekintve akár sikernek is nevezhető. De a krízisnek hozadéka is van: a korábban nyugati irányultságú üzletemberek felfedezték maguknak Romániát, ahol sokkal kevesebb a nyelvi akadály, és szélesek a lehetőségek. De a román vállalkozók sem csak ugródeszkának használják Magyarországot, hanem egyre inkább célállomásként kezelik. Kijelenthetem, hogy nagyobb a hasznunk a román piacon, mint a válság előtt, de ez nem egyirányú folyamat. Márpedig a hasonló, kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolat a legstabilabb.
