Egy lány vagyok. Amolyan hétköznapi. Mosolyom nem tűnik ki a többi közül, de az enyém. Egy napon gondoltam egyet, és megpróbáltam megváltoztatni a történetemet. Írtam egy naplóműfajba sorolható, ötoldalas mondathalmazt. Szokásos Times New Roman, 12-es méretben. Hogy miért tettem? Pályáztam. A harmadik királyfira.
A harmadik királyfi vagy királylány irodalmi pályázatról van szó, melynek alapvető célja a magyar nők és férfiak családalapításra való buzdítása, a kettőnél több gyermek vállalása. Hogy miért? Egyértelmű a válasz: mi, magyarok, szanaszét élünk a világban, de egyre fogyatkozunk. A pályázat megálmodója elsősorban az Áldás, Népesség Mozgalom amelyhez az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) társult a szervezésben.
Nem hittem abban, hogy munkám bármiféle helyezést érhet el. Igazából, hogyha helyezésnek az első három díjat értjük, akkor egyértelműen nincs szó erről az én esetemben. Pályamunkám tizedikként szerepel a dicséretes alkotások között. Lehetővé vált egy – talán – gyerekkori álmom: egyik írásom megjelenik az első 25 szerencsés pályázó munkájával együtt.
Hogy miért dicsekszem én ily bőszen erről a történetről? Mert volt egy lány, aki nem hitt magában, aki úgy vélte, nincs tehetsége semmihez, ám egy napon felébredt benne az írni vágyás, és ennek köszönhetően megteremtette önbizalma alapjait. Másodsorban pedig szeretném, ha megértenénk mi, fiatalok, hogy minden egyes lehetőséggel élni kell, amelyet az élet kínál föl nekünk, mert sosem tudhatjuk, miféle titkos kalózkincs rejlik egy-egy ötoldalas pályamunka, versmondó verseny, karaoke és más vetélkedők mögött.
Ez a válasz a címben feltett kérdésre.
Ürmösi Júlia Eszter
