Két kötet, nyolc rész és összesen 175 fejezet. 1676 oldal. Apa és két fia. Család a századfordulón, az első világháború előtt és után (?). Katolicizmus és protestantizmus. Imperializmus és proletármozgalmak.
Szerelem és karrier. Eszmeiség és gyakorlati lét. Háború és béke. Élet és halál. Háború és halál... Múlt, jelen, jövő. A századfordulós társadalmak, a mindenkori társadalmak alapvető jellemvonásai. Korrajz, élet-rajz. Folyamregény, örök regény.
A közel húsz éven át íródott A Thibault család a Nobel-díjas Roger Martin du Gard főműve. Lélekrajz, jellemrajz, társadalomrajz, korrajz. Tematikája nem szűkíthető konkrét fogalomra, kivéve talán ezt az egy szót: minden.
A könyv nem túl népszerű, közvetlen környezetemből csupán a tanárnőről tudom, hogy olvasta. Egy könyves közösségi oldalon, ahol a regényeknek több százas, esetleg ezres olvasottsága van – magamat is beleértve – csupán 31 személy jelölte olvasottnak a művet. Na igen, az a fránya terjedelem (10 cm vaskos – megmértem)! Ijesztő, ijesztő, de olvasmányos és sokkal nagyobb olvasóközönségnek kellene ráharapnia.
A regény elején rögvest az események közepébe csöppenünk. Fejezeteken át utalásokból, sejtetésekből, a szereplők egymásról alkotott véleményéből hámozzuk ki az előzményeket. A különböző szituációkban történő nézőpontváltások, az események gyakran kívülről való bemutatása révén a mindentudó narrátor eltűnik és titkolózik, a hősökkel egyszerre szembesülünk a történtekkel. Mindemellett az egész mű telis-tele tűzdelve apró megjegyzésekkel, olyan jelzőkkel és érzelmekkel, megérzésekkel, melyek folyamatosan előre vagy visszautalnak. Olykor több száz oldal múltán mosolyog ránk néhány mondat bővebb kifejtése, következménye.
A sejtetés misztikuma magában hordja a mély lélek- és jellemrajzot is. Néha azt hihetjük, az író alapos pszichológiai ismeretekkel rendelkezett, olyan mélyről tárja fel a szereplők tetteinek eredőjét, lelkületük rezdüléseit. Karakterei önmagukon túlmutató, időtálló egyéniségek, du Gard kora és talán a jövő embereinek típusaira mutatnak.
Két család életének mozzanatait követhetjük nyomon egészen a meghatározó első világháború végéig. Megjelenik a gazdag értelmiségi és nagyon vallásos polgár, a szigorú apa, Oscar Thibault személyében. Egyik legfőbb erénynek a vallásosságot véli, és két fiát, Antoine-t és Jacques-ot is ilyen szellemben neveli. Ennek ellenére mindketten szakítanak e szemlélettel. (Vajon életrajzi ihletésű történések?) Antoine a magabiztos, fiatal orvos virágzó karrier elé néz; Jacques az örökös lázadó, a meg nem értett, elveiben vakon hívő utópista. A testvérek útjai különválnak, más nézeteket vallanak, és végül mégis ugyanarra, ugyanoda jutnak el: az emberi cselekvés határára, az egyén életének korlátaihoz, a háború szenvedéseihez, a szenvedéshez, egy remélt, szebb jövő gondolatához és a halálhoz.
A mű eredetileg nyolc kötetben jelent meg, tetőpontja a hetedik (jelen esetben: részben). Az eddig felépített társadalomrajz kiteljesedik, a világot fogja át. Bővebben megjelenik a politika, és kitör az első világháború. Az előzőkben elbeszélt fiktív történet realizálódik vendégszövegekkel (korabeli újsághírekkel), valós politikai személyekkel (Poincaré, Jaurès, Clemenceau, Caillaux stb.), és pontos dátumokkal gazdagodik. A cselekményt napra pontosan meséli, mintegy dokumentálja, valószerűsíti a műben elhangzottakat. Végigkövetjük a háború kitörésének okait Európa-szerte, az államok és népek viszonyát, a szocializmus kibontakozását, olykor a fent említett politikusok elméleteit, a társadalmi rétegek viszonyulását és az író nézeteit. Ez a leghosszabb rész a könyvből, 688 oldal és nem egészen két hónap történéseit részletezi. Ez is mutatja jelentőségét. Széles körű rálátást nyújt a korra és a háborúra, elborzaszt anélkül, hogy egyetlen konkrét csatajelenetet leírna. Realisztikus, néhol naturalista, az ösztönök tárházában is keres megoldásokat, kérdéseket vet föl. Rávilágít az "igazságra", igaz, ez megvalósíthatatlannak tűnik, még ma is. A kérdései még most is érvényesek, és azok is lesznek, ki tudja, még meddig. Mindig?
A történet egy naplóban ér véget. Ez biztosítja teljes szubjektivitását. Ez a rész a jövő felé mutat, abba a jövőbe, amelyről du Gard írja könyvét, és amelyről történelemkönyvekből mi is tanultunk. Előrevetít, előkészít egy olyan eseményt, melyet nem részletez, de érezzük, hogy a képzeletbeli folytatás oda vezet. És ha ezen az eseményen is túl tekintünk, elérkezünk a "jelenbe"...
Mindenképpen érdemes elolvasni, olyan tudással és látószöggel bővültem, melyet tankönyvből sosem szerezhettem volna meg. Egyik kedvenc könyvemmé lett.
Ugron Nóri
