Éppen most, hisz május 9-én elkezdődött az önkéntesség hete Európában, no meg az önkéntesség évében is járunk.
A Caritas kézdivásárhelyi szervezete egész hetes programsorozattal állt elő, melynek eseményei lapzártánkkor és még a lap megjelenésekor is javában zajlanak. A meghökkentő és őrült kezdés – mert valljuk be, nem mindennap szólítanak le az utcán, hogy kérünk-e egy ingyenölelést – a vártnál nagyobb sikerrel járt, hisz még mi magunk sem tudtuk elképzelni, milyen lesz, amikor a főtéren kitárt karokkal járkálunk, aztán megöleljük az embereket. Az eredmény minket is épp úgy meglepetésként ért, mint a járókelőket. A legtöbben az első rácsodálkozás után – s miután látták, hogy nincs menekvés – mosolyogva fogadták próbálkozásunkat. Látszott az arcokon, hogy nem értik, de nagyon hálásak az ölelésért... Ráadásul nem csak apró örömöt szereztünk városunk lakóinak, hanem, úgy hiszem, felkeltettük érdeklődésüket munkánk iránt, ugyanis többen kérdésekkel bombáztak, amit mi nagyon szívesen fogadtunk.
Kifejezetten a fiatal korosztályt szólítottuk meg a kedd és szerda délután (és éjszakai) lóti-futi versennyel. A vicces feladatok közt voltak önkéntességre buzdítók is, például segíthettek egy benzinkútnál tankolni, egy kisgyereknek ajándékozták álmaik csokiját, és ha elég bátrak voltak, a vad éjszakában utcaseprő barátaink segítésére siettek. A verseny kiértékelőjét ma tartjuk az esti táncház után a Vigadónál. És hogy örömünket, bánatunkat legyen mibe fojtani, bulival zárjuk az estet az Art Cafféban, melyre mindenkit szeretettel várunk.
Ezeken kívül a legkisebbek kézműveskedhettek, alkotásaikból kidíszítjük a kórház termeit, valamint játékbörzét is szerveztünk. Hetünk másik fénypontja a tegnap esti élő könyvtár: könyvek helyett helybeli "hírességeket" lehetett kölcsönözni egy beszélgetésre.
Úgy vélem, tartalmas hetet tudhatunk magunk mögött a vasárnap esedékes záró misével. Olyan helyzetekbe és olyan emberek közelségébe kerültünk, akár csak pár pillanatra is, amilyenbe ritkán máskor. Mielőtt hétfőn ölelgetni indultam, felkészültem a csalódásra... most pedig akár egy újabb akcióra érzem magam felkészültnek. Önkéntesség? Nem az, aminek sokan gondolják... nem kell hozzá se pénz, se egyetemi végzettség, se magas társadalmi pozíció. Mindössze akarat kell, és "caritas", vagyis magyarul: szeretet.
Ugron Nóri