Május 7-én este 8 órától különleges eseménynek lehettek szem- és fültanúi a sepsiszentgyörgyi Szent József Római Katolikus Plébánia Nagytermében összegyűlt emberek, akiknek másfél óra felhőtlen szórakozásban volt részük, és jelenlétükkel intézetben nevelkedő gyerekeken segíthettek.
A Csürkészek színjátszó csoport Kész Kabaré című jótékonysági előadása nagy sikert aratott, és a kívánt összeg is összegyűlt. Remélem, még sok hasonló alkalom adódik az önkéntesség évében. Az alábbi interjú Molnár Szabolccsal, az előadás egyik fő kezdeményezőjével készült.
– Honnan származott a jótékonysági előadás megrendezésének ötlete?
– Egy délután úgy döntöttünk, elmegyünk a társulat tagjaival focizni a stadionba. Mivel az idő is kedvezett, úgy gondoltam, elkéreztetek pár gyerkőcöt a nevelőktől, hadd játsszanak ők is velünk. A csapat csak az érkezéskor tudta meg, hogy kiket is hoztam magammal, elmondhatatlan, milyen örömöt láttam akkor a többiek arcán, a meghatódást azért, hogy mi valójában mit is teszünk most: másnak szerzünk örömöt. A játék után visszavittem a gyerekeket, majd hazaérve leültem a számítógép elé, és mentorunkkal, Fülöp Gyuszival azon kezdtünk gondolkodni, hogyan lehetne még többet segíteni. Amire nagy szükség volt, ruhaneműre, cipőre, azt összegyűjtöttem ismerősöktől, viszont most többet szerettünk volna adni. Ekkor támadt az ötlet, hogy van társulatunk, turnézni járunk Kovászna és Hargita megyébe, szervezzünk hát jótékonysági előadást, ahol minden jelenlevő adományozhat a rászorulóknak.
– Hogyan választottátok ki a résztvevőket?
– Hatalmas szenzációt akartunk, nagy port akartunk kavarni, tudjon róla az egész város, és ha valakinek van szíve, lehetősége, és szeretne is segíteni, az megtehesse. Elsősorban a médiához fordultunk egy kis reklámért, segítettek az újságok és a rádió, valamint a közösségi oldalak. Bejegyeztük az eseményt, meghívtuk minden ismerősünket, naponta emlékeztettük őket, nehogy elfelejtsék. Plakátokat tettünk ki iskolákban, kávézókban és még a templomokban is meghirdettük a rendezvényt. Támogatókat kerestünk, ezáltal is népszerűsítettük az eseményt. A meghívás egyformán szólt mindenkinek, minden korosztálynak. Mondhatni sikeres is volt a sok erőfeszítés, mert összegyűlt annyi pénz, amennyire számítottunk.
– Mit éreztél, amikor az előadás után a sok vidám gyermekarcot láttad?
– Szavakkal el sem lehet mondani. Napokon át csak erre készültünk. Éjjelente nem aludtunk, izgultunk, hogy vajon sikerül-e? Közösen imádkoztunk, hogy telt ház legyen, a várt összeg összegyűljön. Biztattuk egymást, hogy igenis sikerülni fog. Majd az előadás végén, amikor átadhattuk a teljes bevételt, és egy utolsó dallal búcsúztunk a gyerekektől, ők felálltak, mindenikük kezében egy maguk készítette kézművesalkotás, amit nekünk szántak ajándékul, hálájuk jeléül. Ekkor nagyon meghatódtunk, és csak összenéztünk a társulat tagjaival, könnyes szemekkel énekeltünk a gyerekekkel együtt. Hatalmas élmény, nem tudok jobb érzést elképzelni, mint amikor másnak önzetlenül tudtunk segíteni, és örömet tudtunk szerezni azoknak, akik csak erre vágytak.
– Melyek a jövőbeli terveitek?
– A társulattal folytatjuk a turnét, tovább szervezkedünk. A gyerekekkel pedig táborokat, közös kiruccanásokat, kirándulásokat tervezünk. Oly távoli terveink is vannak, hogy nagy közös karácsonyt szeretnénk, egy nagy teremben, ahol műsorszámokkal léphetnek fel a gyerekek, megmutathatják tehetségüket, és mi is készítünk számukra egy kis műsort. Meghívnánk a többi családi ház gyermekeit is. Ám egyelőre arra fektetünk nagyobb hangsúlyt, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, eljárunk a gyerekekhez, segítünk nekik a leckékben, rajzolunk, festünk velük, énekelünk, elvisszük játszani, minden lehetségest megteszünk, hogy boldoggá tegyük őket.
Kérdezett: Molnár Andrea
