Lapzártakor még javában folyt a gálaműsor, a színpadon tizenhatból öt csapat küzdött az elsőbbségért: a CN, a Drágz Bunny, a L-éces Mókusok, a Rainbow és a Tiszta Piszok – akiknek délben az volt a feladatuk, hogy minél több megfoghatatlan energiát gyűjtsenek.
Ezt hét és év közben egyszerűen pihenésnek nevezik, de a diáknapokon minden más, még a focimeccs is: a szombati majálison kosárba, majd hűtőládába kellett rúgni a labdát, és a legkisebb, legtörékenyebb lányok álltak ki szumózni. Természetesen a kötélhúzás, gördeszkázás és minden egyéb is teljesen más szabályok szerint zajlott, az Ember, ne mérgelődj játékot élőben lépték ki, és nem csak az erdőlabirintus bejárásában, hanem alvásban is versenyeztek a 4-es kilométerkőnél. A közel háromszáz fős mezőnyben tíz percig időzött a Csendkirály, vasárnap azonban kalapálásra, fűrészelésre, fúrásra ébredtek a megyeháza közelében lakók: a tudománynak szentelt napon hajítógépet és bonyolult labdapályát kellett építeni szabott feltételek szerint és a megadott anyagok felhasználásával (felvételünk). Mégsem volt két egyforma szerkezet – és mindegyik működött, talán attól, hogy dúdolva dolgoztak rajtuk. Végül egy nagyváros forgalmát kellett megszervezni kicsiben, szakembergárda és karambol nélkül. És bár a tűző nap s a háromnapi hajtás hatása érezhető volt, valahogy nem akaródzott senkinek hazamenni. Hiszen akkor vége, és olyan sok van még a jövő évi diáknapokig...
