Az El Nino- és a La Nina-jelenség 1100 éves történetét "olvasta ki" a fenyőfa-matuzsálemek évgyűrűiből egy nemzetközi kutatócsoport, amely vizsgálatairól a Nature Climate Change legújabb számában számolt be.
Az El Nino óceáni-légköri éghajlati jelenség a Csendes-óceán trópusi területein: a tengerfelszíni hőmérséklet periodikus változásának meleg fázisa. Karácsony táján veszi kezdetét, ezért hívják El Ninónak, a gyermek Krisztus spanyol nevére utalva. Az El Ninóval ellentétben a La Nina (leánygyermek) a Csendes-óceán trópusi területeinek középső és keleti részén előforduló, a normálisnál hidegebb tengerfelszínt jelenti.
A meteorológusok hónapokkal előre képesek megállapítani az El Nino-jelenség várható intenzitását. Ugyanakkor ahhoz, hogy a tudósok megjósolhassák, miként viselkedik majd ez az éghajlati rendszer a globális felmelegedés viszonyai közepette, ismerniük kellene a távoli múlt történéseit. Ebben kevés támaszt nyújtanak az óceáni hőmérséklet mérései, amelyek mindössze 150 éves múltra tekintenek vissza – olvasható a Science Daily tudományos hírportálon (http://www.sciencedaily.com). A kérdést a matuzsálemi korú fenyőfák segítenek megválaszolni, hiszen az intenzív El Nino-jelenség szokatlanul csapadékos és enyhe teleket eredményez, így ilyenkor a fák évgyűrűi is szélesebbek. A La Nina ellenkezőleg, szárazabb és hidegebb időjárást hoz, emiatt az évgyűrűk is keskenyebbek.
A tudóscsoport Jinbao Li, a Hawaii Egyetem kutatójával az élen az Egyesült Államok délnyugati részén a répafenyők nemzetségéhez tartozó három fenyőfaj – a bozontos fenyő (szálkástobozú fenyő, Pinus aristata), a simatűjű szálkásfenyő (Pinus longaeva), valamint a rókafarkfenyő (Pinus balfouriana) – évgyűrűit vizsgálta. Ezek a fák a világ legidősebb élőlényei közé tartoznak, akár több ezer évig is elélnek. Az évgyűrűk tanúsága szerint az El Nino-jelenség intenzitása nagyfokú változékonyságot mutatott. Voltak évtizedek, amikor igen nagy aktivitás jellemezte az óceáni-légköri éghajlati jelenséget, és olyanok is, amikor alig-alig "adott hírt magáról". A jelenség leggyengébb a 11. században, a legintenzívebb pedig a 18. században volt.
A fák évgyűrűiben kódolt információ egybeesik a tavak fenéküledékéből vett minták adataival, amelyek szerint a csendes-óceáni térségben rendszeresen váltakoztak a melegebb és hűvösebb periódusok, amelyek 50–90 évig tartottak.
