Az ellenséges indulatok 1896-ban ismét feltörtek, amikor a Cenken felállított millenniumi emlékmű avatóünnepségén részt vevő háromszéki küldöttség úgy értékelte, hogy nem a neki kijáró tiszteletben részesítette Brassó vármegye elöljárósága.
Gödri Ferenc (József Álmos gyűjteményéből)
A háromszékiek panaszukkal a Brassó vármegyei alispánhoz fordultak. Az ünnepségre nagyon sokan átrándultak Brassóba, a résztvevők számát hatszáz-nyolcszázra becsülték. A küldöttséget a Háromszék vármegyeiek véleménye szerint nem fogadták méltóképpen, a hatóságok mellőzték őket. A háromszéki alispán átiratában mindenféle udvariassági szokást félretéve vonta kérdőre a brassóiakat: a mellőzés szándékos vagy véletlen volt-e, és ha szándékos, hajlandó-e annak okát férfias nyíltsággal feltárni? Ha viszont nem volt szándékos, akkor vállalkozik-e elégtételt adni Háromszék vármegyének?
Brassó vármegye alispánja válaszában kitért az emlékmű építésének körülményeire: az 1896-ban a Cenk tetején álló emlékoszlop emelését az állam kezdeményezte, és annak költségein is készült, így az állam tulajdonát képezi. A leleplezési ünnepség is a belügyminisztérium közbenjárásával történt. Háromszék vármegyéből mindössze néhány hivatalos személyt hívtak meg, arról pedig, hogy oly sokan, több százan érkeztek az ünnepségre, az alispánt senki sem értesítette. Ilyen körülmények között pedig szó sem lehet szándékos mulasztásról.
Háromszék vármegye vezetése elégedetlen volt a brassóiak magyarázatával, és kifejtette véleményét a történtekkel kapcsolatosan. Abban az esetben is, ha állami, tehát országos érdekeltségű ünnepségről lett volna szó, a programot rendező bizottság és elsősorban annak elnöke, az alispán köteles lett volna minden irányban körültekintően és tapintatosan eljárni. Ha személyesen nem is állt módjában, de legalább a rendező bizottságnak küldöttséget kellett volna kijelölnie, mely illendő módon fogadja Háromszék vármegye hivatalosságait. Gábor Péter, Háromszék vármegye alispánja mindenfajta udvariassági gyakorlatot félretéve utasítja el a brassóiak álláspontját: "És mert az alispán úr ennek a legelemibb udvariassági kötelességnek teljesítését elmulasztotta és hibáját letagadta, azt jóvá tenni vonakodik, a választ tudomásul nem veszem." Maurer Mihály, Brassó vármegye főispánja is szükségesnek tartotta határozottan, mindenféle mellébeszélés nélkül állást foglalni a vitában. Nyilatkozatában leszögezte, hogy minden vármegye előzőleg bejelentette a 10–12 tagú küldöttsége részvételét, csupán Háromszék vármegyéből érkezett a hír, hogy az ottaniak azért jönnek olyan nagy számban, mert tüntetni kívánnak, itt pedig Háromszék vármegye tüntetésére semmi szükség nem volt. Azt is kifejtette, hogy azért nem fogadhatta a szomszéd vármegye küldöttségét, mert az tüntetni kívánt a magyar állameszme mellett. Háromszék vármegye közleményében megbotránkozva állapítja meg: "Hát Brassó vármegyében nem szabad tüntető örömmel és lelkesedéssel részt venni a kormány által rendezett nemzeti ünnepen? Hát Brassó vármegyében bűn a hazafias lelkesedés nyilvánítása?"
A legsúlyosabb ellentét azonban a két törvényhatóság, Sepsiszentgyörgy és Brassó között a székelyföldi vasútépítés, a Brassó gazdasági érdekeit sértő, Földvár és Sepsiszentgyörgy közötti vasúti összeköttetés kiépítése körül robbant ki. Azt még elfogadták, hogy a székelyföldi helyi érdekű vasúti hálózat Brassón keresztül vezessen, mert ezáltal a Háromszék irányába vonuló közlekedést és áruszállítást ellenőrzésük alatt tarthatták, de az önálló, Brassót kikerülő vasútvonal kialakítása gazdasági és politikai érdekeiket sértette volna, ezért mindent megtettek, hogy Háromszéket megfosszák az előrehaladás lehetőségétől.
A székelyföldi vasúti közlekedés megteremtése a legfontosabb eszközök egyikének tekinthető a tájegység gazdasági és szociális fejlesztéséért tett erőfeszítések sorában. Az 1891-es, Brassó–Sepsiszentgyörgy–Kézdivásárhely helyi érdekű vonal és az 1897-ben kiépített Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda szakasz elősegítette a térség bekapcsolódását az országos közlekedési hálózatba, és jótékony hatást gyakorolt az általános gazdasági felemelkedést célzó fáradozásokra.
A Földvár–Sepsiszentgyörgy vasútvonal kiépítésének esélye 1897-ben igen kedvezően alakult: báró Daniel Ernő kereskedelmi miniszter ígéretet tett ennek mihamarabbi kivitelezésére. Döntésében jelentős hatással bírhatott Beksics Gusztáv röpirata, melynek alapgondolata, hogy a Székelyföld ki van szolgáltatva Brassó város gazdasági és közlekedési fölényének. Székelyföld a helytelenül kigondolt vasútpolitika következtében pedig távolabb került az ország központjától, mint a Szászföld. Ez az új vonal viszont Csíkszéket és Háromszéket közelebb hozhatta volna az ország szívéhez. Sok vitát váltott ki az elhibázott közlekedési elképzelés, mely szerint Székelyföld vasúti összeköttetése Brassón keresztül zajlott volna, és ez a körülmény nagymértékben akadályozta Háromszék vármegye ipari, kereskedelmi fejlődését. Az új vonal elkészültével mintegy 32 kilométerrel rövidült volna meg a Budapestre vezető fő közlekedési útvonal.
A Gödri Ferenc, Sepsiszentgyörgy polgármestere által vezetett küldöttség 1897 májusában Wlassics Gyula közoktatási miniszternél tett látogatást, és ha már a hosszú utat megtették, Daniel Ernő kereskedelmi minisztert is felkeresték. A polgármester a város nevében fejezte ki köszönetét és háláját a Sepsiszentgyörgy–Földvár vasútvonal érdekében tanúsított jóindulatáért. A miniszter kijelentette: a vasút megépítését elintézett ténynek kell tekinteni, mert a műszaki előmunkálatok már elkezdődtek, de a költségvetésben is elkülönítették az ehhez szükséges összeget, így minden valószínűség szerint 1898-ban elkészülhet ez a szakasz. Azt is hangsúlyozta, hogy a Székelyföld általános érdekei mellett a kitűnő gyógyhatású Előpatakfürdő forgalmának is kedvez majd a vasúti összeköttetés. Vörös László államtitkár azzal egészítette ki a miniszter okfejtését, hogy a vasútvonal kiépítése a kormánynak kötelessége, mert enélkül a székely vasúthálózat kialakítása befejezetlen lenne. Ő is megerősítette azt a miniszteri ígéretet, hogy a vonal a következő évben teljesen elkészülhet.
A miniszteri ígéretet azonban felülírták a politikai érdekek. Ahogy a brassóiak tudomást szereztek a kormány ígéretéről, megkezdték az aknamunkát a tervezett vasútvonal meghiúsításáért. Brassó város is küldöttséget menesztett a kereskedelmi miniszterhez, hogy tiltakozzék, s megakadályozza a gazdasági érdekeiket sértő, Brassót elkerülő vasútvonal megépítését.
Háromszék vármegye vezetői úgy gondolták, hogy addig kell ütni a vasat, ameddig forró, és minden lehetséges eszközt fel kell használni a vasútvonal érdekében. 1898 elején Potsa József főispán indítványozta, hogy a vármegye országgyűlési képviselői is járjanak közbe, de Háromszék vármegye törvényhatósági közgyűlése is intézzen folyamodványt a kereskedelmi tárcához.
A Székely Nemzet című helyi újság 1898. január 15-én érdekes részleteket közöl a brassóiak budapesti látogatásáról. Daniel Ernő kereskedelmi miniszter a tiltakozó küldöttségnek a következőket mondotta: "A Földvár–Sepsiszentgyörgy vasút létesítése azon okból szükséges, hogy a székely vasutak a Magyar Királyi Államvasutak hálózatával közvetlen összeköttetésbe jussanak. A tervezés alatt lévő vasút Brassó város érdekeit különben sem sérti, de ha sértené is, attól el kell tekinteni, miután az ország érdekei kívánják meg a vonal létesítését. Minthogy azonban a vasút Brassó városát a székely vasutakkal és Moldvával közvetlenebbül összeköti, ez a városnak csak előnyére szolgálhat, s ezen kedvezőbb forgalmi viszonyok miként való előnyös kihasználása csak Brassó város kereskedőin és iparosain fog múlni." A miniszter megígérte a küldöttségnek, hogy a memorandumban foglalt előterjesztést megfontolják: "de ugyan kételkedem, hogy elfoglalt álláspontomtól eltérnék". Az írás szerzője bizakodott a vállalkozás sikerében, mert Daniel miniszter nem tért el eredeti szándékától, tehát a Földvár–Sepsiszentgyörgy vasútvonal kiépítése még mindig napirenden volt. Az aggodalmaskodók megnyugtatására jelenti ki, hogy a kormány nem hajlandó a nemzetiségi békének feláldozni a tervbe vett vonalrész kivitelezését. A brassóiak szándékáról pedig így nyilatkozik a szerző: "Brassó város nem gazdasági sérelmek miatt állt harcvonalba. Indító okuk volt egy székely város kifejlődésétől való hazafiatlan rettegés. Nem Brassó város gazdasági bukása miatt remegnek, Sepsiszentgyörgy város emelkedésétől irtóznak ők. Ezért kellett hamis köpenyeg alá burkolni s gazdasági érdekekkel takarni a nemzetiségi féltékenységet." Vörös László államtitkár is megnyugtatta a brassóiakat, hogy az új vasútvonal kiépítésével a kormánynak nem szándéka őket gyengíteni, a székelységet sem kívánják illetéktelen előnyökben részesíteni, itt csupán és kizárólag állami érdekekről van szó, az államvasutak tervezett összeköttetése a székely vasúthálózat teljes kiépítése céljából vált szükségessé, igaz, hogy mind Háromszék vármegye, mind Sepsiszentgyörgy gazdasági felemelkedésével áll összefüggésben a Földvár–Sepsiszentgyörgy vasútvonal létesítése, de fajgyűlöletből agitálni állami érdekek ellen olyan hazafiatlan cselekedet, "amit még a brassói szászoktól sem tűrünk el visszautasítás nélkül" –zárja értékelését a vezércikk szerzője.
Háromszék vármegye országgyűlési képviselői előzetes egyeztetés után Bánffy Dezső miniszterelnöknél jártak kihallgatáson, aki tudomásukra hozta, hogy a kormány részletes tanulmány tárgyává tette a vasútlétesítés tervét, és majd utána dönt annak végső kimeneteléről.
