A falusi felkelőket tizenkét regimentre és négy seregre osztották. Az altiszti kart magyar és román hadnagyok és kapitányok alkották: Marcu Ha­ţieganu, Szudricsány István, Guthi István, Kos Mihály, Keczeli István, Nagy János, Joó Dániel, Kaszás Pál, Vasile Ba­lica, Ioan Bota, Fonáci Mátyás. Magyarok és románok nem különültek el külön ezredekbe. Így például Kaszás Pál főhadnagya Balica, Bota pedig hadnagy Szent­mártoni György és Székely István zászlótartók mellett. A főtiszti kar, miként Magyarországon, itt is a főurak közül kerül ki. Teleki Mihály, Pekry Lőrinc, Mikes Mihály, Thorocz­kai István tábornokok és főkapitányok belső ellentéteit azonban úgy igyekszik Rákóczi áthidalni, hogy magyarországi főurat nevez ki az erdélyi haderő főparancsnokává. Gróf For­gách Simon, a császári hadseregben kiváló hadi képzettséget nyert generális azonban kevéssé alkalmas, hogy kellő eréllyel, tapintattal és főleg tekintélyt tartva leküzdje a magyarországi katonai főigazgatás miatt Erdélyben fellángoló ellenérzéseket.
Az Erdélyi Consilium tagjait – Teleki Mihályt, Barcsai Mihályt, Jósika Gábort, Sárosi Istvánt, Ko­lozsvári Mártont és titkárát, Bartha Andrást – a rendek megkérdezése nélkül Rákóczi nevezte ki. A testület működési körét ugyancsak a fejedelem határozta meg. A Gyulafehérvá­rott szé­kelő Consilium utasításait Rákóczitól kapta, és felelősséggel is neki tartozott. Az Erdélyi Udvari Kan­cellária mellérendeltségi viszony­ban volt Rákóczi magyar Can­cella­riájával, directora kezdetben Ráday Pál, majd Bartha András erdélyi ítélőmester és senator igazgatta. Az Orszá­gos Commissa­ria­tus hivatalát Petki Nagy Zsigmond ve­zette. A Consilium fogta össze a két nagy ügykört kezelő hivatalt, a Pro­vin­cialis Com­mis­sa­riatust és a Hadi Commissariatust. A főpénztárnoki hi­vatal a bevételek és kiadások központi kezelését látta el, élén Király Sámuel­lel, s felelősséggel a Con­siliumnak tartozott. A tanácsra évek munkáját követelő feladatok vár­tak. Rendet kellett teremtenie a kincstári jövedelmek kezelésében, érvényt kellett szereznie a brezáni szövetség és a vetési pátens szellemében a fegyvert fogott jobbágyok úrbéri és köztehermentességének, biztosítani a katonaállítást vagy a katonaállítási kötelezettséget megváltó adó behajtását s a hadak élelmezését.
Az Erdélyi Consilium Rákóczi utasításait ugyan legtöbbször nem tudta maradéktalanul tel­je­sí­teni, s nemegyszer rendi érdekek szószólója volt, mégis az anarchiától megmentette az országot. Az Érchegység igazgatásában sikerült felszámolni a visszaéléseket. Az erdélyi arany- és higanybányászat e legfontosabb központjában Bá­gyoni Zsigmondot egy hosszadalmas vizsgálat terhelő bizonyítékainak súlya alatt leváltották, s helyére a szakértelem és becsületesség dolgában kiemelkedő személyiség, Grabarics Ja­kab került. A kincstári birtokok főadminisztrátorává kinevezett Teleki Mi­hályból azonban egya­ránt hiányzott a készség és a felkészültség, hogy Rá­kóczi elgondolásait szolgálja. Uta­sításai sok­szor keresztezték a Consili­um határozatait, zavart okozva az alsóbb hivatalokban. Főleg nemesek töltötték be a fő tisztségeket, de Rákóczi előszeretettel alkalmazott városi kisnemeseket, és talán minden addiginál határozottabban igyekezett bevonni az állami igazgatásba a szászok képviselőit. Elgon­dolásainak természetesen gátat szabott, hogy Kolozs­váron kívül a két legfontosabb város, Szeben és Brassó a császáriak kezén maradt, s a kulcsfontosságú Dévát, Medgyest és Sza­mosújvárt is csak nagy véráldozatok árán sikerült felszabadítani.
Miközben Rákóczi a központi hatalom jegyében szervezte meg Erdély kormányzatát, Thökölyt barátságos és biztató sorokkal kéri türelemre, de hazahozatala érdekében nem cselekszik semmit, erdélyi pártját igyekszik akcióképtelenné tenni, és anélkül, hogy mostohaapját tájékoztatná, bejelenti fejedelemmé választását a Portán. Nem tehetett másként. Erdély fejedelmi méltósága ismert és elfogadott cím az európai uralkodók udvaraiban, az állami önállóságért harcoló Magyar­ország vezetőjének nemzetközi tekintélyt és súlyt ad. Rákóczi sietve értesítette tehát fejedelemválasztásáról a francia, a porosz, a svéd, a lengyel királyt, az angolokat és a hollandokat, mert okkal remélte, hogy felelevenítheti a fejedelemség régi szerződéseit a Habsburg-dinasztiával szemben álló vagy Bécs ellenében önálló érdekköröket megtestesítő európai hatalmakkal.
R. VÁRKONYI ÁGNES
(folytatjuk)