A legmódosabbak a községközpontban élnek, a legszegényebbek a martonfalviak, százötvenen zömmel külön falurészen laknak. A legkisebb roma közösség az imecsfalvi, Hatolykán egyetlen roma család sincs. Azok közül, akik a téeszben dolgoztak, az 1989-es változásokat követően tízáras földet négyen kaptak, de aztán eladták. Egy részük Magyarországon végez napszámos- vagy egyéb munkát, de itthon is szép számban vannak, akiknek egyetlen megélhetési forrásuk a szociális segély. Községszinten közel kétszáz roma részesül anyagi támogatásban. A községben nincsenek komolyabb konfliktusok a magyarok és a romák között, s egymással sem háborúznak. Adrian Ciubotariu őrsparancsnok szerint személyazonossági irataik is rendben vannak. A putriknak nevezett kis viskók mellett majdmindenhol sovány lovak és szekerek állnak. Legnagyobb gondjuk a lovak táplálása. Értük akár lopni is képesek. Panaszaikat sem rejtik véka alá. Kalányos József mondja: ,,Nekem akkora földem sincs, ahová leüljek a vécére. Mi itt születtünk, itt akarunk élni békességben a magyarokkal, de az éhes gyomor sokszor arra kényszerít, hogy lopjunk. Az igazság az, hogy a cigányok nevében a magyarok is lopnak. Mi nem verekedünk, nem ütjük le az embereket az utcán, de a gyűlölet fokozódik irántunk. Mi is meg kell éljünk valamilyen formában. A tanácstagok nem tudják, hogy mekkora nyomorban élünk..."