Építészeti örökség. Várak, vártemplomok
A Székelyföld — Köpeczi Sebestyén József megállapítása szerint — ,,a középkori nyugati műveltség legkeletibb határa". Ezen túl a keleti ortodox hatás érvényesül. A Székelyföldön a nagy építészeti stílusok: a félköríves román, a csúcsíves gótika, valamint a reneszánsz és barokk, mind elterjedtek, és két nagy területen hagytak maradandó értéket: a templomépítészetben, valamint a kastélyépítészetben.
Hatásuk kisebb mértékben a várak, a nemesi udvarházak, polgári célú épületeken is fellelhető. Mivel nem célunk az építészeti örökség részletezése, terjedelmi okokból sem térhetünk ki részletesebben erre, s csak érintőleg foglalkozunk az épített örökséggel.
A várakról Rég vitatott kérdés, hogy a székelység épített-e várat saját védelmére, vagy feleslegesnek, sőt, a védekezés szempontjából egyenesen károsnak tartotta azt. Az sem dőlt még el, hogy a Székelyföld területén emelt várak egy védelmi vonal részei voltak-e, vagy tehetősebb földesurak, esetleg falucsoportok emelték ideiglenes mentsvárnak. Azok, akik tagadták a székelyek városépítő tevékenységét, a földrajzi természeti viszonyokra hivatkozva azt emelték ki, hogy az erdős hegységekben, vízmosásos árkokban bővelkedő vidékek lakói jobban tudtak védekezni a természet adta helyeken, mint összezsúfolódva, várakban; mások a székely könnyűlovas harcmodor miatt vélik feleslegesnek a várakat. Mégis tény, hogy várak a Székelyföldön is jelentős számban voltak már a 13. századtól, s később is épültek, különösen miután a török egyre nagyobb mértékben veszélyeztette Erdélyt. Ezek egy-egy város (Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy), illetve egy-egy vidék: Erdővidék (Tiborc vára, Miklósvár), Sóvidék (Rapsóné vára, Firtos vára, Tartód vára), Torjavidék (Bálványos, Szentlélek) népének vagy földesurának védelmét szolgálták. Tudjuk, hogy a Székely támadt-, illetve Székely bánja-várak más, a felkelő székelyek elnyomására épültek, a régi várak átalakításával. Tény azonban, hogy a jelenlegi kutatások szerint a várak nem játszottak nagyobb jelentős szerepet a Székelyföld keleti határainak védelmében, de a helyi védekezésben valószínűleg igen. A templomépítészet Az Árpád-ház idején a román félköríves emlékek közül egyetlen egész templom sem maradt fenn a Székelyföldön, mert az első kisméretű templomokat a lakosság szaporodásával rendszerint átépítették, megnagyobbították, vagy egyszerűen beleépítették az újba. Viszont Mátyás király idejéből, a 15. század második felétől egymásután nagy és díszes templomok egész sora épült csúcsíves, azaz gótikus stílusban. Köpeczi Sebestyén József szerint az első nagyobb csúcsíves templomot Kézdiszentléleken építették 1401-ben. A 15—17. század az erődített templomépítés kora volt a Székelyföldön. A szakirodalom különbséget tesz a templomerőd, illetve a templomvár között. Az előbbi már eleve védelmi célból épült; ilyen volt például Székelyderzs és Zabola temploma. A templomvárak vagy erődített templomok köré védőfalakat, tornyot és bástyát emeltek, s a bejárathoz kaputorony készült. Ebbe a kategóriába sorolható a Székelyföldön Bölön, Nagyajta, Gelence, Illyefalva, Sepsiszentgyörgy temploma. A csíki erődített templomokra jellemzőek a lőrésekkel ellátott falak és kaputornyok, például Karcfalván, Mindszenten, Menaságon, Szentivánon, Szenttamáson. A Csíksomlyói kegytemplom 1802—1825 között épült késő barokk stílusban a szűkké vált, régi gótikus templom helyén. A templomok erődítését a fejedelmek közül különösen Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György támogatta. Bocskai a marosvásárhelyi vártemplom építését pártolva kifejezte örömét, hogy ,,a város nemcsak megmaradt, hanem épült is, s a magyarok, mint a szászok, igyekeznek, hogy nékik is erősségek legyen". Bethlen Gábor többek között a homoródszentmártoni templomvár (templomkastély) építését segítette. Gyöngyössy János a székely templomerősség építéstörténetében két korszakot különböztet meg: az első a 15. század második és a 16. század első felére tehető, nagyrészt ebben az időben építették át a késő gótikus székelyföldi templomokat. A második korszak a 17. század első felére esik, főként Bethlen Gábor és I. Rákóczi György uralkodásának idejére. A két említett korszakban erődítették várfallal a sepsiszentgyörgyi és illyefalvi templomokat, s a védőfalak maradványaiból a kutatás arra következtet, hogy ekkortájt vették körül védőfalakkal a gidófalvi, maksai, dálnoki, altorjai, feltorjai és zabolai, valamint az alsócsernátoni, bodoki és más templomokat. Csíkban különösen sok templomot láttak el erős kőkerítéssel: 39 csíki templom közül 30-nak 1942-ben Bierbauer Virgil még megtalálta a kerítését. Több helyen a védőfalakat védőtornyokkal is ellátták. Aranyosszék unitárius templomait: a várfalvit, kövendit, sinfalvit szintén erős kőkerítéssel vették körül. Udvarhelyszék építészeti emlékeit, s köztük erődített templomait, Dávid László tárta fel, s kutatása különös figyelemben részesíti Székelyderzs unitárius templomát, mely a 13—14., valamint a 15—16. században, két szakaszban épült. Ez nemcsak a rovásírásos emléknek tudható be, de az egész építészeti örökség gazdagságának és sajátosságainak. A 16—17. században védelmi szempontból is továbbfejlesztették ezt a templomkastélyt. Az altorjai és feltorjai templomépítészet történetét Coroi Artur helytörténeti monográfiája az egyháztörténettel és az Apor családdal összekapcsolva mutatja be. A székelyföld gazdag templomépítészeti öröksége nemcsak az európai stílus elterjedésének tanúja, de a helyi építészeti hagyományoknak, az eredeti alkotóerőnek is bizonysága. Az egyházi szervezetnek és a templomnak nemcsak a hívek lelki gondozásában, hanem az ellenség elleni védekezésben is szerepe volt a történelem folyamán. Kastélyok, udvarházak A 16—17. században Erdély-szerte fellendült a kastélyépítészet, s ennek nyomán igen értékes épületek keletkeztek. Ezek közül is kiemelkedik a dévai Bethlen-kastély, a Magna Curia, és II. Rákóczi György vadászkastélya a Görgényi-vár alatt. A 16—17. században a főnemesek általában várkastélyokat építettek valamely birtokuk központjában. Kiváló példája ennek a Gernyeszegen emelt Teleki-kastély, amelyet külső fallal, sánccal és palánkkal is védtek minden ellenséges szándék ellen. Csak az erdélyi s székelyföldi kastélyok viselik magukon a késő reneszánsz jegyeit; több kastély kazettás mennyezetet kapott. Természetesen, nem mindig új kastély építéséről volt szó, mert a legtöbb alkalommal régi kastélyt vagy udvarházat újítottak meg úgy, hogy közben át is alakították. Hivatkozhatunk a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyra, a zabolai Mikes-kastélyra — mint a legjellegzetesebbekre. Tévedés lenne minden főnemesi kastélyt várkastélyként értelmezni. Szép számmal voltak várszerkezet nélküli vagy csak szerényebb védőfallal ellátott kastélyok is. Ilyenek az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély, a vargyasi Daniel-kastély (felvételünk) és számos más székelyföldi kastély. A kastélyok egy részének mai állapotában, a többszöri átépítés miatt, a barokk stílus elemei is jól láthatók, a 18. sázadban az új kastélyok és udvarházak ebben a stílusban épültek. A szerényebb lehetőségekkel bíró nemességnek nem futotta kastélyra, ők udvarházat építettek, ugyancsak birtokaik egyik vagy másik központjában. B. Nagy Margit a 17. századi kastély és udvarház közötti különbséget abban látja, hogy az udvarház mellől hiányzott a bástyás védőfal, illetve a vízárok. Egyébként az udvarházépítészet erősen a kastélyépítészet hatása alatt állt, s nem nélkülözte a reneszánsz, később a barokkos díszítőelemeket; a székely kapu nagyon gyakori díszítőeleme volt az udvarházaknak. Ezeknek egy-egy eredeti darabját a csernátoni múzeum udvarában láthatjuk. A Székelyföldön a kisnemesi kúriák kettős tetőszerkezete is figyelmet érdemel. Talán nem felesleges egy tipikus székely udvarház 1636-os leltárából idéznünk. Székely Mózes (rövid ideig erdélyi fejedelem volt) siménfalvi udvarházára Orbán Balázs hívta fel a figyelmet. Ő már a romokat is csak az idősebbek elbeszélései alapján írta le, de egy 17. századi leltár segít megismerni azt eredetiségében. Ebből idézzük a következőket: ,,A siménfalvi udvarházhoz elsőben bemenvén, vagyon nagy, öreg, festett, három temérdek oszlopokon álló, kötött galambdúcos kapuja, zsindelyes, mely kapunak deszkázatját mostan építgették. (…) A kőkút ellenében vagyon az udvarház, éppen kőbűl rakattak mind alsó, mind felső házai. Ez udvarháznak alsó része az felső házak zsindelyezésétől és tornácitól külön eresztve és tornácra vagyon zsindelyezve, eresztve. Tornáca, avagy eresze mindvégig karfázott és deszkázott, az harmad része annak is pártázott." Van az udvarházban ,,háza", azaz szobája a háziúrnak, a ház asszonyának, ,,lányok háza", kőpincéje, kamarája. A gazdasági épületei: gabonás, istálló, szekérszín, disznóól, ,,lúd hízlaló ólocska", serfőző ház, sütőház, olajütő szín, malomház, ványoló, kásatörő kamarácska. Hozzátartozik a pásztorház, molnárház. És van az udvarháznak virágoskertje, gyümölcsöse. Az előbb idézett adatsor jól szemlélteti, hogy az udvarház egyben lakóépület és gazdasági központ. Meglepő, hogy milyen sokoldalú volt a köznemesi gazdaság. Maga a lakóépület funkcionálisan megosztott, s külsőleg is jellegzetes a tornácos szerkezettel s a galambdúcos bejárattal. Összegzésül: a Fejedelemség korának székely öröksége változatos, sok szállal fűződik az egyetemes magyar kultúrához. A Székelyföld ugyan elveszítette területi autonómiáját, de a székek s települések szintjén az önigazgatás alapjait sikerült megtartania. Átalakult a társadalma is, de a szabad székelység megőrizte többségét, s továbbra is meghatározója volt a közösségi életnek s életmódnak. Jelentős haladás főként a kultúra és civilizáció terén figyelhető meg. Erdély további sorsának alakulását a nemzetközi helyzet változása döntötte el: a Habsburg-hatalom és a török birodalom évszázados küzdelméből a Habsburgok kerültek ki győztesen, s ezután semmi sem akadályozhatta meg, hogy Magyarországgal együtt Erdélyt is a Habsburg-monarchiához csatolják. Jellemző volt a módszerre, hogy 1686-ban császári csapatok nyomultak be Erdélybe, s a trón várományosát, a fiatal Apafi Mihályt Bécsbe vitték, és haláláig házi őrizetben tartották.
