Ha nem lenne elkeserítő a feléledt vad nacionalizmus, nevetségesnek is tekinthetnénk, ahogy pártállástól függetlenül szajkózzák a román elit képviselői: Székely­föld márpedig nem létezik! Mint a durcás kisgyerek, aki abban bízik, ha elég sokat ismételgeti, hogy nincs mumus, sötéttől való félelme is tovaillan. Döbbenetes volt látni a napok óta egyre jobban hergelt indulatokat, ahogy jobb reményű román politikusok álltak be a sorba, igyekeztek tiltakozásukkal túllicitálni magyarellenességükről már korábban elhíresült kollégáikat, amint a hírtévék egymással versengve szólaltatták meg a legindulatosabb hangadókat, s olykor a félretájékoztatástól sem riadtak vissza, a külügyminisztérium pedig az államközi viszályt sem vélte túlzásnak, csakhogy rávegye a magyarországi vezetést, zárkózzék el a renitens székelyektől.
S mindezzel párhuzamosan jó volt látni a magyar felzárkózást a brüsszeli iroda kapcsán. Sikerült összefogniuk a székely megyéknek, közösen álltak ki az egyébként egymással nem túl jó viszonyban levő erdélyi EP-képviselők, felsorakoztak melléjük magyarországi kollégáik, mi több, itthonról is kiutaztak az irodamegnyitóra az MPP-s, de még román önkormányzati képviselők is. Minden román ellenvetés dacára megjelent a megnyitón Semjén Zsolt, ily módon jelezve a magyar kormány támogatását. Egy szó, mint száz, olyan magyar–magyar összefogás jött létre, amilyet eddig nem nagyon állt módunkban megtapasztalni. S ha a román politikum Székelyföld autonómiájával – a harsányabb szónokok egyenesen a térség leszakadásával – riogatott, a magyar erőket pont ennek az össztűznek sikerült egybekovácsolnia. Legalábbis pillanatnyilag és legalább Brüsszelben.
Reménykedhetnénk, hogy megtört a magyar széthúzás átka, nagy ügyek képesek egy táborba sodorni akár a különböző nézeteket vallókat is, ha közben, távol az európai fővárostól, éppen itthon nem ütközne ki politikusaink álságos kicsinyessége, ha nem kellene azzal szembesülnünk, hogy az oly szépen meghirdetett nemzeti összetartozás ünnepét sem képesek együtt megszervezni a vetélytárs pártok. Egymásra mutogatnak, bűnbakot keresnek, elemezgetik, ki mikor, kinek küldött meghívót, és magyarázzák saját jóhiszeműségüket, a másik hitványságát. És a nemzeti összetartozás jegyében tartanak két külön megemlékezést.
S miközben Brüsszelben egyetlen székely zászló alatt állják a román csapást, itthon egymásra acsarkodva próbálnak népszerűséget, majdani szavazatokat elnyerni a másiktól. S az sem számít, hogy közben hiteltelenné válik a nagy közös kiállás, az egységes nemzet, Székelyföld őszinte szolgálatának eszméje.