Gyereknapi forgatag Sepsiszentgyörgy központjában

Tihamérka alkotókedvének kiteljesítése után ráfestetne az arcára, nem oroszlán, nem is kutya lenne, inkább pillangó, mert Tihamérka, bár jól leplezi, azért mimózalélek. Tihamérka a gólyalábon való járást is kipróbálná, de túl kicsi még hozzá, és a teniszlabdát sem tudja még a magas kosárba feldobni. Tihamérka az élő szobrokat is megkopogtatja, arra kíváncsi, üresek-e belülről, akár az a lovas katona ott, a játszótér mellett, hová, mellékesen, visszavágyik, mert azért ott az igazi, a megunhatatlan hinta és csúszda, az az ő világa. Tihamérka lufit szeretne, ezért kicsit kóborolni kell a parkban, de végül ráakadnak egy fenti sétányon arra a bácsira, ki messziről lobogtatja felé a vigyorsárga léggömböt, és még a fejét is megsimogatja, merthogy ő kapja az ezeregyedik feszesre fújt pukkanóst. Tihamérkának erről eszébe jut a mesék izgalmas világa, cibálja is rögvest Anyut oda, hol néhány számára ismerős figurát látott, de útba esik az útvesztő, és mint minden alkalommal, mikor a parkban sétálnak, most is a rejtély megoldására kell indulnia. Tihamérka ennyi fáradozástól megéhezik, szó sem lehet róla, hogy hazamenjenek ebédelni, egyszerre kívánja meg a kürtőskalácsot és a fagylaltot, utána ugrálni szeretne, aztán pattogatott kukoricát vásároltat, mert a galambokat is meg kell etetni, majd ismét rajzolni kíván, közben sóvárogva figyeli a gördeszkázó nagyfiúkat, arra vágyik, bár ő is gólyalábon járhatna már, a legnagyobbon természetesen, s míg ekképp álmodozik, elszenderedik Anyu ölében. Tihamérka öntudata első gyereknapja hátralevő részét átalussza, élményeit jó mélyen elraktározza, nem tudja még, de számára ez a nap örökre a mérce marad.