Külön magyar iskolát indítanának a szülők Dicsőszentmártonban, harmadszor rugaszkodnak neki Nagyváradon a magyar színház újbóli létrehozásának, évek, évtizedek óta nem lankad a saját magyar egyetem iránti igény, képviseletet kap Székelyföld az unió fővárosában – egymást érik a hasonló hírek napjainkban.
Mi a közös nevező valamennyiben? Milyen igény dolgozik mögöttük, mely íme, nem hagyja eltántorítani magát a sorozatos kudarcoktól, mert azokat csak átmenetinek tekinti érdekvédelmi szövetség és magánember egyaránt? Mert másnak nem is tekintheti. Nem babra megy ugyanis a játék. Egy sokáig elfojtott, megalázott identitástudat, egy Erdélyben pontosan az egykori általános jogcsorbítás folytán különösen felértékelődött nemzeti azonosságtudat kíván megnyilvánulni általa. Miként lenni szokott, szabadságunknak válik jelképévé és foglalatává, létünk értelmét kezdi jelenteni az, amitől megfosztottak.
Kollektív és egyéni öntudatunkat, magyar népközösséghez tartozásunk érzését nem tudta kiölni az emberekből a legkeményebb nacionálkommunista elnyomás sem, az a lelkekben fennmaradt – és mi sem természetesebb annál, mint hogy jogállami keretek közt saját intézményekben kíván megerősödni és szervezeti erővé válni, társadalmilag is érvényesülni. Megillet minket a saját iskola nemcsak a tömbvidéken, de a szórványban is, meg a saját színház, meg minden kultúrintézmény, klubfajta, egyesület, képviselet, helyi felügyeleti szerv stb. Egyházaink mintájára ki kell épülnie annak a külön magyar világnak is a létező többségi mellett, mely az egyenjogúságnak, az identitások és kultúrák egyenértékűségének szavatolója lehet. Mert amíg tagozatokon, örökös alárendelt helyzetben, az erőösszpontosítás lehetőségétől megfosztva sínylődünk, amíg saját létünket és az emberileg általunk létező lehetőséget a korlátozó nemzetállam természetéből fakadóan a másodrangúság átka sújtja, az lefokozódik, és időnap előtt sorvadásnak indul.
Nos, az identitásunkhoz ragaszkodásban rejlő páratlan felhajtóerő dolgozik a közélet színterein. Ha pedig falakba ütközik, az olyanokat építők magukról állítanak ki kedvezőtlen bizonyítványt ellenállásuk, érzéketlenségük által. Ne állítsa senki többségi, hogy az etnikumközi viszonyok úgy jók, ahogy vannak, ha a kisebbségi fél elégedetlen velük, mert azzal csak a foga fehérjét mutatja ki, és önmagát leplezi le. A viszony minősítésében mindenekelőtt a gyengébb fél véleménye a mérvadó, minden egyéb amolyan álszent "agyonszeretés", sőt, mondjuk ki nyíltan: kisemmizés a lét mindenkinek kijáró örömei és jogai élvezetéből.
