Amikor Hatolykai Pótsa József, Háromszék főispánja javaslatára, Gyárfás Győző városi mérnök irányítása alatt néhány cserje ültetésével, virágágyások és sétányok kialakításával megkezdődött a parkosítás Sepsiszentgyörgyön, senki nem gondolta, hogy száztizennyolc esztendő múlva öthektárnyi aktív felületű park díszíti a belvárost, amely közel ötvenféle fának, ugyanannyi cserjefajnak és virágfélének otthona. A júniusi színpompába öltözött Erzsébet park növényvilágával György Ignác városi főkertész társaságában ismerkedtünk.
A katolikus templom déli oldalát övező parkrészt II. Rákóczi Ferenc 2004-ben itt felállított mellszobra okán Rákóczi parkként emlegetik. A templom túloldalán, a hársfa körönd szomszédságában a rododendronliget, arrébb az orgonasétány, az árnyékliliom- és hortenziaágyás nyújt kellemes látványt. A juharfa, erdeifenyő, páfrányfenyő, tulipánfa (magnólia) alatt százszorszép kandikál a fűben. Ez a parkrész a Pótsa nevet viselte korábban, néhai Kónya Ádám javaslatára Erzsébet királynéról, Sissiről nevezték el, mára a teljes parkot ekként emlegetjük. A templomhoz vezető járda szélére szomorú nyírfát, máriafát ültettek, mely a tisztaságot, alázatosságot jelképezi, ezek alját begónia díszíti. A borbolyasövény nemcsak szép, de hasznos is, tüskéi távol tartják a templomkertbe illetéktelenül belépőket.
A huszadik század eleji divatnak megfelelően sok a gesztenyefa, és nem maradhatott ki a platán, melynek két hatalmas példánya szintén a Pótsa-parkrészt díszíti. Kőrisfák, hórihorgas erdeifenyők alatt tovasétálva érkezünk el a tavirózsás tóig, amelyben a vízikála és a mocsári lófarok is jól érzi magát, főként mert a tóparton zergeboglár, sásliliom, mocsári nőszirom vigyázza a tündérrózsákat. Miközben a madarak nagyokat kortyolnak a tó vizéből, a főkertész azt hangsúlyozza, a cserjék nem csak díszként váltak be, hanem ezeken fészkelnek a park énekesei. Gróf Mikó Imre állószobra mögött piros levelű fákra leszünk figyelmesek, ez a vérszilva. Sétánkat észak felé folytatva, juharliget mellett haladunk el, az ujjas juhar ősszel bíborszínű.
A járdaszéli nyírfasornak vége, néhány virágágyás büdöskével, paprikavirággal (szálvia), szemben petúniás ládák, és következik a parkolót szegélyező hársfasor. A parkot innentől a barokkos jelleg határozza meg, szabályos körökben virágzik a rózsa minden színben és méretben. A rózsaligetek levendulája és kék gyöngyikéje valósággal háttérbe szorul ennyi pompázat láttán. A szomorú díszeperfát, az aranyeső-kupolát, a margitvirág ágyását, ezüstfenyőt, tiszafát elhagyva érkezünk a Bod Péter sétányra, amelynek felső felében legalább ötven gyermek szaladgál az ezerkétszáz tő gyöngyvesszőből épített sövénylabirintusban. György Ignác erre a létesítményre, a tóra és a csodakertre a legbüszkébb, utóbbi valóban csodás, azzá teszi a vörös és kék lángvirág, a császárkorona, a bíborkasvirág, a már rég elvirágzott kétezer fehér tulipán, valamint a virágszőnyeget szegélyező aprókák. A park északi szélébe érkezünk, az ecetfa mellé, ahonnan egy lépés a megyei tanács előtti virágszőnyeg rózsanáddal (kanna), begóniával, félméteres agavéval, szegélyként pedig illatos ternye, középen az egykori szökőkút kőtányérjaiban törpedália. A sziklakertben ismétlődnek a parkbeli cserjék és virágok, megtoldva gyöngyvesszővel, kecskerágóval, a virágok közül pedig az ikravirág, pázsitviola, kárpáti harangvirág, sziklai ternye, vadcsombor, habszegfű számít újdonságnak. A gesztenyesor több mint kétszázharminc, nemrég visszavágott fája meghálálta, hogy a régi koronák vázát meghagyták, és úgy nekiindultak a lombosodásnak, hogy tán nagyobb árnyékot tartanak a rekkenő hőségben, mint a betegségektől, rútságtól való megszabadítás előtt.
György Ignác szeretettel mesél az Erzsébet parkról
A sepsiszentgyörgyi Erzsébet park és az egész város elburjánozna, ha a kertészet húsz munkását nem segítené a műszaki egység – véli György Ignác. Ez a csapat 9000 négyzetméter ágyást gondoz, füvet nyír, öntöz, a parkba, járdaszélekre és az útkereszteződések virággruppjaiba évente közel negyvenezer tő egynyári virágot ültetnek, húszezer kétnyárit, ötven-hatvanezer gumót, és még közel negyvenezer tő virágot a lakótársulások számára nevelnek. A főkertész egyetlen panasza: nagyon kevesen vannak, aminek pedig a legjobban örvend, úgy érzi, sikerült ráhangolódnia a park szellemére, és hagyni, hogy a természet diktálja, mi az, ami jól érzi itt magát. Az pedig külön öröm számára, amikor látja, szép időben szinte mind a nyolcvan pad foglalt, az emberek itt megpihennek, felfrissülnek és feltöltődnek. Sétánk végén György Ignác a Jókai-kerthez kísér, és annak sárga rózsáit dicsérve elmondja, ezt a helyet Kónya Ádám emlékének szentelve gondozza különös odafigyeléssel.
