Nem véletlenül, egy ősrégi tavaszünnephez kapcsolódik, amely régebbi, mint maga a kereszténység, mutatva, hogy az első egyházatyák céltudatosan igyekeztek beemelni, keresztény tartalommal bővíteni az ősi, kereszténység előtti hagyományokat. Így kapcsolódik össze ma már szétválaszthatatlanul a tavaszünnep szokásköre a Szentlélek eljövetelét hirdető ünnepkörrel.
Amint Balassi Bálint idézett verse is utal rá, pünkösd valami ősi öröm, a tavasz, a szép idő eljövetelének, a virágfakadásnak az ünnepe. Szentlélek eljövetelét az ötvenedik napon a második századtól ünnepelték, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a tavaszvárás pogány hagyománya mellett a zsidó hagyományban más dolgok is kapcsolódnak pünkösdhöz. Erede­tileg a befejezett aratás meghálálásának napja volt, később pedig a Sion-hegyi törvényhozás ünnepévé vált. Különleges áldozatokkal és pihenéssel ünnepelték, bemutatva az új gabonából készülő két kovászos kenyeret, s gyümölcsöket is felajánlottak Jahvénak. Ehhez kapcsolódott az újtestamentumi törvényhozásra való emlékezés is, majd az egyház megalapításának napját is ekkor ünnepelték. Visszatérve az ősi, tavaszváráshoz kapcsolódó népszokásokhoz – ilyen a pünkösdikirály-választás, amely a magyar hagyományban is jelen volt és van, valószínűleg a lovagkorból eredeztethető, Jókai Mór is megörökítette az Egy magyar nábob című regényében –, pünkösd a hatnapos római Floraliára, azaz virágünnepre vezethető vissza, s a természet megújulását, a virágba borulást üdvözli. Később a római virágistennő, Flora mellé Vénusznak, a szerelem istennőjének és Bacchusnak, a szőlő és a bor, a mámor istenének ünnepe is társult, így nem véletlenül vált a szerelem, a májusi menyasszonyok, lakodalmak ünnepévé is.
Miközben a keresztények, Rónay György szép kifejezésével, ülnek és várják a lángot... Nem tudják még, hogy láthatatlan...