A hagyományokhoz ragaszkodva, pünkösd másodnapján a világháborúkban elhunytakra emlékeztek Nagybaconban. Mint fogalmaztak, erre azért van szükség, hogy a közös együttlétből erő fakadjon, s többet ne ismétlődhessenek meg a fájdalmat, a bánatot hozó történések.
A megemlékezés a református templomban vette kezdetét, ahol Molnár Sándor lelkipásztor Pál apostolnak a rómaiakhoz intézett levelében megfogalmazottakra alapozva hirdetett igét. A Kós Károly által tervezett református kultúrotthon kertjében, Nagybaconi Nagy Vilmos emléktáblájánál a községhez ezer szállal kötődő vezérezredes, honvédelmi miniszter alakját és pályafutását Bardocz Réka idézte fel, majd a fúvosok, az Őszi csokor kórus és a kisiskolások rövid fellépését követően a kegyelet virágait helyezték el.
A főtéren, a világégésekben elhunyt száznegyvenhét hős emlékét őrző emlékműveknél Bardocz Csaba polgármester mondott beszédet. Létünket azoknak köszönhetjük, akik vállalni merték, hogy közösségük és a nemzet érdekében honvédő háborúkban fegyvert ragadva vérüket ontják s életüket áldozzák. Példájukkal azt üzenik, össze kell fognunk – mondotta. Nagy Kinga tanárnő a világháborúk kitöréséhez vezető történéseket ismertette, majd az itthon maradottak, a gyermeküket, férjüket, édesapjukat elveszítők fájdalmáról szólt: hatvanhat esztendeje békében élünk, de nem feledhetjük azokat, akik a következő nemzedékek érdekében a legdrágábbat, saját életüket áldozták. A hadviselt katonákból kilencen vannak még életben, közülük Mokán Ferenc, Balló András és Benedek József a megemlékezésen is részt vett, utóbbi kettő az átélt élményekről mesélt, illetve verset mondott.
