Nem könnyű manapság senkinek, de jó, ha az élet árnyékosabb oldala mellett olykor-olykor a kisebb eredményekre is vetünk egy pillantást. Ezek közé tartozik például, hogy az önkéntesség, az önzetlen tenni akarás nem veszett ki. Nagybaconban nemrég szinte teljesen újjáépült az óvoda, most pedig jóformán pénz nélkül, összefogásból új játszóteret kaptak a gyermekek. Az is szóra érdemes, hogy létezik ember, aki időt s energiát nem sajnálva új életet próbál adni az elődeink által készített, évtizedeken keresztül használt tárgyaknak, gyűjteményét pedig kész közkinccsé tenni. Akadnak olyanok is, akik nem tisztelik a másét, de – legyünk végre derűlátóak – egyszer csak eljön az ideje, amikor megálljt lehet nekik parancsolni.
Sok a panaszos
Nagybaconban nem alkalmanként visszatérő, hanem folyamatos gond a törvénytelen legeltetés és a határsértés – így igencsak sok panasztevővel kell szóba állnia Simon András alpolgármesternek. Mint mondja, az állattenyésztő gazdák nem figyelnek arra, hogy ki földjén járnak, ha pedig tetten érik, csak szabadkozásra futja, mi több, legtöbben szándékosan legeltetnek a másén – fakad ki. "Tisztelniük kellene más tulajdonát, mert ha nem veszik figyelembe egymás munkáját, komoly konfliktusokat robbanthat ki viselkedésük" – figyelmeztet Nagybacon második embere.
A panaszosok meghallgatásán kívül is akad tennivaló elég a községben. A szociális segélyre jogosultak segítségével, saját gépparkjukkal kitakarították a kisbaconi és magyarhermányi borvízforrások környékét, védősáncot is kialakítottak, így nem veszélyezteti semmi a talajból feltörő kincsünk minőségét: jöhetnek Bodosból, Barótról, sőt, még Köpecről is szekérrel és gépkocsikkal a kiváló ivóvízért.
Az útjavításra is gondot fordítottak: a patakból kavicsot, a bányától – hogy kissé kössön is – kőporos zúzalékot hoztak, s megpróbálták járhatóbbá tenni a Magyarhermány felé vezető és a falu közötti utat. Jól tudják, ez csak ideiglenes megoldás, de úgy néz ki, aszfaltozásra pénz csak jövő esztendőben kerül, addig annak kell gondját viselniük, amijük van – mondotta Simon András.
Megújult a játszótér
A nagybaconi óvoda az elmúlt években teljesen megújult. Előbb az 1780-ban épült ingatlan bővítésére kerítettek pénzt, ám amikor a tetőszerkezetet megbontották, kiderült, nagyobb a baj, mint gondolták, így nem csak a három új szobát, az illemhelyet, illetve a régi és új részt összekötő folyosót kellett megépíteniük, hanem a régi falak egy részét is. A nagy tenni akarás közben viszont annyira megsérültek a játszótér elemei, hogy többé nem lehetett használni – a rendőrőrsparancsnok, Paştină Gheorghe Viorel buzdítására volt szükség, hogy ismét legyen grundja a közel száz kisgyermeknek. Az elsők közt a közbirtokosság csatlakozott a kezdeményezéshez, adta a szükséges famennyiséget, a községközpont asztalosai a játékok kimérésében és összeállításában vállaltak szerepet, a Benedek Elek Általános Iskola pedig a vasszerkezetet vásárolta meg. Rövid idő alatt elkészült tehát a szemnek is tetszetős, biztonságos hinta, csúszda, homokozó és mászóka. "Igyekszünk mindent megadni gyermekeinknek, hogy jól érezzék magukat, és szépen fejlődjenek, ezért nagyon örvendek, hogy a falu egy emberként állt a parancsnok úr kezdeményezése mellé. Segítségükért köszönet illeti Jánó Imrét, Bocskor Lászlót, Simon Gábort, Tóth Botondot, Rebeka Lászlót, Rebeka Zsoltot, Tókos Károlyt, Hermány Lászlót, Szabó Tibort, Akácsos Józsefet, Kiss Attilát, Bartha Leventét, ifj. Veres Andrást és Müller Andrást" – mondotta Bocskor Zsuzsa, az óvoda vezetője.
A következő tanévtől csökken az intézményben tanulók és oktatók létszáma, hiszen úgy néz ki, az előkészítő osztály is máshova kerül. Emiatt nem kizárt, hogy az egyik címzetes tanerőtől is meg kell válniuk. Ez a várható veszteség érzékenyen érinti az óvodát, de a minőségre továbbra is figyelnek – ígéri az intézmény vezetője. Igyekeznek mindent megadni a gyermekeknek, a tanultakat pedig meg is mutathatják a karácsonyi, húsvéti, március 8-i, március 15-i, gyermeknapi és évzáró ünnepségek alkalmára összeállított műsorok révén.
Érződik a válság
A falu felső fertályában erős épületen hirdeti a cégér: élelmiszert, virágot, sőt, Fornetti-terméket is lehet vásárolni. Benézünk, lássuk, mit kínálnak, milyen a forgalom, egyáltalán, miként megy manapság a vidéki kereskedőnek. A fiatal kiszolgálólány az üzlet hátsó része fele irányít, ahol a fiatal Zólyomi Róberttel találkozunk.
Zólyomi Róbert – versenyben a kereskedők
Családjuk 2002 óta foglalkozik kereskedelemmel, ez már a harmadik üzletük, kilenc alkalmazottat foglalkoztatnak. Versenyhelyzet alakult ki a faluban, csak kapásból tucatnyi hasonló céget, boltot nevez meg, igencsak oda kell figyelni, miként is vezessék vállalkozásukat. Fontosnak tartja, hogy termékeik mindig frissek, ha lehet, olcsóbbak és egyediek legyenek. A faluban csak náluk lehet kapni Diószegi-terméket, kereslet is van rá – állítja. A kisebb árakat úgy próbálják biztosítani, hogy nagy tételben vásárolnak, az erre kapott kedvezmény javát pedig átadják a vásárlóknak. Annak ellenére, hogy folyamatosan bővítik tevékenységüket, érződik a gazdasági válság hatása: kevesebb a pénz, csak a legszükségesebbeket vásárolják az emberek. Továbbra is nagy a kereslet hentesáruk iránt, fogy a sör is – nem szomjazhat az ember –, viszont a bevétel úgy is csökkenő irányt mutat, hogy virággal és Fornetti-termékekkel egészítik ki a kínálatot. Igen, egyre nehezebb, de – mint mondja –, ha már elkezdték, folytatni kell, s a derűlátásról nem szabad lemondani: előbb-utóbb csak jobb lesz.
A leleményes székely
Kusztos Vilmos élete során volt már asztalos, a bányavállalatnál szerelvénykezelő, majd tanfolyam elvégzése után mozdonyvezetőként Vargyas 1-et és 2-t járta, a széles vágányon pedig Ágostonfalvát, később a kórháznál karbantartóként tevékenykedett, a gázvállalatnál mindenesként, emellett pedig szobafestést, malacherélést és mészároskodást is vállalt. Sok tudást igénylő mesterség mindenik, de mégsem csak ezek miatt fog neve fennmaradni. Sokkal inkább a környék házait szépítő faragványai és a régiséggyűjteménye okán – utóbbinak több olyan darabja is van, melyet akár a "nagy" múzeumok is megirigyelhetnének. De vegyük csak sorra őket!
Kusztos Vilmos – székely furfang Bukarestnek
Kusztos Vilmos első "szerelme" a fa volt. Valamikor kerekesinasként tanult, majd asztalosként is dolgozott elég hosszú időn keresztül, ám az első igényes faragvány elkészítésére mégis csak 1976-ban került sor, amikor a kórháznál végzett munkája mellett erre is telt idejéből. Főleg dísztárgyként használatos tálak, kancsók, kazetták és kopjafák kerültek ki a keze alól, de nem riadt vissza a nagyobb darabok készítésétől sem. Az egyik legszebbet, a házuk szobáját ékesítő csillárt titokban, szívét-lelkét beleadva faragta, hogy megfelelő házassági ajándék legyen nejének. Arra is volt példa, hogy egy Baróton járt bukaresti küldöttség vezetőjének megtetszett az általa készített magas támfalú szék, s arra kérte, készítsen olyant nekik is. A faragott székek el is készültek, ám székely furfanggal is megtoldotta azt: jól olvashatóan, nagybetűkkel belevéste, igenis, Székelyföldön készült – nem kis bátorság szükségeltetett az ilyen "elvetemedettséghez" a hetvenes-nyolcvanas évek környékén! Székely kaput utoljára a családnak készített: 2007-ben maguknak, azelőtt a Marosvásárhelyen élő lányuk vármezei nyaralója elé – jólesett, amikor az egyik szomszédjuk, az elismert képzőművész azt állította, hogy minden bizonnyal a vidék legszebb alkotása –, de ismert a Bánffyhunyadon lelkipásztorként szolgáló, már nyugdíjba készülő öccsének a budafoki háza előtt álló is.
A régiséggyűjtemény szinte észrevétlenül alakult ki. A népi leleményességet dicsérő régi tárgyak iránt már gyermekkorától érdeklődött, javítani is szeretett, így mondhatni, szinte magától megtalálták az évtizedeken keresztül padláson és pincékben kallódó eszközök. Pénzt kevesükért adott, általában még akkor is ajándékba kapta őket, amikor felvásárlók járták Erdővidéket: tudták, nemcsak megőrzi, hanem addig bíbelődik vele, amíg újból használhatóvá teszi, ez pedig sokat jelentett. Mára már kétszáznál több mozsár, őrlő, vasaló, fonókerék, csörlő, ordafőző, bokály, gyapjú- és kenderfeldolgozó eszköz található a gyűjteményében. Értékesek a XIX. század elejéről-derekáról származó faragóbárdok, a valószínűleg különleges háztartási tárgyak elkészítéséhez szükséges üllő – láthatóan komoly kézművesipar állt készítőjük mögött –, a kaput díszítő és tulajdont védő nagy zárak, vagy a kifogástalan állapotban fennmaradt 1795-ös kupolasisak. A sarkantyúk, a fegyverek hegyére tűzhető tőrök, a világégések harcaiban részt vevő katonák használati tárgyai arról mesélnek sokat, merre is jártak, merre is sodorta a nagybaconi embereket a sors. Mi lesz a sorsa, hova kerül e sok – ahogy Kusztos Vilmos mondja – "zakota"? A nagy autó számára készült garázst akarja felújítani, átrendezni, s oda kis falusi múzeumot berendezni. Jó ötlet, minden bizonnyal akad majd szép számmal, ki a nagybaconi gyűjteményre kíváncsi lesz.
